Emlékeznek még rá?
A szójarudacskának már a nevében is benne van, hogy kicsike, nagyon kicsi...
Jó, elismerem, elszámítottam magam: nem egy, hanem két jégsalátánk volt már, plusz a mama salátája, melyről teljesen megfeledkeztem. Igen, ezt is elismerem: nem kellett volna az ízesített joghurtokat a saláta elé pakolni. Igen, tudom, hogy a salátának lent van a helye, az alsó dobozban, de az éppen tele volt répával, petrezselyemmel, mellettük egy jókora zellergumó, rajtuk paprika. A paradicsomot már azért hagytam kint, mert nem fért a zöldségtartóba, bár ezt is elismerem: a paradicsomnak kint a helye, nem a hűtőben. De ismét beigazolódott, amit már régóta emlegetek: ahányan vagyunk, családtagok, együtt, mindenkinek más étek a fontos és mindenki mást szeret, tehát ha elférne (tudom, nem fér el), három hűtőnknek kellene lennie.
Rendben, nem veszek több ízesített joghurtot, elismerem, egészségtelen, bár ezt mindig is tudtam. Ízesítetlent meg azért nem, mert azt nem szeretem. Legföljebb, bár úgy meg túlságosan is, ha lekvárt kanalazhatok bele. De hát nem ehetek lekvárt mindennap, tízóraira és uzsonnára is... Nincs is annyi lekvárunk. Más ember sört iszik, hogy mást ne mondjak. Nem, nem tudom, hogy a Gazdag Jóska iszik-e sört, de ha nem, ennyiben is hasonlítunk egymásra. Mert más az alkatunk, azért különbözünk, ezen nem változtathatok. De a szójarudacskát („sójové rezy”) szereti, és azt én is: újabb hasonlóság. Nem tudom, mennyi rudacskát eszik meg, ez már így szőrszálhasogatás, szerintem. Különben is benne van a nevében a kicsinyítőképző. És igazán: ne kicsinyeskedjünk már...
Kapcsolódó cikkünk
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.