Gröhling közölte, elemzik a teljes óvodahálózatot

Branislav Gröhling
Pozsony |

Elemezni kell az óvodák teljes hálózatát – mondta Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter a TASR hírügynökségnek adott interjújában. Elsősorban az ötéves gyerekek kötelező óvodai beíratásának kérdését vizsgálják, a szabály 2021 januárjától lépne érvénybe.

A miniszter megjegyezte, hogy a tavaly a parlament elé terjesztett törvénytervezetet nem készítették elő megfelelően. „Régóta kritizálom ezt a jogszabálytervezetet. Úgy vélem, a határidőt nem lehet betartani, mert az önkormányzatoknak nincs idejük vagy pénzük az óvodákat megfelelően felkészíteni” – mondta Gröhling. Kijelentette, hogy elemezni kell az óvodák teljes hálózatát. „Kapcsolatban vagyunk az összes óvoda fenntartójával, meglátjuk, el kell-e halasztanunk az eredetileg kitűzött határidőt” – mondta a miniszter.

Már a kötelező óvodai nevelést szabályozó törvény elfogadása után beszéltek arról, hogy az ötéves gyerekek kiszorítják az óvodákból a fiatalabbakat. A miniszter azt mondta, foglalkozni fognak a fiatalabb gyerekek óvodai elhelyezésének kérdésével is.

Gröhling rámutatott, hogy az oktatási és a munkaügyi minisztérium azonnal reagált a jelenlegi helyzetre, és csökkentették az óvodai alkalmazottak fizetését. „90 millió eurót különítettünk el, amiből a fenntartók kérésére kompenzálhatjuk az ebben a három hónapban keletkezett kiesést. A fenntartók utalják át a pénzt az iskolai kluboknak, az étkezdéknek, a szabadidőközpontoknak és a többi oktatási intézménynek is” – mondta a miniszter. Hozzátette, az iskola előtti óvodai nevelést nagyon fontosnak tartja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?