Maszkos mecénások

Cs. Liszka Györgyi

Minél tovább vagyok e világon, annál gyakrabban érzem úgy, mintha egy másik dimenzióban élnék. Például amikor úgy látom és tapasztalom, milyen jók az emberek, azt olvasom a sajtóban meg a közösségi hálón, hogy ilyen és ennyi gonoszság még soha nem volt.

Amikor én úgy látom, mennyire fegyelmezett a társadalom, megint csak olvasom, hogy felelőtlenek hada az egész ország. Hajlamos vagyok azt gondolni, tényleg buborék, amiben én vagyok. Amikor például azzal kezdték propagálni a szájmaszkot, hogy tegye fel mindenki, mert nem szégyen az, többször is elolvastam, mert nem akartam hinni a szememnek. Nem tudom, eltalálják-e, a szégyen szó volt az, ami értetlenné tett. Merthogy már mér volna szégyen? És miért épp szégyen? Olyat már hallottam gyerekkoromban, hogy nem szégyen a stoppolt zokni, a foltozott nadrág, a lényeg, hogy a ruha tiszta legyen, az ember ápolt, aztán ahogy felnőttem, már ez sem volt téma, fiatal felnőtt koromban nem stoppolt, nem foltozott senki (lehet, hogy én vagyok az utolsó mohikán). És jöttek mindenféle hóbortos, furcsa szokások, de soha senki nem kínálta azzal a divatos holmiját, hogy nem szégyen, ha kilóg a fél feneked, nem szégyen, ha a nadrág és a póló közt kilöttyed a hájad, nem szégyen, hogy a szép egészséges bőrödet teletetováltatod ordenárébbnál ordenárébb rajzokkal, mint ahogy az sem, ha közszemlére kirakod a kebeled. Miért volna hát éppen a szájmaszk szégyen? Kiterítkezni nem szégyen, eltakarni valamit meg az? Ekkora hülyeséget, mondtam minden alkalommal félhangosan magamban, mígnem megkaptam Rajczi Emília soron következő írását, ahol azt olvastam, nővérként tapasztalja, mennyien ódzkodnak a maszktól, szégyellik, mert majd azt hiszik róluk, hogy betegek. Noteuramisten! Akkor én tényleg egy másik világban élek, körülem csupa olyan emberekkel, akik akkor sem szólnának meg, ha betegség okán lennék maszkos, nemhogy egy világjárvány idején! Kedves kollégáimtól is egyre gyakrabban kérdezem, gyerekek, mondjátok meg őszintén, én vagyok furcsa, vagy a világ, s persze, mert ők is az én buborékom részei, azonnal rávágják, a világ. Ám kezdem sejteni, hogy mégiscsak én. (Nem mintha bánnám vagy szégyellném.)

De nem kellett ám sokáig a szégyenteljes maszkot viselnünk, csakhamar jelentkezett egy szponzor (támogatónk egyebekben is), aki mindnyájunknak csináltatott szép piros vasárnaposakat, olyanokat, hogy nemhogy szégyelleni nem lehet, ha véget ér egyszer a maszkhordás ideje, mi akkor sem tesszük le, annyira szépek. Megfigyeltem magamat a tükörben, én például határozottan szebb vagyok benne, mint nélküle.

A Vasárnap, ahogy azt kassai olvasónk, Váji-Nagy Valéria elterjesztette róla, valóban egy nagy család, melynek tagja minden Vasárnap-olvasó, így működése a karanténig is más volt, mint egyéb sajtótermékeké. Nekünk előtte is voltak szponzoraink, például éppen ő könyvekkel, DVD-kel ajándékozta meg előfizetőinket. Vagy a mátyóci Czap Magdolna, aki hosszú évek óta horgolja a szebbnél szebb kézimunkákat Önöknek, s a királyhelmeci Feterikék, akik tizenöt éve a tenyerükön hordoznak, ha keleten járunk. Rajtuk kívül még sokan mások megajándékoztak egyszer-egyszer egy évben, van, aki süt nekünk karácsonyra, van, aki főz, szépséges tortát küld, ajándékcsomagot kisorsolásra, pont úgy, mint egy szerető, összetartó családban. És most ebben a magam buborékjában azt a tézist is beigazolódni látom, hogy a krízishelyzetek mindenkiben azt erősítik fel, ami egyébként is az erőssége. A Vasárnap-olvasók ugyanis tömegével állnak ki mellettünk, egyre szaporodva számuk, bizonyítva, hogy ezt a lapot ugyanúgy szeretik, mint mi, ugyanúgy a magukénak érzik, s akárcsak mi, képesek áldozatot is hozni érte. Ha másként nem, hát megtartják szűkösebb körülményeik közt is az előfizetést. Ha másként nem, hát most előfizetik akkor is, ha vásárolni nekik célszerűbb volt. Ha másként nem, hát azzal, hogy visszautasítják a honoráriumot. Rengeteg nagyszerű ember, százával sorolhatnám a neveket. Akik pedig még a megtakarított pénzükből is szánnak ránk nem kis tételeket (május 5-éig hatvanketten), egy beteg kor gyógyulásának ékes bizonyítékai, róluk legközelebb.

Ők az új mecénások.

 

Aki követni szeretné Hunčík Pétert azért, hogy 2025-ben és még azután is olvashassa a Vasárnapot, és megteheti, a következő számlaszámon tegye:

 

Československá obchodná banka, a.s.

Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023

Variabilný symbol: 999

 

Hetente egyszer, VASÁRNAPonként jött. Pontos volt, és rendes.

Nora Szentiványi: A lakás

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/20. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?