Kettős tüdőátültetés mentette meg egy 18 éves koronavírusos beteg életét

műtét

Sikeres kettős tüdőátültetéssel mentették meg egy fiatal férfi életét, akinek tüdejét szinte elpusztította az új koronavírus – jelentette be milánói Policlinico Kórház.

A beteg, aki a járvány kezdete előtt két héttel töltötte be 18. életévét, és akit 58 napon át gépekkel tartottak életben, most már „teljesen magánál van, együttműködik és folyik a rehabilitációja” – közölték orvosai csütörtökön.

A beteg „fiatal és teljesen egészséges” volt az előtt, hogy március elején megfertőződött a koronavírussal. A Covid-19-betegség „helyrehozhatatlan károkat okozott a tüdőn” – írták közleményükben.

„Kapcsolatba léptünk Csen Csin-ju kínai professzorral, akit személyesen ismerünk, és akivel megvitattuk az esetet, mivel ő már előttünk találkozott ilyen problémával” – mondta Mario Nosotti professzor, a kórház mellkasműtéti és tüdőtranszplantációs osztályának az igazgatója.

A kórház közölte, hogy a bécsi Orvostudományi Egyetem és az AKH kórház orvosai is végrehajtottak hasonló műtétet, a koronavírus által súlyos tüdőkárosodott 45 éves beteg életét mentették meg így a múlt hónapban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?