Korčok: Trianon nem válhat olyan sziklatömbbé, amely eltakarja előlünk a jövőt

Ivan Korčok

Trianon nem válhat olyan sziklatömbbé, amely megakadályozza, hogy a szlovákok és a magyarok a jövőbe tekintsenek. Ezt Ivan Korčok (SaS-jelölt) szlovák külügyminiszter jelentette ki Budapesten, első hivatalos magyarországi látogatása alkalmával, miután találkozott magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel.

  Korčok a trianoni békeszerződés aláírásának közelgő évfordulójára (június 4.) reagálva azt mondta, magyar partnerével „nagyon nyíltan” beszéltek Trianonról.

Eltérően látjuk ezt a történelmi mérföldkövet. (…) Ha ez a történelmi esemény nem is teremt egységet, azért még nem kell szétválasztania minket. Így kell kezelni Igor Matovič szlovák kormányfő kezdeményezését is, aki az évforduló előestéjén találkozik a szlovákiai magyar kisebbség képviselőivel. Szerintem ez – ha úgy tetszik – az empátia erős megnyilvánulása, és ugyanezt várjuk mi is Magyarországtól, éppen június 4-én, amikor a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról emlékezik meg

– hangsúlyozta a szlovák külügyminiszter.

Korčok szerint minden európai nemzetnek összetett a történelme, és összetettek a történelmi tapasztalatai. Ami az egyiknek vereség, a másiknak győzelem. Ami az egyik nemzetnek trauma, az a másiknak a szabadság kezdete.

Mindez azonban nem válhat a vállunkra nehezedő sziklatömbbé, amely megakadályozza, hogy a jövőbe tekintsünk, és azt tegyük, amit az állampolgárok a jelenben várnak el tőlünk. Bízom benne, hogy ez a hét az empátia hete lesz. Azt kívánom, hogy Budapest június 4-én olyan hangot üssön meg, amely valóban megnyitja a jövőbeni együttműködés lehetőségét

– fűzte hozzá.

Szijjártó a TASR kérdésére válaszolva elmondta: már várják Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő látogatását. „A szlovák kormányfő értesüléseink szerint holnap (június 3.) Csehországba látogat, ami egyfajta kötelező lépés a részéről. Ezután szívesen látjuk őt Budapesten, hiszen a legmagasabb szintű stratégiai kapcsolatok mindenképpen indokolják, hogy az új szlovák miniszterelnök személyesen találkozzon magyar kollégájával” – közölte a külügyminiszter, hozzátéve: a járványügyi helyzet miatt eddig csak telefonon beszélt egymással a két kormányfő.

Korčok azt válaszolta, hogy tolmácsolja a miniszterelnöknek a meghívást. Szerinte belátható időn belül sor kerül a látogatásra.

A miniszterek egyetértettek abban, hogy a szlovák-magyar kapcsolat jó. „Becsüljük meg, ez az utóbbi évek munkájának az eredménye, és ne feledjük, hogy mindezt az állampolgárainkért csináljuk” – hangsúlyozta Korčok. Úgy véli, a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről szóló, 25 évvel ezelőtt aláírt szerződés tartalmazza mindazt, amire jelen pillanatban szükség lehet a kölcsönös együttműködés elmélyítéséhez. Ezzel kapcsolatban megemlítette a tervezett infrastruktúrafejlesztési projekteket, az út- és energiahálózatok összekapcsolását.

Korčok pozitívan értékelte az országok közti kommunikációt is a koronavírus-pandémiával összefüggésben.

Lépésről lépésre enyhítjük a határrezsimet, mindig szem előtt tartva a legfontosabb tényezőt, az állampolgáraink egészségét és biztonságát

– fogalmazott.

A szlovák külügyminiszter megerősítette, hogy az új kormány tervei között szerepel a kisebbségi törvény elfogadása is.

Szijjártó reméli, hogy a következő évek az új összekötődésekről és a sikeres közös projektekről fognak szólni, amelyek nemcsak Szlovákia és Magyarország, hanem a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok javát is szolgálni fogják.

Nyár végéig befejezzük a két Komáromot összekötő hidat, 2022-ig pedig hat új határátkelőt nyitunk, köztük három új Ipoly-hidat. 2024-ig jelentősen növelni fogjuk a gáz interkonnektor kapacitását, december végéig pedig összekapcsoljunk a magasfeszültségű elektromos hálózatainkat

– helyezte kilátásba a magyar külügyminiszter.

Korčok magyar kollégájával többek között a határokon érvényben lévő korlátozások feloldásának összehangolásáról tárgyalt. A tárgyalás további témái a regionális együttműködés, valamint az aktuális európai és nemzetközi ügyek voltak.

A szlovák külügyminiszter találkozik Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével és Németh Zsolttal, a parlament külügyi bizottságának elnökével is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?