Szlovákia, a nemzeti örökségek fellegvára

vár

A Magyarországtól elszakadt vidékek magyar vonatkozású látnivalóit bemutató sorozatunk végére értünk. Akár azt is mondhatnánk, hogy hazautaztunk, hiszen most Szlovákia szépségeit nézzük meg.

A sok száz éves közös történelem miatt talán nem is találunk olyan szlovákiai nevezetességet, amelynek ne lenne magyar (esetleg német) vonatkozása. Éppen ezért bemutatni mindet nem tudjuk, az egész Vasárnap kevés lenne hozzá. De nézzük, mi nem maradhat le semmiképp sem a listáról.

Pozsonyi séta

A szlovák fővárosban talán minden utcasarkon találni valamilyen magyar nevezetességet. Gondoljunk csak a Szent Márton-dómra, ahol a Habsburg-házi királyainkat koronázták, vagy Lechner Ödön szecessziós stílusú Kék templomára, az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomra. De hogy ne csak templomok legyenek a pozsonyi magyar látnivalók között: a Prímási palotában iktatták be 1848-ban Magyarország első felelős minisztériumát, a Batthyány-kormányt, az Academia Istropolitana pedig a Mátyás király ideje alatt létrehozott egyetem. De nem feledkezhetünk el Petőfi szobráról a Medikus-kertben, vagy a Liszt Ferenc-mellszoborról sem. Utóbbiból kettő is van, egyik a dóm közelében, másik a régi Nemzeti Színház homlokzatán, ahol Katona József szobra is helyet kapott.

Mária király esküvője

Ahogy az ország déli részén tovább utazunk, egyre csak sorjáznak a magyar vonatkozású emlékek. A Csallóköztől, Mátyusföldön és Gömörön át egészen a Bodrogközig. Éppen ezért megpróbáljuk most azokat a helyeket megnézni, amelyek magyar vonatkozása nem magától értetődő. Nagyszombat például több száz évig a magyar katolikus egyház központja volt, ezt ma is számos temploma tükrözi.

Trencsén a hatalmas, város fölé magasodó váráról nevezetes. Kevésbé ismert tény, hogy Mária királyunk – nem elírás, a középkori királynőt még az apja, Nagy Lajos király fiúsította, hogy halála után megörökölje a trónt, és uralkodhasson – és Luxemburgi Zsigmond esküvőjét itt tartották, pár száz évvel később pedig a Szent Koronát őrizték itt.

Északon járva

Szlovákia legészakibb részére, Zsolna kerületébe utazva, a csodás Fátra vonulatain túl megszámlálhatatlanul sok vár és kastély található. Az egyik legismertebb Árva vára. Több nemes tulajdonosa volt az évek alatt, ám amiatt igazán különleges, hogy Zichy Ödön 1868-ban itt alapított múzeuma az egyik első volt a mai Szlovákia területén.

Necpál (Necpaly) községet kevesen sorolnák a magyar látnivalókat felvonultató települések listájára. Mégis itt a helye, hiszen a védőszentje Szent László, aki ma is megtalálható a falu címerében, valamint szülőfaluja Hrúz Máriának, Petőfi Sándor édesanyjának. Az egyik aradi vértanú, Lahner György itt született, emlékszobra is van.

A deákváros

Közép-Szlovákia igencsak gazdag látnivalókban, várakban, Zólyomban például a 13. századi vár nemcsak külalakja miatt érdekes, hanem itt van Balassi Bálint emléktáblája is. Akárcsak Trencsénben, itt is őrizték a Szent Koronát, igaz, hosszabb ideig, egy évig védte a zólyomi vár. Tovább utazva a bányavárosokba, Selmecbányára érkezünk, ami a Magyar Királyság legjelentősebb bányavárosa volt. Akárcsak Pozsony, ez is három nyelvű volt, hiszen a tatárjárás után bajor bányászokat telepített ide IV. Béla király, Mária Teréziának pedig a világ első bányászati akadémiáját köszönhetik a helyeik. Rövid idő alatt a harmadik legnagyobb város lett a királyságban. Igazi deákközpont volt, Petőfi Sándor is tanult az itteni líceumban, ezt a tényt emléktábla őrzi. De Ipolyi Arnold, Mikszáth Kálmán és Andrej Sládkovič is a városban volt diák, ez is mutatja, hogy a sokszínűség és -nyelvűség milyen erősen jelen volt Selmecbányán.

A sokszínűség jegyében

Kelet felé kalandozva több soknyelvű várost találunk még, ilyen például Nagymihály. Szlávok alapították, a tatárjárás után németek kerültek ide, a török korban magyar többségű volt. Majd a 18. században a szlovákok és a ruszinok lettek többen, de a zsidók is szép számmal képviseltették magukat.

Lőcse, ha máshonnan nem is, az irodalomból biztosan ismerős mindenki számára. Gondoljunk Jókai Mór A lőcsei fehér asszonyára vagy Mikszáth Kálmán A fekete városára. Ugyanakkor van a városnak egy középkori Szent Jakab-temploma, mely száz évig épült, és a valamikori Magyarország egyik legszebbje volt.

A legidősebb hárs

Szepesváralja, ahogy a neve is mutatja, a hatalmas vár(rom)ról ismert. Közép-Európa egyik legnagyobb vára volt, a mai romjai is lenyűgözőek. Erről tanúskodik, hogy több film forgatási helyszínéül szolgált. A 15. században itt született Szapolyai János, akit a történelemből magyar királyként ismerhetünk.

Szlovákia-szerte számos magyar vonatkozású látnivaló van. Ilyen még a garamszentbenedeki apátság, a Szontagh Miklós által alapított újtátrafüredi szanatórium, a görgői kastélypark, mely a legnagyobb Szlovákiában, vagy a toporci (Toporec) hársfa, amit a Görgeyek ültettek még a 14. században. Így hát bármerre megyünk is, a közös történelem jelen van. A magyar, a szlovák, de még a német és a ruszin is. Valamikor nem számított, ki milyen nemzetiségű, sokkal inkább az volt a lényeges, hogy mit tesz a szülőföldjéért. Valahogy így kellene ma is.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/27. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?