Bulgária és Montenegró lekerült a kevésbé kockázatos országok listájáról

Igor Matovič
Pozsony |

Bulgária és Montenegró lekerült a kevésbé kockázatos országok listájáról. A lista Hollandiával, Belgiummal, Spanyolországgal, Franciaországgal, Olaszországgal és Írországgal bővült. Az Európai Unión kívül Ausztrália, Új-Zéland, Japán, Dél-Korea és Kína kevésbé kockázatos még. Ezt Igor Matovič miniszterelnök (OĽaNO) jelentette be az epidemiológusok és infektológusok csütörtöki találkozóját követően. Ján Mikas tiszti főorvos rámutatott, hogy a lista a járványügyi helyzet alakulása szerint változhat.

A rendeletet előreláthatólag hétfőn (július 6.) adja ki a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ), aznap reggel lép életbe. Mikas elmondta, a változások attól a naptól vonatkoznak a Bulgáriából és Montenegróból visszatérő állampolgárokra. Elmondása szerint a kockázatos országok listáját körülbelül kéthetente újraértékelik, hogy mindenki jobban megfontolhassa, hová utazik.

A szakértők felszólították az embereket, gondolják meg, elindulnak-e külföldre, és ha igen, fontolják meg, mivel utaznak és hol szállnak meg. Mária Štefkovičová epidemiológus arra figyelmeztette az utazókat, hogy tartsák be a Szlovákiában hatályban lévő előírásokat, ha járványügyi szempontból kockázatos országokból érkeznek haza. „Ezekre az emberekre az ötnapos karantén érvényes, majd a közegészségügyi hivatal elvégzi a koronavírustesztet” – mondta a szakember.

Štefkovičová elmondta, júniusban Szlovákiában több mint 130 új beteget regisztráltak, ebből 63 fertőzött külföldről érkezett. „Magas kockázatú, de részben alacsonyabb kockázatú országokból is behurcolták a betegséget” – mondta. Több fertőzöttet találtak az Ukrajnából és az Egyesült Királyságból érkezettek között. Štefkovičová megjegyezte, teljesen kockázatmentes ország nem létezik, és emlékeztetett a Csehországból (17), Németországból (3) és Romániából (1) érkezett fertőzöttekre.

Pavol Jarčuska infektológus közölte, azt is meg kell gondolni, hogy Horvátországba elutazunk-e. Rámutatott, hogy a betegség két helyen, Zágrábban és Eszéken (Osijek) is fellángolt. „Horvátországban újra drámaian növekszik a fertőzöttek száma” – mondta. Felszólította az állampolgárokat, hogy ha kockázatos országban jártak, végeztessenek tesztet.

A legokosabb otthon maradni, mert eddig nálunk a legjobb a helyzet Európában" - mondta a miniszterelnök. A járványhelyzet csehországi kedvezőtlen alakulása kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy különösen Prágában és Cseh-Szilézia (Sliezsko) területén kell nagyon óvatosnak lenni.

A kormányfő hozzátette, a szakemberek folytatják a megbeszéléseket, tárgyalni fognak a rizikós országokból hazaérkezők kötelező tesztelésének esetleges eltörléséről is. „Az ötnapos karantén és az ötödik napon elvégzett koronavírusteszt kötelező lesz” – mondta.

A külföldi helyzettel és a szlovák állampolgárok hazatérésével kapcsolatban Mikas elmondta, az elektronikus karantént is fontolgatják. „Minden az emberek hozzáállásától függ. Lehet, hogy mi meghozzuk az intézkedéseket és megszabjuk a feltételeket, de aki ezeket meg akarja kerülni, az megkerüli” – mondta. Hozzátette, egyeztetni fog a polgármesterekkel, a rendőrséggel és a civil szervezetekkel. Felszólította az állampolgárokat is, figyelmeztessék a külföldről visszatért szomszédaikat, hogy jelentkezzenek a regionális hatóságoknál és végeztessék el a koronavírustesztet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?