A kutatók szerint a kevésbé fertőzötteknél is kialakul immunitás

koronavírus

A Covid-19 fertőzés legenyhébb formájával megfertőződöttek szervezetének nagyon jelentős része termel olyan antitestet, amelynek köszönhetően több hétig tartó immunitás is kialakulhat a járvánnyal szemben a párizsi Pasteur Intézet és a strasbourgi egyetemi kórház tanulmánya szerint.

A kutatók kedden ígéretesnek nevezték az eredményeket, miután eddig kevéssé volt ismert a koronavírussal szembeni immunitás kialakulása, elsősorban azoknál, akiknél a betegségnek az enyhébb formája jelentkezett.

„Azt tudtuk, hogy a betegség súlyosabb formájában szenvedett emberek szervezete az első tünetek után 15 nappal termel antitesteket. Most már azt is tudjuk, hogy ez igaz azokra is, akik az enyhébb formában szenvednek, jóllehet náluk az antitestek aránya kétségtelenül kisebb”

– mondta Arnaud Fontanet, a Pasteur Intézet kutatója.

„A tanulmány kimutatta, hogy az antitestek szintje a legtöbb esetben védelmet nyújt a koronavírus újabb gyulladásával szemben, legalább negyven napig az első tüntetek után” – hangsúlyozta Olivier Schwartz, a Pasteur Intézet Vírus és Immunitás osztályának vezetője. Elmondása szerint a kutatók most azt vizsgálják, hogy az antitestek hosszú távon mennyi ideig képesek ártalmatlanítani a vírust.

A tanulmány alapjául a strasbourgi egyetemi központ két kórházában a Covid-19-es betegség enyhébb formájában szenvedő 160 fertőzött esete szolgált. A vérvizsgálatok azt mutatták, hogy szinte valamennyiük szervezete rendelkezett antitestekkel a betegség kezdetét követő 15. napon. Egy másik szűréssel azt vizsgálták, hogy ezek az antitestek képesek-e ártalmatlanná tenni a vírust. Ebből kiderült, hogy 28 nappal az első tüntetek megjelenése után a fertőzöttek 98 százalékánál „neutralizáló antitestek” alakultak ki, ami a tanulmány szerint „jó hír” a jövőbeni vakcina-kutatásokhoz.

Eközben a francia egészségügyi hatóságok kedden hivatalosan is bejelentették: nem tanácsolják a hidroxiklorokin nevű szer használat a Covid-19 fertőzés kezelésére.

Olivier Véran egészségügyi miniszter szombaton kérte fel a közegészségügyi tanácsot, hogy 48 órán belül vizsgálja felül a hidroxiklorokin nevű szer használatának szabályait, miután a Lancet című tudományos szaklapban megjelent tanulmány szerint a szernek nincsenek kedvező hatásai a Covid-19-betegségben szenvedők kezelésében, az azzal kezelt Covid-19-es betegeknél magasabb volt a halálozási arány, mint azoknál, akik nem kaptak e gyógyszerből.

A közegészségügyi tanács keddi ajánlásában a klinikai vizsgálatokon kívül nem javasolja a hidroxiklorokin használat a Covid-19 fertőzés kezelésére. A francia gyógyszerügynökség pedig bejelentette, hogy elővigyázatosságból felfüggeszti a hidroxiklorokin klinikai vizsgálatait a koronavírus-fertőzötteknél.

A klinikai kísérleteket leszámítva Franciaország már korábban korlátozta a hidroxiklorokin használatát, több orvos közös döntése alapján, csak súlyos betegek estében és kizárólag kórházban volt egy ideje alkalmazható.

A gyógyszer február végén szerzett világhírnevet, amikor is Didier Raoult professzor, a marseille-i egyetemi kutatóintézet igazgatója egy kínai tanulmány alapján népszerűsíteni kezdte, azt állítva, hogy hatékony ellenszer a Covid-19-fertőzésre.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) hétfőn jelentette be, hogy felfüggeszti a hidroxiklorokin klinikai vizsgálatait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?