Bugár távozik az aktív politikából

Bugár

Bugár Béla, a Híd volt elnöke azt mondta a párt szombati kongresszusán, hogy már nem akar aktívan politizálni.

Bugár arra számít, hogy a kongresszus, új fiatal elnökséget választ.

Mindig ott leszek, ha segítségre lesz szükségük, de ez a maximum, amit tőlem várhatnak, én már nem akarok aktívan politizálni

- mondta Bugár.

Bugár Sólymos Lászlóról, az eddigi egyetlen elnökjelöltről elmondta,  a párt alapítói közé tartozik, és mivel fiatalabb nála, más szemmel látja a világot. Ez abból is látszik, hogy Sólymos fiatalabb emberekkel vette körül magát, akik nagyobb erőt és talán gyorsabb reagálást hoznak a pártba.

Továbbra is azt gondolja, hogy a magyar-magyar együttműködésnek a Híd és sz MKP közös munkáján kell alapulnia, és ezt követően tárgyalhatnak a többi szubjektummal.

Ha nem jönnek rá, hogy muszáj együtt dolgoznunk, a jövőben sem jut be sem az MKP, sem más

- mondta a Híd volt elnöke, és emlékeztetett, hogy a két párt ősszel egy rövid időre megegyezett, majd az MKP kihátrált a megállapodásból.

Leszögezte, hogy jelenleg nincs semmilyen együttműködés, csak gyűlölet az MKP egyes tagjainak részéről. Bugár szerint a pártok felső vezetésének kell fellépnie a közös munka érdekében, csak így lehet elérni, hogy a tagság is higgyen a együttműködésben. A Híd volt elnöke bízik benne, hogy ezt a gyűlölködést meg lehet szünteni.

A volt elnök szerint a gyenge választási eredményt két hibára lehet visszavezetni. Elmondása szerint a Smerrel és SNS-szel kötött koalícióba történő belépéskor számítottak rá, hogy előkerül egy-egy csontváz, de úgy gondolták, hogy az emberek megértik, hogy minden politikai párt a saját jelöltjéért felel. Bugár a második hibaként azt nevezte meg, hogy a Kuciak-gyilkosság idején még nem rendelkeztek azokkal az információkkal, amikkel most, nem tudták, hogy egyes smeres jelöltek mennyire összefonódtak Kočnerrel. Bugár szerint ha akkor ezt tudják, akkor megkockáztatják akár az előrehozott választást is.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?