Beletalált a szívekbe

Ezzel a dallal lopta be magát a magyar közönség szívébe a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutatóján. Az ő produkciója csalt könnyeket Miklósa Erika, a világszerte csodált Éjkirálynő szemébe. Simándy József óta Longi az első, akinek sikerült csúcsra törnie a magyar operairodalom legszebb és legnehezebb áriájával. „Ennek a fiúnak kincs van a torkában!” – fejezte ki elismerését a legendás tenor lánya, Simándy Katalin. A csodafiú Vietnámból jött Budapestre, s mint mondja, azért is szereti ezt az áriát, mert ő maga is vándor, mint Bánk.

Még a járványválság előtt sikerült találkoznunk, elegánsan, öltönyben, fehér ingben jön az interjúra, mintha csak egy televíziós felvételről érkezne. Minden szavát mosolyba ágyazza, a magyar nyelvvel remekül megküzd, talán csak kétszer hívja segítségül az angolt, de akkor is megkérdezi: „Magyarul hogyan kell ezt mondani?” Mindent tudni akar, és a lehető legpontosabban, legárnyaltabban szeretné kifejezni magát.

Mekkora város Ninh Binh, ahol született? Hol keressem a térképen?

Hanoi alatt. Nem olyan nagy város, de nagyon szép. Valamikor régen fővárosa volt Vietnámnak. A háború idején az ottani hegyekben bújtak meg a harcosok.

Hány éves koráig élt ott?

Tizennyolc. A gimnázium után Hanoiban akartam tanulni. Ott vannak a legjobb egyetemek. Hanoi teljesen új életet jelentett. De az operát ott nem úgy tanítják, mint Európában. A kultúrát a franciák vitték be Vietnámba, aztán elmentek. Az operaházat is ők építették.

Hanoiban merrefelé vette az irányt?

A tanárképzőt választottam elsőként. Úgy terveztem, ha végzek, zenetanárként megyek vissza a városomba, egy általános iskolába. Vietnámban ugyanis csak addig van zeneoktatás. Két évig tanultam az egyetemen. Ott mondta az egyik tanárom, hogy erős hangom van, menjek el felvételizni a Nemzeti Zeneakadémiára, Hanoiba. Felvettek, de operaéneklést nem tanítanak olyan nagyon, inkább klasszikus dalokat. Az ének tanszéken is csak egy neves énekprofesszor volt, aki Oroszországban tanult. Ő tanácsolta, hogy tanuljak külföldön, csak azt nem mondta, hogy hol.

Ha Vietnámban nincs olyan nagy múltja az operának, akkor hogyan került olyan közel hozzá?

Opera-előadást soha nem közvetített a televízió. De még a rádió sem. Vietnámban az életre, a szabadságra figyelnek az emberek, nem a kultúrára, és végképp nem az operára. Eleinte engem is a könnyűzene érdekelt. Gitároztam, sokat énekeltem a gimnáziumban, mert imponálni akartam a lányoknak. Az utolsó évben, a szüleim kedvéért, katonai főiskolára készültem. Azt mondták, utána könnyebb lesz a megélhetés, a pénzkeresés. Sok vívódás után közöltem velük, hogy engem egyáltalán nem vonz a katonai főiskola, én zenével akarok foglalkozni. Édesapám költő és drámaíró, anyukám háztartásbeli. Nagyon szép hangja van. Nem örültek a bejelentésemnek. Nem akarták, hogy énekes legyek. Egy napon el is bujdostam. Elmentem otthonról. Megijesztettem őket, és a húgom is izgult miattam, de estére előkeveredtem. Szép lassan az egész család beletörődött, hogy a magam útját fogom járni.

Miért esett a választása Budapestre?

Előbb Oroszországba kaptam ösztöndíjat, a Csajkovszkij Zeneakadémiára, de olvastam, hogy az oroszok nem szeretik a külföldieket. Meg hideg országba sem akartam menni. Vietnámban nagyon híres a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia. Magyarországról csak annyit tudtam, hogy Európa közepén van, és békés állam. Nekem ennyi elég is volt.

Hány órát repült Hanoiból?

Huszonkettőt. Vietnám nagyon messze van.

A magyar nyelv sem áll közel a vietnámihoz.

Sem angolul, sem magyarul nem beszéltem, amikor megérkeztem. Otthon tanulgattam két hétig magyar szavakat, mielőtt repülőre ültem volna. Nem ijedtem meg semmitől. Otthon figyelmeztettek, hogy nehéz lesz. Mindenre fel voltam készülve. Ami első látásra furcsa volt: az utcai élet. A III. kerületben laktam, kollégiumban. Vietnámban rengetegen vannak az utcán. Éjjel-nappal. Milyen főváros ez, hogy itt meg olyan kevesen? Folyton ez járt a fejemben. Meg akartam fejteni az okát.

Hol kezdett magyarul tanulni?

A Balassi Intézetben, 2013-ban. Azóta megkaptam a magyar állampolgárságot.

Hány évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy úgy érezze, már el tudja mondani, amit akar?

A boltban már boldogulok, de a hivatalban még béna vagyok.

Előfordult, hogy egy-egy mondatával megnevettette a társait?

Humoros szitu? Volt. Az egyik órán. Nem azt mondtam, hogy melegem van, hanem hogy nagyon meleg vagyok. Mindenki kacagott. A Virtuózokban is megnevettettem az embereket. Azt mondta az egyik zsűritag, hogy libabőrös lett a produkciómtól. És megkérdezte, értettem-e, hogy az mit jelent? Hát hogyne értettem volna?! Szeretem a libabőrt. Éhes is voltam. Azt mondtam, nagyon finom a libabőr. Azóta tudom, hogy libatepertő.

Simándy Józsefről és a Hazám, hazámról kitől hallott először?

Ezzel az áriával felvételiztem a Zeneakadémiára. Kellett egy magyar szerzemény. Van egy barátom, Szolnokon lakik, tőle kérdeztem meg, hogy melyik a legszebb magyar ária, amit tenor énekel. Ő küldte el ezt a dalt. Három-négy hónapja voltam már Budapesten, amikor elkezdtem tanulni. A Balassi Intézetben magyar történelmet is tanítottak. A királyokkal sok gondom volt. Nem tudtam különbséget tenni a nevük között. A Nemzeti dalt is tudom. Petőfi Sándort nagyon szeretem. A Hazám, hazámat felvételről hallgattam nagyon sokszor. Egy évzáró bulin énekeltem először a Balassi Intézetben. Óriási ária ez, gyönyörű zene. A kiejtésem nem volt még tökéletes, de a dal mindenkit megérintett. Nem tudom elmondani, mit érzek, amikor éneklem, de mindig ugyanazt. Meleg lesz tőle a szívem. Felénekeltem videóra, és elküldtem Vietnámba, hogy a szüleim is hallják. Aztán felkerült a YouTube-ra. Első nap 150 lájkot kaptam, aztán hirtelen 150 ezer követőm lett. Rengetegen írtak, hogy tetszett nekik.

És a szülei? Ők hogyan fogadták?

Elmondtam nekik, hogy miről szól a dal. Hogy rólam is egy kicsit. Beletalált a szívükbe. Korábban soha nem dicsérgettek, de ez őket is megérintette. Kérdezték, hogy ez ugye, nehéz dal? Ráéreztek a szépségére. A húgom már tizenhét éves. Neki is nagyon tetszett. Vietnámban is énekeltem már közönség előtt a dalt. A Szomorú vasárnapot is ismerik nálunk, de az könnyűzene, azt nem tudom olyan jól előadni.

Olaszul és franciául is énekel.

Bellinit, Donizettit, Puccinit. A Puritánokkal debütáltam a Művészetek Palotájában, óriási szereposztásban. Csupa híres énekes, híres karmester, csak én voltam diák.

A magyar lányokat milyennek látja?

Szépek. De már megnősültem. Vietnámi feleségem van. Tíz éve vagyunk együtt. Jött utánam. Három héttel később érkezett, mint én. A Kodály Intézetben tanult egy évig, most egy vietnámi cégnél dolgozik. Ügyfélszolgálat. Ugye, így mondják? Lakást vettünk, már babánk is van.

Maradnak?

Nekem már két hazám van. Nagyon szeretek itt élni. Vietnámba koncertezni járok. Ez így nagyon jó. Olyankor a családommal is együtt lehetek. De énekeltem már Erdélyben is. Az Operaház társulatával jártunk tíz városban. Kolozsvár, Nagyszalonta, Marosvásárhely… ezekre a helyekre emlékszem.

A magyar konyhával, az itteni ízekkel milyen a viszonya?

Nekem kicsit sósak a magyar ételek. Minden. Nagyon finomak, de sósak. A csülök a kedvencem, de a pisztrángot és a töltött káposztát is szeretem. Ami nagyon furcsa, az a hurka.

Pedig Vietnámban is vannak malacok. Feketék. Csüngő hasúak.

Mi?

Black pig.

Ja! Vadmalac.

Ha vadon él…

…én a halat jobban szeretem. A halászlét! Azt már én is főztem.

Macerás, nem?

Nem volt nehéz. Tíz kiló pontyból főztem. Jól sikerült. Buli volt, tíz vendéggel.

Teljesen áttért a magyar konyhára?

Nem, dehogy! Magyar ételt bárhol, bármikor ehetek. A feleségemmel mi vietnámi ízekkel kedveskedünk egymásnak. Nem lehet mindennap étterembe menni.

Otthonról mit hiányol a leginkább?

A hangulatot. Az utcai kajálásokat, társaságban. Nekünk az a szórakozás. Ahhoz nem kell se bor, se sör.

Nagy a különbség a vietnámiak és a magyarok között?

Óriási. Mi sokáig nem voltunk szabadok. Nem mondhattuk ki, amit akartunk. Nem is mindig mondjuk ki ma sem, hogy mire gondolunk. Megtartjuk magunknak. Itt, Európában könnyű kiismerni az embereket. Nehéz és nyugtalan volt az élet Vietnámban nagyon sokáig. Mi sorban állni sem tudunk olyan szépen. Mindenki megy előre. Itt türelmesek az emberek, és kedvesek. Tízből kilencen kimutatják, hogy szeretnek. Az az egy pedig… jó lenne, ha ő is szeretne. De ő biztos azt hiszi, hogy nem jó munkát végzek itt.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/24. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene