Koperta

koperta

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, mégpedig a Duel-Press, Vasárnap szerkesztősége, P. O. Box 222, 830 00 Bratislava postai vagy a vasarnap@vasarnap.com elektronikus címre. A krízishelyzet miatt a postán feladott leveleket csak azután tudjuk besorolni a Koperta rovatba, hogy visszatérhet az élet a szerkesztőségbe. Addig, kérjük, aki csak teheti, a levélírás elektronikus formáját válassza! Köszönjük a megértést. Legyen körültekintő a következő hetünk is! Vigyázzunk egymásra!

Ad Újra hinni

Mikor még csak reklámozták, mit fog tartalmazni az idei március 31-i Vasárnap, már örültem a drága Réka cikkének. Ha emlékeznek rá, évekkel ezelőtt talán az első írása volt magazinunkban, akkor is húsvét volt, április elseje, gondolatait a Házi áldással fejezte be. Nekem már akkor elfoglalt egy helyet a szívemben. Azóta úgy gondolom, ő az én emberem. Szeretem az írásait, mert mindent a nevén nevez. Ilyen a mi főszerkesztőnk is, aki már réges-régen megírta egy vezércikkében, hogy HISZEK, az egy Istenben... Náluk az Isten, az Isten, az anya anya, a gyerek gyerek, a piros, az piros, a fekete meg fekete.

Nem tudom, hogy az idei húsvét előtt mennyi volt az összetett kéz, de úgy hiszem, hogy most mindenki imádkozik, aki nem tud, az fohászkodik. Isten adta világunkban rend és harmónia van. Ezt kellene visszatükröznünk egymásra, de valamit nagyon elrontottunk. Mi teremtettük meg a káoszt, amely körbevesz bennünket, mert bálványozzuk magunkat, és nem Istenben hiszünk. „Nem ember az Isten, hogy hazudjék, nem ember fia, hogy visszakozzék.” (Szám. 23,19) Ez az idei húsvét egészen más volt, mint az előzők. Az otthoni szentmisék megélése nem ugyanaz, mint mikor részesei vagyunk a történéseknek, a szent háromnapnak, ami felkészíti a lelket a legnagyobb csoda megélésére. Az üres templomok, a magányos pásztorok látványa sírásra fakasztotta kemény szíveinket. Most megtapasztalhatjuk, milyen kicsik és sebezhetőek vagyunk. Itt az alkalom a megszentelt gyertyák elégetésére otthonainkban. Megértettük, hogy mit hagyományozott ránk Jézus, aki meghalt értünk? Ezután felvesszük-e keresztjeinket, és követjük-e Őt? Megértettük, hogy akinek két ruhája van, az adja oda egyiket annak, akinek egy sincs? Mert nekünk két tucat is van, de irigyek vagyunk. Vagy hogy fogadjuk be azokat, akiknek nincs hova lehajtaniuk a fejüket? Mi ugye válogatunk, mert befogadunk bárkit, akinek tehetsége győzelemre viszi focicsapatunkat, vagy tudjuk, hogy az egyesületünknek érmet hoz, akkor lehet bármilyen a bőrszíne vagy a nemzetisége. Különben mind idegen. Van min elgondolkodnunk e kilátástalannak tűnő napokban, de Isten övéit sosem hagyja egyedül. Az Úrban testvérei vagyunk egymásnak, adakozzunk, halljuk meg a felénk kiáltó jajokat, és segítsünk! Ne a celebeket akarjuk utánozni, menjünk azon az úton, amit Jézus kijelölt számunkra. Olvassák el Ozsvald Árpád Földközelben című versének befejező sorait: „Hiányzik belőlünk a dolgok / egyszerű, áhitatos tisztelete. / Elfelejtettük a boldog / természetes csodálkozást. / Injekciót kap a csecsemő, / ha bömböl, így válunk lassan / immunisakká minden iránt. / Akaratunk a megszokottság / béklyóit hordja, a szépség / tisztaságát szégyelljük mások / és magunk előtt. A cinizmus / még nem menti meg a világot, // nem elég a minden tagadása. / Megszoktuk a nikotint, a rákot, / nem sérti fülünk mások jajgatása. // Hiányzik belőlünk az ember / egyszerű, őszinte tisztelete. / Fák, virágok, madarak, lombok / nyugtató szeretete.”

Bugyi Mária, Nagymácséd


 

Szomorú húsvétunk…

…, de valóban olyan szomorú? Még a többre emlékezők sem emlékeznek arra, hogy ilyen kijárási korlátozás lett volna a második világháború óta, mint most. Az emberiség tele van mindenfajta elképesztő találmányokkal, és lám, mire képes egy tulajdonképpen láthatatlan kis koronavírus. Szédületes gyorsasággal szaporodik, villámgyorsan terjed, és minden földrészen uralkodik. Minket itt, Szlovákiában, csakúgy, mint rokonainkat Magyarországon, nagymértékben érint a szigorított kijárási korlátozás, és az is, hogy a legszükségesebb intézményeken kívül minden zárva van. A gúnyolódás szándéka nélkül motoszkál bennem egy gondolat: amit a kommunista diktatórikus rendszer negyvenéves uralma alatt nem tudott véghezvinni, azt most teljesítette a koronavírus. A templomok be vannak zárva, a szentmisékre és istentiszteletekre csak a nyilvánosság kizárásával kerülhet sor, a hívő emberek még titokban sem gyülekeznek. Ma már közhely, hogy a járványnak nagyon sok negatív eredménye van, de próbáljunk egy kicsit elgondolkozni néhány pozitív dologról is!

Például arról, hogy az idei húsvéti ünnepeket a családok együtt töltötték, ami korábban sok esetben szinte lehetetlen volt. Ugyanakkor a rokonokkal, a barátokkal tartottuk a frontot, telefonon és interneten mindent meg tudtunk tárgyalni, mint azelőtt. A fő téma természetesen a járvány, de szinte egyhangúlag örömmel méltányoljuk, hogy nálunk eléggé kordában van tartva. Most volt idő és alkalom arra, hogy a családokban nézegessük a régi fényképalbumokat, emlékezzünk elhunytjainkra, rokonainkra, és elmagyarázzuk a gyerekeinknek, unokáinknak a családunk történetét. Néhányszor lekerültek a könyvespolcokról a könyvek is, alkalom nyílt elővenni a régi, már csaknem feledésbe merült társasjátékokat. A belföldi és külföldi televíziós adásoknak köszönhetően sokféle érdekes eseményt láthattunk: például az Egyesült Államokban egy magas toronyház tetejéről tartottak szentmisét, egy olasz városban kis zenekarok az utcán muzsikáltak az erkélyeken tartózkodóknak, Brazília egyik nagyvárosában a helyi püspök helikopter fedélzetéről adta áldását a város lakóira. Mindez azt mutatja, hogy az emberi leleményesség határtalan. Nos, otthonainkban az unalom és a lustaság nem kapott esélyt. A vallási szertartásoknak is a televíziós közvetítések által lehettünk résztvevői, még a Vatikánból is. Kassán hat templom szlovák nyelvű szentmiséin lehetett virtuálisan részt venni, sajnos magyar nyelvű szertartás mégsem volt, pedig a kassai 2,6%-os, sorvadó magyar kisebbség megérdemelt volna egy misét, hiszen ilyenkor egy régebbi felmérés szerint 1500–2000-en is látogatták az óvárosi templomokat. A premontrei templomban fennállása óta (1681) csak magyar szertartások voltak, túlélve a háborúkat és a szocializmust is. Ezért többen aggodalmukat fejezik ki, hogy a mostani, első ízben csak szlovák nyelvű húsvéti szertartások bevezetése nem váltja-e fel véglegesen a magyar miséket. Mert a jelenlegi demokratikus (?) rendszer valahogy nemigen biztosít kedvező lehetőségeket a kisebbségi híveknek. Ugyanakkor köszönetünket és elismerésünket fejezzük ki Gábor Bertalan esperes úrnak Szepsiből, aki a római katolikus Szentlélek-templomból biztosította az internetes lehetőséget magyarul.

Több elismert szakember szerint a világ és ezáltal a mindennapi életünk sok tekintetben megváltozik a koronavírus-járvány leküzdése után. Bizakodjunk, hogy jó értelemben, és nem az emberiség hátrányára! A történelmi egyházak számára a jövőben így lehetőség nyílik a legkorszerűbb technika alkalmazására a kereszténység érdekében. Nos, véleményem szerint az idei húsvét nem volt szomorú, meggyőződésem, hogy sokaknál meghitt, szép családi körben telt el.

Buday Ernő, Kassa


 

Tragikomikus

Egy furcsa észrevételről szeretnék beszámolni: a minap bandukoltam haza a munkából, amikor felkeltette a figyelmemet egy felirat egy méteráruüzlet bejáratán, ahol nagy betűkkel, piros ceruzával ez volt kiírva: Gumu nemáme! Mármint hogy nincs gumijuk, értve ez alatt a pertligumit, amit most az istenadta nép az otthon eszkábált védőmaszkok gyártásához használ. Figyelemreméltó a tény, hogy a kormány már többmilliós védőeszköz beteremtéséről beszél, de még nekünk, egészségügyi dolgozóknak is gyéren jut, mi is többnyire saját erőnkből teremtjük elő a védőmaszkokat. Csak reméljük, hogy minden jóra fordul.

Petőcz Mária, Komárom


 

Köszönöm, Linduska

Három lányunokám van, Tamara, Fanni és Linda. Mindhárom különböző természetű, szeretni való. Most a legkisebbről, Lindáról fogok mesélni.

Már nagyon várta ezt a napot. Elmaradt a szokásos délutáni alvás is, az izgalomtól nem tudott elaludni. Anyuci és apuci azt mondták neki reggel, hogy ma fogjuk ünnepelni, Linduska a születésnapodat. Délután egymásnak adták a kilincset a köszöntők. Volt nagy hangzavar, örömteli fogadtatás. A szülinapi esemény egyik fénypontja a torta, a gyertyafújás volt. Rohannak az évek, a tortán a kedvenc állatfigurák mellett már három gyertyát kellett elfújnia Linduskának. A játékok kicsomagolásába és kipróbálásába besegítettek az unokatestvérek és persze a felnőttek is. Emlékeimben felidéztem az elmúlt év közös pillanatait a legutóbbi születésnapja óta. Az egyes évszakoknak megvolt a maguk különös varázsa, s vele a kettőnk felejthetetlen együtt töltött ünnepe. Az ősz a rozsdabarna, színpompás faleveleivel, a tél a kisfalu csipkés hófedte dombjaival, a tavaszi bimbózó, zöldbe borult bokrok és fák, s a nyár a napsütötte, olykor forró, lüktető mozzanataival. Mindketten részesei voltunk külön és együtt is ezeknek a csodáknak.

Ősszel séta közben sokszor megálltunk a buszmegállónál, apró kövecskékből formáztunk házikót, napocskát, macit. Hány éves vagy, Linduska? – kérdeztem tőle. Hámok, mondta. Hiába akartam kijavítani, hogy csak kétéves vagy, neki a hámok felelt meg. A játszótéren felkapaszkodtunk a csúszdával és mászókával ellátott színes házikóba, onnan lestük a lent ólálkodó farkast. A farkas egyébként egész évben gyakran megjelent Linduska képzeletében, jó okot szolgáltatva az elbújásra. Az udvaron hintázás közben énekeltünk, a Gólya, gólya, gilicét és más dalocskákat, mikor milyen elevenedett föl az emlékeimből. Időnként meglátogattuk a pacikat, az öreg almafánk terméséből bőven jutott nekik is. A sok lehulló falevél összegereblyézésében is dolgos kis munkásra akadtam benne. Boldogan vitte apró kannájában a kert végébe munkája eredményét. A téli zord időjárás bezavart a házba. Azt mondják a mai gyerekekre, hogy hiperaktívak, állandó mozgás, nyüzsgés jellemző rájuk. Linda sem kivétel. Játszani, mama, hangzott el a felhívás. Bújócskáztunk, aki bújt, aki, megyek, a nem szócska nála kimaradt. Mielőtt megtaláltam volna, már nevetve bújt elő a sátorból vagy az ajtó mögül. Vonyatozni, volt az újabb kérés. Hol a babák, hol a kis állatok utaztak, persze kötelezően jeggyel, kalauz kíséretében és szigorúan mozdonyvezetővel. Hogy gyorsabban teljen az idő, rázendítettünk a réges-régi pionírindulóra. Vígan zakatolt a vonatunk hegyek között, völgyek között. Ha megéheztek a kis utasok, kaptak nyamót, ennivalót a pici tányérkájukba. Bunkert is építettünk pokrócokból, és kuksoltunk a félig sötétben, míg egy váratlan impulzus hatására Linduska újabb ötlettel állt elő. Időnként nekem is beindult a fantáziám. Leterítettem egy pokrócot a szőnyegre, ez volt a színpad. És jöhettek a mesék, Juliska és Jancsika, Piroska és a farkas, Csipkerózsika, A hét kecskegida és a többi szebbnél szebb csodás kis történet, amelyeket el lehetett játszani a babákkal, a kis állatokkal és a két főszereplővel, Linduskával és mamával. Végre hóesés és nagy öröm. Lehetett szánkózni, hógolyózni, havat lapátolni, fagyos kézzel hóembert építeni. Falun a tél különösen szép, Holle anyó jókedvében fehér ruhába öltöztette a házakat, udvarokat, kerteket. Kitavaszodott. A friss levegő kicsalt minket is az udvarra. Futottunk újra hintázkodni és közben énekelni, kacagva bolondozni a trambulinon. Majd vadászatra indultunk, jó szerencsével találtunk egy csomó csigát, és lestük a fura mozgásukat a házikójukból ki és be. A nyár forró volt, tele kalandokkal. A terasz hűs árnyékába húzódva sok érdekes játékot lehetett kitalálni Leuska és Tescos babával, Vicces babával, a nyuszikkal, kutyusokkal. Játszottunk ovisra, doktor nénisre, piknikeztünk, a forróság megszűnése után pedig ismét birtokba vettük a trambulint, a hintát, vagy a homokozóban építettünk várat, sütöttünk tortát. Nagy élmény volt Linduskának a pancsolás a felfújható kis medencében. Az udvar végében csalogatóan terpeszkedett a nagy medence. Oda csak felnőtteknek szabad menni, mondta szigorúan Linda.

Gyorsan teltek a napok, hetek, ismét ránk köszöntött az ősz. Én már nagylány vagyok, mondta komoly arccal Linda. Szeptembertől nagy változás történt a kis életében, óvodás lett. Már számomra sem lesznek az elkövetkezendő napok olyanok, mint voltak annak az évnek a felejthetetlen napjai. Köszönöm, Linduska, a csodálatos pillanatokat, amelyekkel megajándékoztál.

Balla Rózsa, Léva

Érdekes

Kedves Olvasóink!

Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, mégpedig a Duel-Press, Vasárnap szerkesztősége, P. O. Box 222, 830 00 Bratislava postai vagy a vasarnap@vasarnap.com elektronikus címre. A krízishelyzet miatt a postán feladott leveleket csak azután tudjuk besorolni a Koperta rovatba, hogy visszatérhet az élet a szerkesztőségbe. Addig, kérjük, aki csak teheti, a levélírás elektronikus formáját válassza! Köszönjük a megértést.

Legyen körültekintő a következő hetünk is! Vigyázzunk egymásra!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?