A rest szépíró

t

Költővé úgy válik az ember, hogy elkezdi alkotói figyelemmel szemlélni a világot. Alaposan megismeri a kortárs és klasszikus irodalmat, aztán kifejezetten írástechnikai szempontból olvassa.

Kreatív írás tanfolyamra jár, ahol megtanulja befolyásolni az olvasót: oda irányítani a figyelmét, ahová ő akarja. Nem árt tisztában lenni az irodalomelméleti fogalmakkal sem, hiszen még a szabadvers-írásnak is kőkemény követelményei vannak... Vagy: az ember egyszerűen csak tehetségnek születik.

Végh Alex érsekújvári gimnazista elárulta egy harmadik, sokkal prózaibb módját is a költővé válás folyamatának. Ez pedig – hiszik vagy sem – a haszontalan dologkerülés. „Engem tényleg a lustaságom vezetett rá az alkotásra. Harmadikos voltam a tardoskeddi alapiskolában, napköziben azt a feladatot kaptuk, hogy írjunk valamilyen rövid történetet. Amikor ezzel elkészültünk, hozzá kellett látni a házi feladatokhoz, amihez egyáltalán nem volt kedvem. Azt mondta Adrika tanító néni, ha írok valami hosszabb sztorit, nem kell leckézni. Hát írtam. Meg is van ez a régi füzetem, amibe az első történeteimet jegyeztem fel” – meséli.

Versírással először hatodikosként próbálkozott. „Hétvégén házi feladatra tájleírást kellett írnunk egy festmény alapján az irodalomkönyvből. Nagyon nem tetszett a dolog. Megkérdeztem, mennyi legyen a minimum terjedelem. Erre Timi tanító néni azt mondta, ha valaki verset is tud írni, neki elég két versszak. Világos, hogy verset írtam.”

A drámai műnem sem váratott sokat magára. Ezúttal Alex egy iskolai műsor szövegét volt rest memorizálni, hát felajánlotta, hogy inkább ír maga egy jelenetet. Osztályfőnöke beleegyezett, és olyan jól sikerült, hogy elő is adták. „Elismerem, kellett hozzá a tanári tolerancia, hogy megjöjjön az alkotókedvem, kibontakoztassam a tehetségemet” – nevet a régi emlékeken.

Mi One?

Amikor az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium diákja lett, médiaszakkörre jelentkezett. Tagja lett a Mi One? diákújság szerkesztőbizottságának, és itt már tényleg senki és semmi sem szabott határt alkotókedvének. A lap jelenleg is Az év iskolaújsága címmel büszkélkedhet, a tavalyi országos Médiasztár versenyen elnyerte az 1. díjat. Ugyanennek a versenynek diákújságírói kategóriájába országos másodikként került Alex a levelezői fordulók után. „Alapvetően individualista vagyok, nem nagyon szeretek megrendelésre írni, de ha a téma megszólít, képes vagyok akár parancsra is. A verseny folyamán több újságírói műfajt is kipróbáltam, rájöttem, hogy inkább a véleménykifejtés az erősségem, elsősorban a szubjektív műfajok valók nekem. Kevésbé tudok tényszerűen híreket kezelni, objektívan tudósítani, elkalandozik a figyelmem, hajlamos vagyok kiszínezni az eseményeket. Sokszor kritikus is vagyok, meg is sértődtek már kendőzetlen véleményem miatt, mivel enyém a suliújságban a Panaszláda rovat” – vallja be.

A médiaszakkörrel eljutottak a Pátria rádióba, az MTV-be, jártak a Vasárnap szerkesztőségében is. Lapunkban Alex többször kapott lehetőséget publikálásra. 2017-ben különdíjas lett a Cogito esszéíró versenyen, majd a következő évben elnyerte a fődíjat. Ezeket a pályamunkákat közöltük mi is.

Start(up) Suli

Diákújságuk szerkesztőbizottságának tagjai májusban részt vettek a Fórum Régiófejlesztési Központ Start(up) Suli versenyén, és meg is nyerték. A vírusjárvány miatt a Mi One? legújabb száma már csak digitálisan jelenhetett meg, ez adta az ötletet egy újszerű ifjúsági online médium létrehozására. A zsűri látott az elképzelésben fantáziát, támogatják a megvalósítását egy kis kezdőtőkével.

Alex az idei tanévben jelentkezett a Pro Média Alapítvány újságírói képzésére, itt további gyakorlati tanácsokat kapott újságírásból, weblapszerkesztésből, rádiózásból, televíziózásból – leginkább persze továbbra is az írott szó, az újságírás vonzza. Mégis azt mondja, pályát gyakorlati szempontok alapján fog választani: „Pénzt is kéne keresni, úgyhogy jövőre jogra jelentkezem, nem zsurnalisztikára.”

Költeményei a Versforraló versíró pályázatnak köszönhetően egy antológiában is megjelentek. Az idei költészet napja a karantén idejére esett, de a gimi ajtajára mégis posztolt verset, stílusosan József Attilát költötte át. Legújabban egy kisfilmet készítettek Trianonról a médiaszakkörrel, a többiek az ő aktuális versét szavalják benne. Természetesen karanténnaplót is ír március óta. Barátainak személyre szóló verseket szokott ajándékozni, legtöbbször akrosztichont kérnek. Tudnál ilyet spontán a Vasárnapról is írni? – kérdezem. Tényleg tud parancsra írni, mert estére el is küldte:

Volt már jobb is a felvidéki magyar sajtó helyzete,

Amikor még nem volt minden rút, sötét és fekete.

Sikeres lett ennek ellenére ez a büszke hetilap,

Átkos bulvártól mentesen, hírrel mindig megitat.

Ritka kegy olvasni, sokat tett már le az asztalra,

Nem mindennapi cikkeivel hihetetlen a tartalma.

Aggaszt a tudat, hogy nem tudod, melyik ez a lap?

Pontos nevét rejti ez a rövid, szerény vers maga!

Érdekes

Pandémia-elégia

Elindultam a gimibe igen nagy elánnal,
Ám eleredt az eső s én hirtelen megálltam,
elázva,
bezárva.

Zárt kapukat találtam, üres, rideg termeket,
elhagyott világ, s könyveim eszik a termeszek,
rágcsáló,
s pókháló.

Egy hónapja örültem, hogy sokáig nincs iskola,
de mostanság egyre fojtogatóbb már a kisszoba,
merénylet,
nem élet.

S bár itt van nékem, ezüst ház és arany fény,
mégis, kínoz és lassan megöl ez a karantén,
egyedül,
megkergül.

Zavaros az óceán és morog a Nílus,
Ellehetetlenít minket a koronavírus,
ne egyél,
denevért!

Sosem hittem volna, hogy megélek én ilyet,
az egész világ fertőzött, Vatikán is és Tibet,
hátrányos,
járványos.

Megfoszt engem mindentől, búskomor az élet,
mit egykor utáltam, most gondolata éltet,
lenéztem,
de kéne.

Sosem hittem, de ezt mondom: hiányzik a PPG,
lyukas már a lelkem, s e gimi vált a részévé,
diákom,
hiányom.

De amíg nem gondol egyet a drága Matovič,
üres marad bizony az iskolai padom is,
rendelet,
nem enged.

Addig is fogom a tanuláshoz való jogom,
s az év végi érdemjegyeim átlagát fogom,
javí-
tani.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/25. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?