Te is gyakran hallod? Netán mondod is? Esetleg még ismételgeted is magadnak? Néha önkéntelenül is kimondunk olyan dolgokat, melynek mögöttes tartalmába bele sem gondolunk. Hogy ennek a nem mindig komolyan gondolt mondatnak miért is van jelentősége? Mert más tartalom is rejlik benne. Egészen pontosan a megoldás(od) útja. Nézzük.
Egy. Ki az az egy, mi az az egy? Honnan jön és hová tart? Mit akar? Az a hírem számodra, hogy az egy te magad vagy. Te, aki pontosan tudod, hogy mi és ki vagy. Éppen ezért azt is, hogy honnan jössz, miben vagy, és hova törekszel. Szerencsés esetben persze, akkor, amikor már járod, de legalábbis ráléptél az önismereted útjára. Mindegy, hogy életed nagy horderejű vagy apró lépéséről, cselekedetéről, helyzetéről van szó, az egy mindig te vagy.
Kettő. Ez már nem (csak) téged feltételez. Mert, ahogy a nevében is ott van, benne rejlik a kettősség. Melletted már megjelenik valami vagy valaki, ami vagy aki felé törekszel. Az ő energiája is belekerül abba, amit te szeretnél. Gondolataid fókusza odavezetett, ezért lehet fizikálisan még nem, de energia szintjén már benne(d) van.
Akkor, amikor egyről a kettőre jutnál, megjelenik a kétség, mert a kettő nem véletlenül kettő, és kételkedni kezdesz. Önmagadban és a „másikban”, jóllehet mostanra már tudod, mit szeretnél, de mégsem cselekszel. A kétség ilyenkor azért jön, hogy feltegye neked a kérdéseket: mered-e, akarod-e, hiszed-e, éled-e? Ha a válaszod igen, a kétség nélküli kettősség lesz a tiéd, s a mondatod immár így hangzik majd: jutok egyről a kettőre.
Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.