Folytatódik a mese és a kétnyelvű kaland
11. fejezet, melyben megszületik Cili
Benőke és Hanga sokszor kérdezgették Anyát, hogy mikor lesz már kistestvérük. Egy este aztán Anya odaült az ágyuk szélére, és megsúgta nekik, hogy a hasában van egy egészen pici kisbaba. Benőke és Hanga nagyon izgatott lett.
– Ne mondd, Anya, ez tényleg igaz? És tényleg ott van? – kérdezgették.
Ettől a naptól kezdve a két gyerek alig várta a kisbaba érkezését, és nap mint nap kérdezgették Anyát:
– Anya, mikor bújik már ki a baba? És mekkora most? Mit csinál éppen?
Ugyanilyen gyakran szerették volna tudni azt is, vajon mi lesz a baba neve, de ezt Anya és Apa szigorúan titokban tartotta, hogy mindenkinek meglepetés legyen. Úgy határoztak, ezúttal olyan nevet választanak, amelyet mekeléül és baricskául is ugyanúgy írnak és ejtenek ki.
Bizony, nagyon nehéz volt kivárni a kilenc hónapot, míg végre a baba úgy döntött, hogy előbújik Anya hasából. Október végén aztán, egy hideg, szélviharos éjjelen Benőke és Hanga az éjszaka kellős közepén arra ébredt, hogy Anya és Apa sietősen keltegetik őket:
– Gyerekek, megyünk szülni, vegyetek gyorsan kabátot, indulunk a nagymamához. – A két gyereket ugyanis a városban lakó nagymamánál hagyta Apa és Anya, amíg szülni mentek a kórházba.
A kisbaba nem siette el a dolgot, mert végül csak másnap délben született meg. Apa rögtön telefonált Benőkének (Hangának még nem volt mobiltelefonja):
– Benőke, megszületett a kisbaba! Cecíliának hívják.
Volt nagy öröm, ujjongás. A Cecília név a közelebbi és távolabbi családtagok körében osztatlan sikert aratott. Szinte mindenki rögtön tudta, hogy Szent Cecília a zene védőszentje (mivel Anya egyházzenészként is dolgozott, ezt mindenki nagyon méltányolta). Végre mindenki meg volt elégedve, a mekele és a baricska rokonok is, nem úgy, mint az első két gyerek névválasztásánál. Igaz, hogy Baricskaországban az egyházzenei kórusokon kívül legfeljebb csak százéves nénikéket hívnak Cecíliának, de ez csak egzotikusabbá tette Cilit.
Anya és a kis Cili pár nap múlva haza is jöttek a kórházból.
– Tiszta Benőke! – konstatálta mindenki, aki Cilit meglátta. És tényleg, megtévesztésig hasonlított a bátyja csecsemőkori képeire.
Hanga és Benőke elhatározták, hogy a kisbabához mekeléül fognak beszélni, hogy Anyán kívül legyen valaki, aki így beszél hozzá, és így jobban megtanulja ezt a nyelvet. – Anya, én megtanítom beszélni! – közölte lelkesen Benőke. – Mindennap megtanítok neki egy szót!
– Benőkém, az nem olyan egyszerű – mondta Anya. – A kisbaba nem tud rögtön beszélni, ahhoz még sok hónapnak kell eltelnie.
Benőke kicsit elszomorodott.
– És mikor fog járni? – kérdezett tovább reménykedve, hátha legalább járni hamar megtanul a baba.
– Majd egy év múlva – hangzott Anya nem túl biztató válasza.
12. fejezet
Élet Cilikével
Cilike nagyon aranyos volt, és a két gyerek előszeretettel hurcolta ide-oda a lakásban, Anya nem kis rémületére.
– Jaj, Benőkém, leejted, ne rohanj vele – kiáltozta Anya napjában hússzor, de Benőkét ez persze cseppet sem zavarta abban, hogy Cilivel rohangásszon. Egyszer viszont megharagudott Cilire. Éppen a kanapén játszott vele, és Cili éles kis körmeivel akaratlanul megkarmolta. Erre Benőke durcásan elvonult, és otthagyta Cilit a kanapén.
– Mi történt? – jött ki Anya a fürdőszobából a nagy csendre.
– Ez a hülyegyerek megkarmolt! – jelentette be Benőke villámló szemekkel. Anya hiába magyarázta neki, hogy Cili nem akarattal karmol, még sokáig durcáskodott. Ugyanígy nem tetszett neki, ha Cili sírt, márpedig ez gyakran előfordult.
– Ez a gyerek felébresztett az üvöltésével! – jött elő mérgesen a szobájából nemegyszer.
Hanga is nagyon szerette Cilikét hordozni, és a tisztába tevésnél is szívesen segített Anyának. Nehezményezte viszont, hogy este nem fekhet Anya mellé, mert ott Cili szopizik éppen. Bizony, bizony, nem könnyű egy anyukán osztozni…
***
Cili egy hónapos volt, amikor Anya egy nap elvitte a városba az okmányirodába, hogy útlevelet csináltasson neki. Anya ugyanis azt tervezte, hogy karácsony után a család elutazik Nagyihoz Mekeleországba. Igaz, hogy a határon szerencsére már nem volt semmiféle útlevél-ellenőrzés, de a pici babáknak mégis szükségük van valamilyen okmányra, mivel Baricskaországban nekik még nem lehet személyi igazolványuk. Anya nagyon izgult, hogyan fogják lefényképezni Cilit. – Biztosan vagy aludni, vagy ordítani fog – morfondírozott magában Anya –, és akkor becsukja a szemét. Pedig olyan fénykép kell, amelyiken nyitva tartja. Hogyan fogom rávenni, hogy kinyissa? – Szerencsére Anya aggodalma feleslegesnek bizonyult: Cilike mintaszerűen viselkedett a hivatalban. Amikor odaértek, felébredt szendergéséből, kinyitotta a szemét, és érdeklődve kukucskált. Később sem kezdett sírni, amikor Anya egy pillanatra odaadta a hivatali néninek, hogy föl tudja venni a fehér kötényszerűséget, amely a fényképen a hátteret hivatott biztosítani. Ezután a kabinban az ölébe ültette Cilit a fehér kötény elé. Cili még ekkor is remekül viselkedett, és igazán kiváló babakép készült róla. A hivatali nénik mind olvadoztak, és kézről kézre adogatták, amíg Anya elpakolta a szükséges papírokat. Így Anya fellélegezhetett: az útlevél-kérvényező akció sikeresen végződött. Ha az útlevél elkészül, a család felkerekedik, és elutazik Mekeleországba. De ez már egy következő történet…
(folyt. Köv.)
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/19. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti:❗️
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.