Forman fogadott fia

konyv

„Állok egy domb előtt, előttem, a ködben emelkedő, nem tudni, milyen magas. De már megtanultam, ahol dombra fel vezet az út, ott a dombról lefelé is. Nem sejtem, hány domb és hány síkság van még előttem, csak azt tudom, hogy az út végén lesz egy kis fogadó, és megéri célba venni. Ezt a könyvet azért kezdtem el, hogy tisztelettel adózzak az utunknak, és megörökítsem, hogy mindenki megismerje, aki végig akar menni rajta, vagy átvéve a stafétát, továbbjutni.”

„Nyeregbe hát, tapossanak a pedálba, és már megyünk is tovább dombról dombra, utakra és országutakra, új horizontok felé, új városkákba, új vendéglőkbe, városokba és nagyvárosokba, a világ tetejére, talán a csillagokig. Induljanak el Formannal! Megéri!” – Ezekkel a sorokkal ajánlja Ecce homo Forman című könyvét Radim Kratochvíl, a negyvenhárom éves prágai író-filmrendező.

S bár fordítóként és idegenvezetőként is dolgozik, mert kínaiul és angolul is remekül beszél, Ecce homo Forman című könyvét az Oscar-díjas filmrendező fogadott fiaként írta meg. Nem olyan kacifántos a történet. Miután Milos Forman négy cseh film – Meghallgatás, Fekete Péter, Egy szöszi szerelmei, Tűz van, babám! – gyorsan világhírűvé vált rendezőjeként 1968-ban elhagyta Csehszlovákiát, négyéves ikerfiait, Petrt és Matějt itthon maradt felesége, Věra Křesadlová nevelte. Hivatalos válásukat egyikük sem sürgette, noha mindketten tudták, egyszer annak is meg kell történnie. De addig sem éltek egyedül. Formant több színésznőjéhez fűzte szorosabb kapcsolat, Věra Křesadlová Jan Kratochvíllal, az ismert dramaturggal és producerrel kötötte össze az életét, aki így lett nevelőapja a két Forman fiúnak. 1977-ben ebből a kapcsolatból született Radim Kratochvíl, amikor Petr és Matěj már tizenhárom éves volt.

Milos Forman már amerikai állampolgárként, túl a Száll a kakukk fészkére Oscar-sikerén pontosan tudta, hogy az élet új helyzet elé állította. Mindazt, amit addig Jan Kratochvíl adott meg az ő fiainak, Radimnak próbálta meg viszonozni azzal, hogy többször is meghívta magához Amerikába, és a saját fiaként szerette, formálta, nevelgette. Petr, Matěj és Radim egyébként is úgy tekintettek egymásra, mintha édestestvérek lettek volna, hiszen közös fészekben nőttek fel.

Radim Kratochvíl könyve ezt a szokatlan, ám annál szebb, szeretettelibb családi történetet meséli el természetesen a maga szemszögéből, továbbadva mindazt az élményt, amelyet egyedül vagy mások társaságában élt meg pótapjával, Milos Formannal, akiben nem pusztán a jeles filmrendezőt, hanem a kalandos sorsú, bohém életvitelű hedonistát is látta. Aki mellett eleinte úgy érezte magát, mintha a bácsikája volna, később már a mentora is, jó barátja is, rendkívüli tudású mestere. A könyv nagyobbik fele kettőjük kapcsolatára épül, azokat a kerékpártúrákat eleveníti fel, amelyeket ketten vagy Forman Oscar-díjas jelmeztervezőjével, Theodor Pištěkkel hármasban tettek Nyugat-Európában. Több mint harminc év nem mindennapi történéseit tárja elénk Radim Kratochvíl, egészen közeli képet festve korunk egyik meghatározó alkotójáról, az egyetemes filmművészet kétségkívül egyik legjelesebb egyéniségéről. Páratlan sztorik, színes anekdoták sora kétszáz oldalon, majd száznegyvenöt oldalon cseh és külföldi alkotótársak – köztük Ivan Passer, Jiří Menzel, Jean-Claude Carrier és mások – vallomásai.

A Kratochvíl család és Forman története az ötvenes évek végén kezdődött, amikor Milos Forman a prágai filmművészeti főiskola forgatókönyvíró szakos hallgatója volt. A kar dékánja Miloš V. Kratochvíl, Radim Kratochvíl nagyapja, a neves cseh történész, történelmi regények és több meg nem valósult forgatókönyv szerzője volt. Ám amivel később még ismertebbé vált: az ő közbenjárása kellett ahhoz, hogy Milos Formant – a francia dekadens költők, Baudelaire, Verlaine és Rimbaud iránti rajongása miatt – ne zárják ki a főiskoláról. Kiállt mellette, megvédte őt, tisztára mosta, hogy ne a kommunista rendszer ifjú ellenségét lássák benne. Forman tehát, amikor – papíron még mindig a felesége – Věra Křesadlová közölte vele, hogy már Jan V. Kratochvíl párja, pontosan tudta, ki az illető. És azonnal elfogadta őt, mert tudta, itthon cseperedő fiai a lehető legjobb kezekbe kerültek. Radim, a mozaikcsalád harmadik fia úgy nőtt fel, hogy Milos Formant előbb különböző itthon hagyott tárgyaiból, könyveiből, külföldi díjaiból, elismerő okleveleiből, idegen nyelvű újságokból ismerte meg. És az „itthon hagyott” ízléséből. Bakelitlemezeiből, képregényeiből. A leginkább persze azokból a történetekből, amelyeket a szüleitől hallott róla.

Tizenkét éves volt, amikor először találkoztak. „Egyáltalán nem sejtettem, hogy életem micsoda kiváltságos időszaka kezdődik – írja a könyv Kerékpárral a világ körül című fejezetében Radim Kratochvíl –, amelynek hála a következő években olyan helyekre jutok el, ahová normális körülmények között egy prágai fiú soha nem kerülhet el. És hogy olyan kalandokban lesz részem, olyan ízeket kóstolhatok meg, olyan illatokat érezhetek, amilyeneket otthon még csak véletlenül sem.” Milos Forman francia barátairól, a magánéletében főszerepet játszó nőkről, nagy kiruccanásokról, közös szilveszterekről, izgalmas találkozásokról, forgatásokról, connecticuti hétvégékről, Goyáról és New Yorkról is szól egy-egy fejezet a könyvben. Forman itthoni alkotótársai, barátai is megjelennek az oldalakon, visszaemlékezések szép sorozatát kapjuk tőlük. Gazdag a könyv képanyaga is. Eddig ismeretlen felvételek hozzák közelebb a mozi kalandos sorsú, 2018 áprilisában elhunyt mágusát. Radim Kratochvíl személyes kötődése kapcsán úgy ír Milos Formanról, hogy az utolsó oldalaknál járva már az olvasó is személyes ismerőseként tekinthet rá.

Michael Douglas

„Több rendezővel tárgyaltunk Saul Zaents producerrel a Száll a kakukk fészkére megfilmesítéséről. Meglepett bennünket, hogy mindenki olyan titokzatos volt – gyakorlatilag senki sem akart beavatni bennünket az elképzeléseibe. Majd egy napon megjelent Milos. Eljött hozzám Los Angelesbe, és őszintén szólva, kicsit idegesek voltunk, hiszen tudtuk, hogy több mint egy évig gyakorlatilag nem hagyta el a szobáját a New York-i Chelsea Hotelben. Egyszer csak ott állt előttünk. Leült, kinyitotta a forgatókönyvet az első oldalon, és részletesen elmagyarázta Saulnak és nekem is – két kezdő producernek –, hogyan akar haladni az elejétől egészen a végéig. Mindenbe beavatott bennünket, és világos volt számunkra, hogy megtaláltuk a rendezőnket. Milos a Kakukkfészek forgatására főleg a tűzoltókról készített cseh filmjének köszönhetően kapott ajánlatot, amelyben rengeteg embert helyezett el egyetlen helyszínen. Hasonlóképpen döntött a Kakukkfészek esetében is. Megőrizte sajátos humorát, miközben egyetlen figurát sem tett nevetségessé.”

Woody Harrelson

„Milos mindig outsider volt a maga sajátos gondolkodásával. Rendszeren kívüli ember volt, aki azonban tanulmányozta ezt a rendszert. Politikailag rendkívül előrelátó volt, és sok párhuzamot tudott felvázolni. Tőlem mindig azt kérdezik, melyik a legkedvesebb filmem, és én mindig azt felelem, hogy a Larry Flynt. Határozottan ezt szeretem a legjobban azok közül, amelyekben játszottam. Ráadásul az a legjobb, amit csináltam. Egyszerűen úgy gondolom, Milos valódi mestere volt a filmiparnak, és valószínűleg élni is művészien tudott. A forgatáson lenyűgöző volt. Egyszerűen ideális rendező. Egy kedves mackó, aki összetéveszthetetlen hangjával úgy ejtette ki a nevemet, ha megjelentem a forgatáson, vagy beléptem egy étterembe, és úgy ölelt meg, hogy a világ közepének gondolhattam magam. Ja, és soha nem indult el szivar nélkül. Pontosan ismerte a módját, hogyan kell úgy megszelídíteni és irányítani az emberi alkotóerőt, hogy az az egész projekt hasznára váljon. Mindenki úgy érezte, hogy százszázalékosan részese a műnek, és ez Milos mellett könnyen ment, mert neki is fontos volt. Egy ilyen igazi művész esetében, amilyen Milos volt, nem is értette az ember, hogy mi hajtja őt előre. Mi szerint dönt. Képes volt öt, hat, hét évig semmit sem forgatni. Nehéz volt meggyőzni őt, hogy kezdjen bele valamibe. De ha eldöntötte, hogy belefog, teljes mértékben azonosult vele. Igaz, majdnem minden főszereplője outsider. Gondoljunk csak bele, mi mindent sikerült merítenie abból a sok csapásból, amelyet meg kellett élnie. Tudom, mi történt a szüleivel. Előbb a nácik, aztán a kommunisták… ezt mind nemcsak megélte, hanem százszázalékosan fel is használta a munkájában. Egyszerűen szerettem őt.”

Treat Williams

„Elterjedt a híre, hogy Milos válogatást tart a Hairbe. Abban az időben egy másik musicalben, a Pomádéban játszottam a Broadwayn, s amikor találkoztam Milossal, azt mondta: »Treat, te olyat csinálsz a színpadon, amire nagyon kevés amerikai színész képes. Minden határt átlépsz. « Voltaképpen nem tudtam, hogy ezt bóknak vegyem, vagy ne. Mindenesetre ezzel kezdődött el a Hair hosszú próbaidőszaka. A lehetőséget, hogy részese lehettem, főleg annak köszönhettem, hogy Milos látott a Pomádéban. Akkor találkoztunk először. Elmentem a válogatásra, és kaptam egy hosszú monológot, amellyel Berger bemutatkozik a publikumnak. Miközben a szövegemet mondtam, komplett levetkőztem. Teljesen. Levetettem az inget, a nadrágot, az alsónadrágot, szóval mindent. Ott álltam mezítelenül. Ez egy metafora akart lenni, amellyel azt akartam mondani: nincs már semmim, amit felajánlhatnék. Ez mindenem. Ez vagyok én. Többet nem tehetek azért, hogy bizonyítsam, alkalmas vagyok a szerepre. Tapasztalatlan filmszínész voltam. Milos remek mesterként állt mellettem. Egészen addig olyan szituációkat éltem meg, amelyekben pontosan vázolták, mit kell tennem. Arra tanítottak bennünket, hogy a teljesítmény egyértelműen jelezze, hogy az illető mélyre zuhan, vagy hisztérikus nevetésben tör ki. Mintha a színész gombnyomásra produkálna érzelmeket. Milos a becsületességet, az igazságot és a természetességet kereste a színészeinél. Ahelyett, hogy kiabált volna rájuk, ha egy jelenet nem tűnt természetesnek számára, azt mondta: »Ez még nem az igazi!« Volt, hogy olyan sokszor felvette a jelenetet, hogy már nem is játszottuk a szerepet, hanem csak meghallgattuk egymást. Akkor telt meg élettel a jelenet, és hirtelen autentikus lett. Milos művész volt, és a legjobb filmes. Nagyon büszke vagyok arra, hogy részese lehetek ennek a különleges üzenetnek, és a Hairt a legjobb filmjeim közé sorolom. Örökké hálás maradok ezért a tapasztalatért. Régen történt mindez, de a szívembe mélyen belevéstem. Köszönöm, Milos.”

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/19. számában jelent meg!


 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti:❗️

https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?