KedvencVers: Hogy nagy, hogy óriás legyen

Rajczi Emíliát előbb a sorsokat bemutató szövegein keresztül ismerhettük meg, mígnem végül az ősszel sikerült vele személyesen is találkoznunk Nagytárkányban. Ekkor a személyes életéről, a gyűjtési és szövegalkotási módszereiről is faggattuk (a válaszokat el is olvashatják, ha IDE KATTINTANAK), de azt például nem tudtuk meg akkor sem, hogy melyik a kedvenc verse.

Most pedig, amikor rákérdeztünk, a legnagyobb döbbenetünkre kiderült, hogy a poén le van lőve, ugyanis pontosan ugyanaz a kedvence, mint Nagy Edité – aki a múlt héten vallott ebben a sorozatban.

„Már általános iskolás koromtól jártam szavalóversenyekre. Ezt a verset középiskolás koromban mondtam egy versenyen. Édesapám segített a felkészülésben, sokat jelentett nekem. És nagyon hiányzik” – ezt írta a szóban forgó Karinthy-vers kapcsán Emília, és hogy melyik is volt az a költemény, IDE KATTINTVA elolvashatják a múlt heti részben.

Azért tehát, hogy ezen a héten egy újabb verssel gazdagodjon a sorozat, megkérdeztük Rajczi Emíliát, hogy melyik a második legkevesebb verse. És csakhamar kiderült, hogy

Szabó Lőrinctől a Lóci óriás lesz.

„Még kislány koromban mondtam. Ebben is apukám segített. Talán azért is tetszett, mert annyira aranyosan írja le, milyen eleven egy kisgyerek, és mennyire nem lehet érte haragudni, ha elkövet is valamilyen csintalanságot.

Ma újraolvasva értem meg igazán;

megpróbálja elmagyarázni, mit érezhet egy gyerek, ha nagyok között van, és talán hogyan is látja a nagyokat igazán.”

Rajczi Emília

Szabó Lőrinc
Lóci óriás lesz

Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
– Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hova mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázresóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyről a mozsarat!

Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsőnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta
és felboncolta a babát.
– Most nagyobb vagyok, mint te! – mondta
s az asztal tetejére állt.

Nem birtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.

És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
– föl! föl! – mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszut állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra – és már gyülöltem
mindenkit, aki elnyomott.

Gyülöltem, óh hogy meggyülöltem!…
És ekkor, zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: – Te kölyök! – Aztán:
– No, ne félj, – mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.

Itt elhangzik, más szövegekkel együtt:

Az alábbi videóban gyermekhangon szólal meg:

Információk Szabó Lőrincről IDE KATTINTVA.

A KedvencVers sorozat alakításához Önnek is lehet szava, verse: írja meg nekünk (vasarnap@vasarnap.com), melyik a kedvenc költeménye, röviden indokolja is meg a választását – és akár a sorozat darabjaként is olvashatja a verset.

Kizárólag online felületünkön elérhető Vasárnap-tartalom.