Koronavírus - Nagyon távoli még a közösségi immunitás egy nagyszabású spanyol kutatás szerint

koronavírus spanyolország

Egy nagyszabású spanyol kutatás szerint nagyon távoli lehet még a közösségi immunitás az új koronavírus ellen, több mint 60 ezer lakos közül csak mintegy öt százaléknál találtak ellenanyagot.

Közösségi immunitásról akkor beszélhetünk, ha elegendő ember fertőződött meg ahhoz, hogy megállítsa a kórokozó terjedését. Ehhez egy populáció 70-90 százalékának immunitása szükséges, hogy megóvja azokat, akik nem fertőződtek meg - írta a BBC hírportálja.

Spanyolországban a parti területeken 3 százalék alatti volt azoknak az aránya, akiknél találtak Covid-19 elleni antitesteket. Magasabb volt az arány az országban ott, ahol súlyosabb volt a járványhelyzet.

"Noha a járvány súlyosan érintette Spanyolországot, a becslések szerint mégis alacsony a betegség előfordulásának aránya, ami egyértelműen kevés a közösségi immunitáshoz" - írták a Lancet brit orvosi szaklapban megjelent tanulmány szerzői.

Kutatásuk a maga nemében a legnagyobb szabású volt Európában.

Hasonlóan reprezentatív vizsgálatokat végeztek Kínában és az Egyesült Államokban, melyek megállapították, hogy "a lakosság legnagyobb része nem volt kitéve a vírusnak", még azokon a területeken sem, ahol a kórokozó erősen elterjedt - olvasható a cikkben.

Spanyolországban több mint negyedmillió igazolt esetet regisztráltak és több mint 28 ezren haltak meg a betegségben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?