Koperta

Egy 65+ vásárló versenyfutása az idővel

Az elején le kell szögeznem, nem vagyok mániákus vásárló. A vírusmizéria előtt is csak hetente egyszer jártam üzletbe, és ez most sem változott – egyelőre. Azért egyelőre, mert a nyugdíjasoknak kiszabott két óra vásárlási idő alatt egy nagyon elgondolkodtató megállapításra jutottam. Én a célirányos vásárlók közé tartozom, aki pontosan tudja, mit kell venni, és hol kell keresni, ennek ellenére bizony lótottam-futottam, hogy beleférjek az időbe. De még mielőtt felmerülhetne a kérdés: mit tudott ez az ember két órát tölteni egy boltban, le kell szögeznem: négyben. Először a gazdaboltot kerestem fel, mert szükségem volt virágcserépre. Hát itt bizony már sorakozni kellett. Hárman állhattunk a bolt előtt, amikor az egyik „kedves” elárusítónő elüvöltötte magát, hogy van-e köztünk 65 év feletti. Nem értettem, hisz most van a kiszabott időnk... Szerencsére gyorsan megvettem, amiért mentem, irány az élelmiszerbolt, annál is inkább, mert már fél tíz volt. Ott már rengeteg ember tolongott. A hangosbemondó nyomta a szöveget, hogy tartsuk be a kétméteres távolságot (nagy meglepetésemre már csak államnyelven, holott három héttel ezelőtt még magyarul is elmondták ugyanezt!). Mint említettem, célirányos vásárló vagyok, ezért azt hittem, hamar végzek, de nem így történt. A kétméteres távolság betartása szinte lehetetlen. Azokról a szegény idősebbekről, akik bot nélkül mozdulni sem tudnak, nem érik el a polcok felső részét, időbe telik nekik, amíg elolvassák, mit is vásárolnak, már nem is beszélek. Próbáltam segíteni, de volt, aki tolakodásnak vette, így illedelmesen elnézést kértem, és rohantam tovább. Ekkor már fél tizenegy volt. A drogéria szerencsére üres volt, itt hamar végeztem. Háromnegyed tizenegykor még egy feladat várt rám: az optika. Mivel kongott az ürességtől, a maradék idő elég volt ahhoz, hogy pontban 11-kor kilépjek az ajtaján. Nem tudom, ki hogy van vele, de én ennek a napnak a tapasztalata után arra a megállapításra jutottam, hogy kevés a két óra – még nekem is.

Szabó Jolán, Szenc

Vizsgaidőszak – félve!

Volna rá okom, hogy féljek. De inkább féltem a szeretteimet, vagyis a gyermekeinket. Szeretném a családomat megnyugtatni, és saját magunkat is, hogy legyőzzük a koronavírust, csak idő kérdése az egész. Ebben a zűrzavaros helyzetben is talpra kell állnunk, vigyáznunk kell egymásra, és jó szóval biztatni még akkor is, ha telefonon keresztül tesszük csupán. Sajnos a húsvéti ünnepeket is mindenki a maga otthonában ünnepelhette, de örültünk, mikor csengett a telefon, és megkérdezték: „Mama, Papa, jól vannak? Nincs semmi gond, baj?” Ez nagyon jó érzés. Mi, akik már a 70 év felettiek csoportjába tartozunk, örülünk a napsütésnek, örülünk, ha hetente legalább egyszer elmehetünk nyugodt körülmények között bevásárolni vagy a temetőbe, örülünk a jó időnek, a kertnek, ahol kapálgathatunk. Községünkben a helyi nyugdíjasklub is zárva van. A vezetőség tagjai vigyáznak ránk, az egészségünkre, köszönjük. Úgy érzem, Nagyfödémesen is jól vizsgázunk mindnyájan, és felfogtuk, hogy új idők várnak ránk, ami nem egyik napról a másikra érkezik. A türelem és a hit lehet talán jelen pillanatban a legjobb recept. Mint tudjuk, a lemondás ugyan keserű, de minden új helyzet hozhat – hoz! – nem várt lehetőségeket. Jelen pillanatban mindnyájan vizsgázunk, mindenki külön is, és együtt is, tenni kell tehát, amit mondanak! Bízzunk a szebb jövőben, Isten segítsen bennünket!

Krizsanné Kajos Irén, Nagyfödémes

Gúta... és tükör...

Amíg az ember sajtótájékoztatón, társadalmi, kulturális rendezvényen, sport- vagy ne adj’ isten politikai eseményen munkából kifolyólag fotóz, mert írásához, az olvasó sokoldalúbb tájékoztatása érdekében szükség van képre is, addig a cél inkább az elvárásoknak való megfelelés. Aztán elérünk egy kort, lelassítunk, és észrevesszük azt, ami addig is előttünk volt, csak nem láttuk. Az igazi tükör...

Elmegyünk sok minden mellett, nem látunk, nem kérünk – csak nézünk és akarunk..., még többet, még jobbat, még szebbet. Nem nézünk tükörbe, ha nézünk is, a tükrünk hamis, a magunk képére formált. Igazi tükröt csak a természet mutat, ilyen csodára csak ő képes. Kár, hogy oly gyakran visszaélünk szeretetével. Most, ezekben a zavaros napokban, hetekben, hónapokban gondolkodjunk el ezen... is.

Kertész Gábor, Gúta

Isten világa

Előttem egy vadgalamb hintázik a diófaágon. Mintha egy fészekben ülne, olyan jó helyet talált magának. Tollászkodik, szinte irigykedem rá, nekem csak most sikerült leülnöm. Ha odakinn van dolgom, élvezem a gyönyörű napsütést is. A gyümölcsfavirágok gyors tempóban bontogatják szirmukat. A békák nem unják, naphosszat, sőt egész éjszaka kuruttyolnak. Egy fürge gyíkom is lett, most, hogy megismert, nem zavartatja magát, nyugodtan fekszik a napon akkor is, ha elhaladok mellette. Csodálatos a világ. Isten is ünnepli a feltámadást, azért adhat ilyen szép, napos, tavaszi időt ajándékul. Isten mindennapos vendégem. Úgy érzem, vigyáz rám. Sokszor megszólít, vagy én őt, megköszönök neki ezt-azt, és ha imádkozás közben elkalandozom, nem haragszik rám. Tudja, hogy szeretem. Szoktunk beszélgetni. Rábízom titkaim, ő megőrzi. Megbocsátja bűneim. Mindig útbaigazít. Ha tanácsot kérek tőle, segít. Néha megmosolyog, ha bosszús vagyok. Van úgy, hogy ő teszi meg helyettem a dolgokat, mert nem vagyok elég bátor. Nem haragszik, ha megkérdem, ezt most miért tette. Mindig mellettem volt, és én máshol kerestem. Nem tudtam, hogy ennyire közel van hozzám.

Kora gyerekkoromban volt egy barátnőm. Emlékszem, az apja beteg volt. Forró búzaszemekkel borogatták a hátát. Nem emlékszem, mikor halt meg, nemigen jártunk még iskolába. Sokat megfordultam náluk. Tetszett, ahogy a szemével is mosolygott. Különös lány volt, nagyszerűen megértettük egymást. Volt úgy, hogy amíg az anyja nem jött haza munkából, felváltva kavargattuk a tűzhelyen a habart paszulyt, mert ezt az utasítást kaptuk. Nekem már minden bajom volt, azt vártam, mikor fő már fel végre, hogy mehessünk játszani. Visszagondolva, lehet, hogy alá sem volt kapcsolva.

Tegnap egy videoklipet láttam Jézusról, akinek a szeme éppolyan kifejező volt, mint a barátnőmé. Neki is ilyen sugárzó, értelmes, beszédes, figyelmes, mosolygós, kételkedő, kérdező, barátságos szeme volt. Akkor még nem értettem, mi az az erő, mely sugárzik belőle. Az apja halála után úgy viselkedett, mint egy felnőtt. Magabiztos lett. Olyan szépen tudta mondani, hogy „édesapám”. Amikor az apjáról beszélt, mintha ott lett volna mellette. Én egy láthatatlan köteléket képzeltem el köztük, amely összeláncolja őket. Olyan érzés volt, mintha az édesapja odafentről oltalmazta volna, vigyázott rá. Úgy, ahogy csak Isten tudja óvni és szeretni gyermekét. Hogy miért írom ezt? Mert ha e nehéz időszakban meg akarjuk találni Istent, nem kell sokat keresni. Itt van mellettünk, csak észre kell venni!

Jakab Irén, Szirénfalva

Garázdálkodás a tanyán

Patonyréten a volt Baán-tanya a családunk öröksége. Lepusztult az évek során, de mi ennek ellenére is ragaszkodunk hozzá és a tanya körüli fákhoz. Alig múlt el területén a szemét lerakása, ami még az elején a szemétjét lerakó patonyréti lakos és a falu polgármestere intézkedésével megoldódott, tudomásunkra jutott, hogy egy fekete platós autóval járó helyi férfi kivágta az összes nagyobb fát, éjjel pedig elszállította, amit bizonyítani tudunk. A jövőben pedig rejtett kamerákkal lesz ellátva a terület. Felháborító, hogy öntörvényesen, mintha mi sem történne, kivágják a mások tulajdonát képező fákat. Vajon hogy tetszene az illetőnek, ha hozzá hasonlók éjfélkor elvinnék az udvaráról az ő tulajdonát? Elhunyt őseim jól ismerték az összes patonyrétit, természetesen én is. Nagyszüleimtől tudom, hogy még a legínségesebb időkben, az első és második világháború után sem kellett félni az ilyen vagy olyan betörőktől, mint ma. Az a szomorú, hogy ez a rossz életvitel lesz a minta, és sajnos családról családra hagyományozódik.

Molnár Ilona, Dunaszerdahely

Nem hat egyformán a gyilkos vírus?

Lelkiismeretes kedves szomszédasszonyunk nagyon komolyan betartja az előírásokat, mint a politikusok is, mind maszkosak, sőt még a televízió bemondói is. Ő meg még a kutyuskájának is varratott maszkot! Épp ezért majd leestem a székről attól, amit láttam. Egy közönséges településen, valahol Európában, ahol tombol a koronavírus, az iskolaköteles gyerekek maszkok nélkül szaladgáltak, akárcsak a nagy szájjal követelőző asszonyok. Az első gondolatom az volt, hogy véletlenül ráültem a távirányítóra, de sajnos nem. Ezek a felvételek nálunk készültek. A bemutatott településen az ott lakók továbbra sem tartották be az elementáris védekezés szabályait, minek következtében a fertőzés továbbterjedésének gócpontjává váltak. Tudatában vannak-e a szülők, mekkora veszélynek vannak kitéve ők maguk és a gyerekeik?

Puss Rudolf, Somorja

Kedves Vasárnap!

Minden jót, erőt, türelmet és főleg jó egészséget kívánok a Vasárnap minden dolgozójának ezekben a nehéz napokban. Bízzunk a Jóistenben, hogy megsegít, és vigyázzunk magunkra meg egymásra. Üdvözlettel:

Balla Rózsa, Léva

*

Nagyon megörültem Hunčík Péter kezdeményezésének. El sem tudom képzelni az életemet Vasárnap nélkül. Örülnék, ha sikerülne megmenteni a bizonytalanságból és stabilabb anyagi helyzetbe hozni ezt a nagy hagyományokkal rendelkező hetilapot. Nagyszüleim asztalán mindig ott volt az Új Szó és a Vasárnapi Új Szó, az enyémen pedig a Vasárnap. Félreértés ne essék, nem azt a régi rendszert sírom vissza, de nekem gyermekként sokat adott a gyermekrovat és az olvasmányok, versek, amelyek ezekben megjelentek. Örömömre szolgál, hogy Vanda leányom számlájáról módomban áll egy kisebb összeget Önöknek átutalni. Remélem, sokan követik Hunčík Péter kezdeményezését, s aki ezt nem teheti meg, biztosan talál majd más segítési formát – én hiszek a pozitív gondolatok, az imádság erejében! A szerkesztőség minden tagjának a megváltozott körülmények ellenére szeretetben és sikerekben gazdag időszakot kívánok. Vigyázzanak magukra és szeretteikre! Továbbá kívánok Önöknek, a lap valamennyi munkatársának és olvasójának jó egészséget, lehetőleg vírusmentes, szeretetben töltött napokat.

Fűri Olga Iringó, Gúta