Koperta

Ad Lesz Vasárnap a járvány után!

A húsvéti dupla számban megjelent feltett kérdésre, lesz Vasárnap a járvány után?, nagyon helyénvaló a válasz is a cikk végén: „Lesz Vasárnap a járvány után!” Igen, lesz, legyen! Mondhatom, majdnem mindenben egyetértek a főszerkesztővel, két problémát egy kicsit részletesebben véleményeznék. Előszőr a festékkel lefújt magyar feliratról. Kassán is történtek hasonlóak a 90-es évek közepén, amikor Márai Sándor emlékére állított alkotásokat gyaláztak meg. Az első esetben az író szobrát nagyon durva módon becstelenítették meg (inkább nem részletezem), másik esetben a múzeum falán levő emléktábláját rongálták meg festékkel. Mindkét elkövetőt elkapták, de a rendőrségen csak no-no-no lett a vége. Jó, lehet nem egyetérteni eszmékkel, nézetekkel, de az ellennézetek érvényesülésének megvan a maga módja. Huliganizmusnak, önkényes intézkedésnek egy normális társadalomban nincs helye. Más dolog, hogy felénk sajnos még mindig jelen van a nacionalizmus is. A másik téma, hogy lesz-e Vasárnap a jövőben. Tisztelt Főszerkesztő Asszony, megértem az aggodalmát, de én csak azt írhatom, hiszek abban, hogy lesz – mindenáron –, a magyarság érdekében kell, hogy legyen! A járvány után bizonyára sok minden megváltozik. Eleinte több esetben főleg rosszabb, mint jobb irányba. Várhatóak a különböző nehézségek, amelyeket Ön szépen sorra megírt, de mindig meg lehet, sőt meg kell találni az áthidaló megoldásokat. A pénz nemcsak a háborúkhoz kell, ugyanúgy szükséges a megélhetéshez, a fennmaradáshoz, az előrehaladáshoz. Rossz arra még gondolni is, hogy a szlovákiai két magyar periodikumból az egyik, a Vasárnap megszűnjön. De még szünet sem állhat be, mert az elhúzódhat, és az újraindulási nehézségek majdnem egyenlőek egy egészen új kezdéssel. Hogy a Vasárnap is alulfinanszírozott, az tény, úgy, mint az egész szlovákiai magyarság civil szervezetei, beleértve a legjelentősebb Csemadokot is. Mindez köszönhető Vladimír Mečiar kormányának, amely Szlovákia megalakulása idején elvetette a nemzetiségek anyagi támogatását. Sajnos, jelenleg nincs magyar képviselet a szlovák parlamentben, de volt idő, mikor a magyar párt kormánypárt is volt, és nem tudta a magyarság helyzetét előbbre vinni. A végére hagytam egy megjegyzést: nagy szükség lenne a magyarság összetartására, beleértve egy ütőképes magyar pártot, civil szervezeteket, vállalkozókat, kulturális dolgozókat, iskolákat stb. Ez egy tanulmány vagy projekt segítségével megoldható lehetne. Mindenesetre kívánom, hogy az Ön vezetése alatt a Vasárnap szerkesztősége a mostani nehéz helyzetben megfelelően tudjon dolgozni, legyen kitartás, a rossz, a nemkívánatos dolgok ne érvényesüljenek, és együtt bízunk egy szebb jövőben.

Buday Ernő, Kassa

Ad Félpercesek

Jók a vírusvic oldalak a lapokban az utóbbi időben – Új Szó és Vasárnap. Ez ideig nem is hallottunk ilyeneket. Néhányat biz komolyan kell venni. Ki hitte volna néhány hónapja, hogy ha Vuhanban pár ember elfogyaszt egy denevérpörköltet, pár hét után Komáromban nem lehet venni élesztőt. Hát én nem, az biztos. Az is vicces kicsit, hogy a nyugdíjas bácsi sosem gondolta volna, hogy öreg fejjel egy fiatalt fog megkérni, hozzon ki neki az üzletből cigit. Hát biz én sem gondoltam volna még pár éve, hogy megszeretem a darazsakat, dongókat, méhecskéket, csöményeket, legyeket, rovarokat, még ha néha megcsípnek is, mindegy, csak lássak belőlük legalább egyet-egyet a barackfákon. No, párra azért sikerült rálelnem, sőt a bazi nagy, 1,5 áras gyümölcsösömben még a fagykár is kisebb a meghirdetett 80–90%-nál, de így is szomorkás a helyzet. Ezt a szomorkodást csak übereli (szép magyar szóval) a disznóól-légy-fecske helyzet, esetleg ott vannak azok a szerencsétlen túzokok Pozsony mellett – lehet, hogy nem a fővárost kellett volna választaniuk, viszont máshol tán még sütőben is végezhetnék földi létüket. Szóval egy magamfajta nyugdíjas nemcsak a vírustól szomorodik néha el. És akkor itt a top: mérgezik a madarakat, rókákat és mindent, ami a teremtés koronája vadászszenvedélyének és primitivizmusának ellene tesz. Hát így állunk, és bizony sokszor nem jó ez a nagy demokrácia, esetenként még az a szűk udvar és nagy ostor sem ártana.

Jankó Gyula, Komárom

Az ellopott idő

Az elmúlt hetek történései közepette, a bezártságon és a félelmen túl, megnyugtat az érzés, hogy a tavaszt semmi nem állíthatja meg, még ha az időt, az órát évtizedek óta ide-oda állítgatják is. Ilyenkor akaratlanul gyermekkori emlékeimre gondolok. A tavasz mindig is a megújulás, a természet újraéledése volt. A nap éltető sugarai erőt adnak, bármilyen hangulatban vagyunk. Iskolás éveimre emlékezve, mikor a nap végére már az egyik lábunk kint volt az iskolapadból, képzeletünkben ott voltunk a mezőn, a réten, a tó partján. Szülőfalumban, ahol az alapiskolába jártam, Lakszakállason a falubeliek Pásztor-tónak nevezték. Versenyeztünk, ki tud több gyermekláncfüvet (pimpimpárét) szedni, és koszorúba fontuk, a fejünkre, a karunkra. A nyár közeledtével búzatáblák mentén kalászt, búzavirágot és pipacsot szedtünk. Mára mindez elveszett és kihalt. A tó kiszáradt, feltöltötték, a föld színével egyenlővé tették. Fájó szívvel állok meg e tájon, ha arra járok. Csak az emlékeim közt látom a megfakult fekete-fehér képeken. A tavasz hírnökei a visszatérő fecskék és gólyák voltak. Futótűzként terjedt köztünk az érkezésük, ünnep volt az a nap. Gyermeki kíváncsiságból figyeltük az akkor óriásnak tűnő kémények tetején, hogyan szorgoskodnak, építik újra az ősszel elhagyott fészküket. Már azok a kémények is omladoznak, üresen várnak. Időben és térben összemenni látszanak. Igaz, óriások csak a mesében léteznek, de mégis mint mese igaz volt. Gyermekszemmel nagy volt az értéke még egy rongybabának is (mindenkinek az se volt), egy fából készült talicskának. A faluban egyedül Gizi barátnőmnek volt igazi fa babaháza, ketten is elfértünk benne, micsoda boldogság, barátság volt köztünk, közel hatvan éve tart.

A falusi házak ablakaiban muskátli virított, a házak tövében hóvirág, ibolya illatozott. Az udvarban a természet adta fű volt, amin játszani lehetett (nem is kellett füvet nyírni). A természet megadott minden csodát. Apám testvéreim születésekor mindig ültetett egy fát az udvarba, a kertbe. Fenyőfát, hársfát, alma, körte, cseresznye, attól függött, milyen hónapban születtünk. S mindegyikünk tudta, melyik az övé, és hány éves volt pont akkor a fánk. Forró nyári napokon menedéket nyújtottak lombjaik. Az öreg hársfa alatt az asztal körül a család, rokonok, összetartó erő volt. A házakat nem magas kőfalak, rácsok védték, mint ma. Volt olyan szomszéd, akinek nem tellett kerítésre, de nem is volt kitől, mitől védekeznie senkinek. Manapság sokan elszigetelve, bezárkózva, önkéntes börtönben élnek, még a nap sugarait is árnyékban élvezik. Családon belül is gyakran magányosan, boldogtalanul, ahol csak az internet és az okostelefon az összetartó kapocs. A közös étkezéseknél, ha van rá idő, a beszélgetések helyett a mobil csengőhangja töri meg a csöndet. Néha kimentve, felmentve az asztaltól, mert az ellopott idő semmire nem elég. A gyorsuló fejlődésnek köszönhetően a technika, a gépesítés mindent eltiport körülöttünk. Beleértve az élővilágot, a természetet s magát az embert is. De a Föld nem felejt, kamatostul megfizetünk mindent. Most…

Ma, amikor unokáinknak már csak az állatkertben tudjuk megmutatni a kihalófélben lévő fajokat, rácsok mögött, ahová mi, az ember juttattuk őket. Hovatovább mi is ugyanúgy bezárva, az ő sorsukra jutunk. Szájkosár helyett még csak védőmaszkot kényszerülünk viselni. Mert fordult a kocka. Aggodalom, féltés, félelem van bennünk, ami mindenkit egyformán érint, lehet gazdag vagy szegény. Egyformák vagyunk!? Várjuk a holnapot, amitől kezdve már semmi sem lesz olyan, mint volt. Körülöttünk s bennünk. Új időszámítás kezdődik a világban. Ahol a félelem, a bizonytalanság, a boldogtalanság már fáraszt bennünket. Csak a hit és a remény adhat erőt. Ezzel az élethelyzettel együtt kell ezután élni. Átértékelni dolgokat, hogy ki, mi a fontos, és mi az, ami számít, ami szükséges. Belátni azt, hogy összefogás és szeretet nélkül nem megy.

Halász I., Albár

Ügyeskedők vészhelyzetben

Városunk legforgalmasabb útszakasza a Petőfi utca, mert ott van a vasútállomás és a buszpályaudvar is. Ez az útvonal folytatódik a kórház felé, onnét egyenesen bejut a városközpontba, aki idelátogat. Az e környéken lakók már elnevezték Biznisz utcának. Itt sétálgatnak ugyanis az alkalmi árusok, és leállítják a járókelőket. Néha szinte erőszakosan tesznek ajánlatokat, hogy vegyenek cigarettát, parfümöt vagy ami éppen kelendő divatcikk. Engem is megállított egy asszonyság, és kínálta a portékáját. Nagy táskája tele volt valami számomra ismeretlennel. Ez még március közepén történt, amikor elrendelték a szájmaszkot. Három euróért árulta a házilag varrott, színes ruhamaradékokból készített maszkot. Nemsokára odajött hozzá egy ismerőse, és kérdezte: – Na, hogy megy az üzlet? – Nagyon jól – válaszolta neki. – Még csak délelőtt van, de már több mint negyven szájmaszkot eladtam. Estig mind elfogy, holnap újra hozok, és folytatom – jelentette ki elégedetten. Most ez a jó biznisz! Vannak, akik még a bajból is tudnak hasznot húzni.

Hostina Irén, Komárom

Ha öreg…

A minap felhívtam a hetényi internetszerelőket, hogy elküldöm a gépem kitisztítatni. Oké, mondta a mester. Ám nemsokára vissza is kaptam, vele egy sárga cetlit: Ilyen öreg géppel nem foglalkozunk. Megtorpanva álltam az eset előtt, mert egy 12 éves notebookról van szó, és nem vállalták, holott Komáromban aztán kitisztították. Ugyanez a csapat visszautasította az internet beszerelését is, mondván, magasra kell felmászni, nincs szignál, és kiszámították, hogy a szerelés mellé + 85 eurót fizessek. Bele is mentem volna, ha nem beszélek az O2 telefontársasággal. Pozsonyból bemérték a hullámokat, és csodák csodája, egy héten belül bevezették az internetet. A másik faluból kapom a szignált. Csak a jóakarat hiányzott a hetényi szerelőből. Kérdezem: ha egy öreg ember elmegy az orvoshoz, az küldje el, mert öreg? No comment.

Gyurcsovics Márta, Hetény

Kedves Vasárnap!

Olyan ez az egész, mint egy rossz álom, és sajnos senki sem tudja megjósolni, mikor, mennyi áldozatot követelve lesz vége. Valamilyen formában velünk marad-e, vissza-visszatérve, vagy sikerül végleg leszámolni vele? S hogy milyen állapotban hagyja gazdaságunkat, meg a világgazdaságot.

Nagyon köszönöm a VasárnapOlvasmány mellékletben kapott egész oldalt, jó érzés, hogy versikéim legalább így eljutnak az emberekhez. Egyébként tavaly decemberben a móri MIKSZ, ahol tag vagyok, kiadott egy kis füzetecskét belőlük, a város mind a négy általános iskolájából illusztrálták a gyerekek, rajzpályázat formájában. Ezzel az elnöknő és a vezetőség lepett meg, mert már nem tudták elnézni, hogy én magam semmit sem teszek a kiadás érdekében, holott a tagtársaimnak több kötetük is van. Bár a füzetecske vékonyka, az ünnepélyes bemutató és díjkiosztó annál bensőségesebb, szeretetteljesebb volt.

Fűri Olga Iringó, Gúta

*

Nagyon szépen köszönöm az írásom közlését, olyan szépen el lett rendezve. Megjelent február 25-én. A dicséret, melyet kaptam az olvasóktól, Önöknek is dicséret. Az én egyszerű mondataim nem versenyezhetnek egy íróval vagy szakemberekkel, egyszerűen, szeretettel adom át olvasóinknak. Ebben a nehéz helyzetben kívánok Önöknek még nagyobb kitartást, jó egészséget, sok-sok szeretetet, áldja meg Önöket a feltámadt Krisztus sok-sok szép évvel, sok kedves olvasóval. Egyszóval, minden jóval. Békességet, sok szép napos, virágos, vidám évet kívánok, imáim közé fűzve Önöket.

Balázsiné Magyar Valéria, Nagycétény