DAC–Žilina: jobb helyzetkihasználás kell, mint a Slovan ellen

dac

A DAC labdarúgócsapata szombaton 18.00-kor az MŠK Žilinát fogadja a Fortuna Liga rájátszásának 4. fordulójában.

A MOL Arénába a Slovan elleni rangadóhoz hasonlóan ezúttal is legfeljebb a stadion kapacitásának 50 százaléka, azaz 6350 néző mehet be.

Ez lesz a szezon utolsó hazai mérkőzése a DAC számára, egyúttal az utolsó esély a 2. hely megszerzésére. A Slovan elleni szerdai vereség után azonban már nem a saját kezében van a dunaszerdahelyi csapat sorsa – ha ma sikerül győznie, akkor egy pontra megközelítheti a második helyen álló MŠK-t, de még ebben az esetben is az utolsó fordulóban legalább egy ponttal többet kell szereznie a DAC-nak a riválisánál.

Több hiányzó is nehezíti Bernd Storck vezetőedző dolgát: a súlyos sérüléssel bajlódó Vida Máté és Beszkorovajnij mellett a német szakember nem számíthat az eltiltott Ramírez, valamint a Slovan ellen megsérült Bednár játékára. A vizsgálatok kimutatták, hogy nem tört el Bednár lábfeje, de erős rúgást kapott, így néhány nap pihenésre biztosan szüksége lesz.

A koronavírus miatti kényszerszünet alatt a zsolnai együttes ment át a legnagyobb változáson az összes élvonalbeli szereplő közül. A klub felszámolás alá került, amely azonban néhány napja már érvényét vesztette. A felszámolás megkezdésekor összesen 17 játékosának mondott fel az MŠK vezetősége, és bár közülük többen visszatértek a keretbe, Pavel Staňo vezetőedző gárdája így is rendkívül megfiatalított játékoskerettel vágott neki a rájátszásnak.

A két csapat legutóbb március 1-én találkozott egymással, akkor Zsolnán – még Hélder Cristovao irányítása alatt – 2:2-es döntetlent ért el a DAC, mindkét dunaszerdahelyi gólt Ramírez szerezte. Az őszi mérkőzést a MOL Arénában Eric Davis szépségdíjas góljával a dunaszerdahelyiek nyerték.

Mindent összevetve a DAC már 11 mérkőzés óta veretlen a zsolnaiak ellen – utoljára még 2016-ban érezhették a „sosonok” a győzelem ízét, azóta a DAC 5 döntetlen mellett 6-szor nyerni tudott.
 
„Be kell lőni a helyzeteinket a Zsolna ellen” – ezt Bernd Storck mellett Kalmár Zsolt és Schäfer András is hangsúlyozta a Slovan elleni mérkőzés után. A pozsonyiak ellen a DAC játékára nem lehetett panasz, legalább fél tucat komoly gólszerzési lehetőség adódott Storck csapata előtt, épp csak a helyzetkihasználással volt probléma.

(fcdac.sk, lz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?