Először kezeltek koronavírusos beteget remdesivir hatóanyagú gyógyszerrel Szlovákiában

remdesivir
Pozsony |

Először adtak be remdesivir hatóanyagot tartalmazó gyógyszert egy betegnek a Pozsonyi Egyetemi Kórházban (UNB). Ez a hatóanyag megakadályozza a koronavírus szaporodását az emberi szervezetben – tájékoztatott Eva Kliská, a kórház szóvivője.

Renáta Vandriaková, az egyetemi kórház igazgatója elmondta, a 39 éves beteg állapota jelentősen javult azután is, hogy kortikoiddal és dexametazonnal kezelték.

Alena Koščálová, a kórház fertőzőosztályának helyettes főorvosa úgy tájékoztatott, a jelenleg érvényben lévő indikációs kritériumok alapján kezdték meg a kezelést a remdesivir hatóanyaggal.

„24 óra elteltével a beteg klinikai állapotának jelentős javulását észleltük, lement a láza is és levehettük a lélegeztetőgépről”

– tette hozzá Koščálová.

A kórház tájékoztatása szerint az anyagot COVID-19 betegségben szenvedő, súlyos állapotban lévő, lélegeztetőgépre szoruló páciensek kezelésére szánják. Külföldi tanulmányok szerint a remdesivir hatóanyagú gyógyszer lerövidítheti a kórházi kezelés időtartamát és jelentősen csökkenti annak kockázatát, hogy a beteg belehal a fertőzésbe.

Az Európai Bizottság pénteken határozott a remdesivir hatóanyagú gyógyszer forgalomba hozataláról. A döntés az összes EU-tagállamban érvényes. A gyógyszer a COVID-19-ben szenvedő felnőttek és 12 évesnél idősebb, tüdőgyulladásban szenvedő, mesterségesen lélegeztetett gyerekek kezelésére alkalmazható. Intravénásan adják be, kizárólag kórházban kezelt betegeknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?