Elmúlt Vasárnapok: Benedek Tiborra emlékezünk

ripbenedek

A súlyos betegség után, 47 éves korában elhunyt Benedek Tibor sportolói pályájának kezdetei is felsejlenek az apjával való kapcsolatát körüljáró, tíz évvel ezelőtti riportunkban.

„Benedek Tibor fiából Benedek Tibor édesapja lettem” – idézi a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó legenda édesapját kolléganőnk, Urbán Klára egy 2010-es riportjában. Sorozatunkban akkor híres embereket és híres gyermekeiket mutattuk be. A sportoló édesapja, Benedek Miklós – mint az édesapja is – színészként, fia pedig vízilabdázóként szerzett hírnevet.

Benedek Tibor a medencénél

Ideáig lapoztunk most vissza, ezt a szöveget olvassuk azután, hogy megékezett a szomorú hír: 47 éves korában, súlyos betegség után meghalt Benedek Tibor, aki május elején már bejelentette, hogy a vízilabdával kapcsolatos összes tevékenységét megszakítja. A riport egy előző élethelyzetébe röpít vissza, amikor még előtte állt az edzősködés – azóta e téren is bizonyított.

Emlékezzünk együtt a sportlegendára!

Kapcsolódó cikkünk
2013. augusztus 3-án

 

 

Kizárólag online felületünkön elérhető Vasárnap-tartalom

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?