Papírforma siker az érsekkétyi focitornán

régiófoci
Érsekkéty |

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az I. Polgármesteri Focitornát a Kétyi-patak partján fekvő hatszáz lakosú község új sportlétesítményében. 

Idén öt hazai csapat képviseltette magát, a későbbiekben viszont 
a szervezők elképzelései szerint 
a környező települések alakulatai is pályára lépnek.

„Nemrég készült el a multifunkciós sportpálya, amelyet a mostani rendezvénnyel ünnepélyes keretek között át is adtunk. A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium 145 ezer eurós összeggel járult hozzá az elkészítéséhez. Egy 36x18 méteres pályáról van szó, amely mellett ízléses játszóteret is kiépítettünk” – tájékoztatott Farkas Attila polgármester, aki tizenöt éven át aktív labdarúgóként szerepelt a helyi csapatban, most pedig az öregfiúk kollektíváját erősítette.

A kezdőrúgást id. Farkas Nándor (Zsiguli), Molnár János (Jancsika), Tóth László (Laca), Tóth Gyula (Gyusza), id. Varga Tibor (Cipirke) és Csókás Béla (Sumina) végezték el. Valamennyien a hetvenes és a nyolcvanas évek érsekkétyi labdarúgásának meghatározó alakjai voltak. Csókás Béla az összes tornameccsen játékvezetőként működött közre.

A nagyszámú nézőközönség előtt lejátszott összecsapásokon rengeteg szép megoldást láthattunk, folyamatosan veszélyben forogtak a kapuk, így izgalmakban sem volt hiány.

"Tizenkét játékossal szerepeltünk, ugyanis két csapattal is beneveztünk. A viadalok a felkészülés egyik állomását jelentették számunkra. Az öregfiúk és az ifik is jó erőkből álló gárdáknak bizonyultak, az utóbbiakat csupán kedvezőbb gólarányunknak köszönhetően tudtuk megelőzni. Hetente egyszer edzünk, a közeljövőben a kőhídgyarmatiakkal és a búcsiakkal játszunk felkészülési meccset. Rám egy kisebb műtét vár, ami kéthetes kényszerpihenővel jár, de az augusztus eleji őszi idénynyitón már az együttes rendelkezésére szeretnék állni” – árulta el Cseri Mátyás érsekkétyi csapatkapitány, a tornagyőztes alakulat tagja, aki tíz találatával a legjobb góllövőnek járó díjat is kiérdemelte. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?