Szerdán életbe lép a negyedik fázis

negyedik fázis
Pozsony |

Május 20-án Szlovákia átlép a negyedik fázisba, amely részeként már megnyithatnak a mozik, a színházak, valamint a bevásárlóközpontok is. Utóbbiakban nem üzemel majd játszóház – jelentette Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő hétfő délután.

Szerdán, május 20-án kezdődik a világjárvány miatt bevezetett óvintézkedések enyhítésének negyedik fázisa Szlovákiában. Ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő. A negyedik fázisban megnyílhatnak a mozik és a színházak is, de a termekben egyszerre legfeljebb száz személy tartózkodhat. Újranyithatnak továbbá az üzletközpontok (kivéve a gyermekmegőrzőket, játszóházakat) és a beltéri uszodák, sportcsarnokok is, de csak a sportklubok tagjai számára. A kültéri sportpályákon viszont már mindenféle sportot lehet űzni szerdától. Bizonyos feltételek mellett az éttermek belső terében is lehet majd étkezni.

Kapcsolódó cikkünk

A kormányfő kijelentette: bátor enyhítésekről van szó, a felelősségteljes magatartás azonban meghozta a gyümölcsét. A negyedik fázist elmondása szerint a kedvező számok teszik lehetővé. Megjegyezte, hogy az utóbbi két napban nem fordult elő olyan új eset, amelyet ne tartottak volna már egyébként is ellenőrzés alatt. Ján Mikas tiszti főorvos hozzáfűzte: dolgoznak az óvintézkedések aktualizálásán, hogy azokat szerdán hivatalosan is közzétehessék.

Az üzletekben eddig 25 négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhatott, szerdától ezt a határértéket 15 négyzetméterre csökkentik. Az üzletközpontok esetében az üzlethelyiségek területét veszik majd alapul, a közös terek nélkül. A közös terekben tilos lesz gyülekezni.

Kapcsolódó cikkünk

Az enyhítések ellenére a boltok vasárnap továbbra is zárva fognak tartani. Érvényben marad az az idősáv is, amikor csak a nyugdíjasok vásárolhatnak be.

Május 20-tól a turistalátványosságok beltereiben is fogadhatnak látogatókat, kivéve az állatkertek és a botanikus kertek belső tereit. Az éttermek belterében is lehet majd étkezni, ugyanazon feltételek mellett, amelyek most a teraszokra vonatkoznak. A közétkeztetést biztosító egységek szerdától 22 óráig tarthatnak nyitva.

A szociális otthonokban egyelőre nem enyhítenek az óvintézkedéseken, tekintve, hogy az itteni gondozottakra a legveszélyesebb a COVID-19 betegség.

A kormányfő szerint a következő két hétben kiderül, hogyan fogják ezek az enyhítések befolyásolni a járványügyi helyzet alakulását, és ennek függvényében lehet majd beszélni a további enyhítésekről. A tömegrendezvényekkel kapcsolatban elmondta: idén legfeljebb ezerfős rendezvények megtartásáról lehet csak szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?