Benőke és Hanga, a kétnyelvű testvérek, 3. rész

mese

5. fejezet, melyben Benőke és Hanga küzdelmes hetek elé néz

Az első hetekben Benőke és Hanga még nem járhattak felnőtt kísérete nélkül iskolába, bár otthon, Baricskaországban megszokták, hogy kettesben indulnak el reggelente. De egy főváros egészen más, mint Lozsna, ahol eddig iskolába jártak. Sokkal nagyobb a forgalom, több az ember, több a veszély. Ezért aztán Anya reggelente elkísérte a gyerekeket az iskolába, Cilikével együtt. Jó kis tortúra volt ez minden reggel. Cilike utált fölkelni. Csak sírt, sírt, Anya alig tudott mellette reggelit készíteni Benőkének és Hangának. Minden reggel lecipelték a babakocsit a negyedik emeletről (lift sajnos nem volt a házban), beleültették Cilit, és elindultak. Busszal, majd metróval. A metróban szerencsére volt lift, ezért Anyának nem kellett a babakocsival akrobatikus mutatványokat produkálnia a mozgólépcsőn. Később, amikor Benőke és Hanga már jól ismerte az utat, Anya kettesben is elengedte őket, így nem kellett Cilikével reggelente oda-vissza végigloholnia a forgalmas nagyvároson.

Egyik reggel Benőkének és Hangának félelmetes kalandja volt. A metró üzemzavar miatt egyszer csak megállt két állomás között. A fények kialudtak, Benőke és Hanga ott állt a sötétben a sok idegen ember között, és bizony elég kellemetlenül érezték magukat. Később elindult a szerelvény, de megállás nélkül átrobogott azon az állomáson, ahol ki kellett volna szállniuk, és csak eggyel később állt meg. Szegény gyerekek kiszálltak, de nem tudták, merre keressék az iskolájukat. Végül valahogy mégis odataláltak. Anya csak délután értesült a kalandról, és utólag is nagyon megijedt.

Benőkének és Hangának rengeteg új dologgal kellett megbarátkoznia új lakhelyükön. Bizony, nem olyan egyszerű egy kis faluból egy nagyvárosba csöppenni, hát még ha ez a város egy másik országban van!

Az iskolában is sok minden más volt, mint amit otthon megszoktak. Először is minden gyerek mekeléül beszélt, és minden tantárgyat mekeléül tanultak. Benőke és Hanga eddig jobbára csak Anyával társalogtak rendszeresen mekeléül. Ahol eddig éltek, ott mindenki baricskául beszélt. Bár régóta olvastak mekele nyelvű könyveket, írni nem nagyon volt lehetőségük. Most pedig mindenki elvárta tőlük, hogy tökéletesen ismerjék a mekele helyesírás minden csínját-bínját. Sőt, az is kiderült, hogy Mekeleországban még az írott betűk formája is más, mint náluk otthon. Benőke osztályfőnöke szerencsére nagyon megértő volt, és megengedte neki, hogy továbbra is baricska formájú betűkkel írjon, de Hanga sokat szenvedett amiatt, hogy át kellett szoknia a másfajta írásra. Ha egy-egy betűt véletlenül kicsit baricska formájúra írt, a tanító néni rögtön szóvá tette. Hanga ilyenkor mindig nagyon szomorú lett, mert szeretett volna mindig mindent tökéletesen tudni. Anya türelmesen magyarázta neki, hogy ne csüggedjen, nem lehet mindent egyszerre megtanulni.

Hanga megszokta, hogy otthon ő volt az osztályban a legjobb tanuló, és fájt neki, hogy itt nem nagyon tud lépést tartani a többiekkel. Anya sokat bátorította, vigasztalta. Tudta, hogy Hanga okos gyerek, és remélte, hamarosan sikerül neki fölzárkóznia.

Hangával ellentétben Benőke nem vette olyan komolyan a mekele iskolát. Amikor Anya próbált neki segíteni a tanulásban, csak legyintett. – Anya, ne strapáld magad! Ne mekelésíts engem! Minek nekem a mekele nyelvtan? Jövőre úgyis visszaköltözünk Baricskaországba!

Anya ennek ellenére igyekezett Benőkét tanulásra serkenteni, nem sok sikerrel.

6. fejezet, melyben Cili fölfedezi a nagyvárosi játszótereket

Amíg a két nagyobb gyerek iskolában volt, Anya Cilikét nevelgette. Igyekezett vele sok időt a szabadban tölteni. Otthon, a falujukban nem volt egyetlen játszótér sem, ezért Anya örömmel gondolt arra, hogy most aztán a mekele főváros összes játszóterét fölfedezhetik.

Először a közeli tereket vették birtokba. Rögtön a ház mellett volt a „kisjátszótér”. Anyának nagyon tetszett, mert szinte az összes játék egyidős volt Anyával, ezért a saját gyerekkorát idézték. Piros fémmászóka, piros fémhinta, piros fémrakéta, piros mérleghinta... Tiszta retró! Cilike hamar megszerette ezt a helyet. Mivel ez volt a legközelebb a lakásukhoz, itt töltötték a legtöbb időt. A környéken még három másik játszótér is volt, ezekre is szívesen jártak.

Anya legjobban a fajátszóteret szerette, annak is a kerítését. A szép színesre festett deszkakerítés belső oldalára a tér készítői egy mesét faragtak, Tulipán vitéz történetét. A térre négy fakapun keresztül lehetett bejutni. A kapuk fölött felirat: „Áldás a betérőnek.” „Béke a kilépőnek.” Anya minden alkalommal gyönyörködött a színekben, formákban. Annyira tetszett neki a játszótér, hogy elhatározta, utánanéz, ki készítette. Meg is találta az interneten: egy szobrász bácsi volt az alkotó, aki művészekből álló csapatával már sok gyönyörű fajátszóteret épített. Anya megkereste a bácsit a Facebookon, és gratulált neki a munkájához. Kiderült, hogy a bácsi nagyon közel lakik a fajátszótérhez. Meg is írta Anyának a telefonszámát, hogy ha legközelebb ott lesz Cilivel a téren, hívja fel, és látogassanak el hozzá.

Anyának nagyon tetszett, hogy a bácsi ennyire kedves és közvetlen. Ráadásul kiderült, hogy Anya fiatalabb korában, amikor sokat sétált ezen a környéken, már többször is elment a bácsi háza előtt, csak akkor még nem tudta, hogy ő lakik ott. A titokzatos, vadszőlővel befuttatott, málló vakolatú régi ház akkoriban azért keltette fel Anya figyelmét, mert a kapuja szép színesre volt festve, és a postaládára cirkalmas írással ki volt írva az összes ott lakó családtag neve. Anya már akkor is azt gondolta, hogy itt biztos valami művész lakik, és lám, nem tévedett.

Amikor Cilikével legközelebb a játszótéren voltak, Anya fölhívta a bácsit, és ellátogattak hozzá, a vadszőlős házba. Amikor odaértek, a bácsi éppen a kertben üldögélt a sógorával, és szörpöt iszogatott. Nagyon barátságosan fogadta Anyáékat. Rögtön megjelent néhány kislány, s játszani kezdtek Cilikével. Anya közben elbeszélgetett a bácsikkal, és megvásárolta a szobrász bácsi életrajzi könyvét is, amelyet aztán nagy érdeklődéssel el is olvasott. Tetszett neki a bácsi élettörténete. El is határozta, hogy Cilikével a bácsi többi játszóterét is föl fogja deríteni. Szerencsére az ősz a mekele fővárosban szép napos volt, így Anya és Cili sokáig élvezhették a játszóterek hangulatát. 

7. fejezet, melyben közelebbről megismerkedünk Benőke és Hanga új iskolájával

Az iskola, ahová Anya Benőkét és Hangát beíratta, egy nagyon forgalmas és sűrűn beépített városrész kellős közepén állt. A városnak ez a része nem volt túl elegáns: kopott, régi házak, szűk és komor utcák, a járdákon sok szemét. Ha az ember nem vigyázott, bizony könnyen kutyakakiba léphetett. Itt bezzeg nem voltak kutyapiszokgyűjtő szemetesek, mint abban a városrészben, ahol Benőkéék laktak. Benőke és Hanga eléggé nehezményezte is, hogy ide kell iskolába járniuk. Anya viszont úgy gondolta, nem árt meg nekik, ha a világnak ezt a szeletkéjét is megismerik.

Az iskolába sok szegény sorsú, rossz körülmények között élő gyerek is járt. Soknak közülük elváltak a szülei, sőt volt olyan is, akit nevelőszülők neveltek. A diákok egy része bagár származású volt. A bagároknak kicsit sötétebb volt a bőrszínük, és általában sötét volt a hajuk és a szemük is. Bagárok nemcsak Mekeleországban laktak, hanem Baricskaországban is, és mindkét országban sokan lenézték őket. Akik nem szerették a bagárokat, azt mondták, hogy rosszak, lusták, lopnak, nem akarnak dolgozni, és hasonlók. Anya és Apa sohasem mondott ilyeneket a gyerekeiknek. Azt tartották, hogy az embereket nem bőrszín és származás alapján kell megítélni. Senki sem eredendően jó vagy rossz amiatt, hogy egy bizonyos néphez, etnikumhoz tartozik. Minden ember egyformán értékes, és csak a körülményei, a neveltetése döntik el, mivé válik, nem a származása. Sokfélék vagyunk, sokféle háttérrel, sokféle szokással. Néha bizony alkalmazkodnunk kell egymáshoz, el kell fogadnunk, hogy nem mindenki ugyanolyan, mint mi.

Anya kifejezetten örült, hogy az iskolában ennyiféle gyerek van. Így legalább Benőke és Hanga sem lesznek „fekete bárányok”. Hamar kiderült, hogy mindkettőjük osztályában van néhány gyerek, akinek az apukája vagy az anyukája egy másik országból származik, vagyis ugyanúgy kétnemzetiségűek, ahogy Benőke és a húga. Anya bízott benne, hogy egy ilyen tarka összetételű gyerekseregbe Benőke és Hanga hamar be tud illeszkedni.

(folyt. Köv.)

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/25. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?