Koperta

Kaszakőleves

Mi még ilyen meséken nevelődtünk, melyekben a jóság győzedelmeskedik az álnok rosszaság felett. Meséinkben az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kurta farkú kismalac az úr, és abból a globalizáció busás hasznot túr, ott, ahol az igazságos király harca a hétfejű sárkánnyal dúl, a hazatérő obsitos katona kaszakőből főtt levessel veri el éhségét, a fukar, amellett kíváncsi gazdasszonya segítségével. Meseszép az ilyen mese, sokkal szebb, mint a mai idétlenségek, melyekkel a gyerekeinket traktálják. A kíváncsiság természetes emberi tulajdonság, és a régi mesétől is ösztönözve kíváncsi lettem a mai, mondhatni, hétköznapi levesünk tartalmára. A recept szerint kerül bele zöldség Egyiptomból, esetleg Líbiából, hús Lengyelországból, cifrább esetben Dél-Amerikából. Fűszerek Kínán keresztül Indiából, a teflonbevonatú fazekaink sparhertre kerülhetnek bárhonnan, csak abban lehetünk biztosak, idehaza nem gyártódnak. Levesünkben vizünk a sajátunk, melynek világviszonylatban is jelentős készleteit gátlástalan használattal sem sikerült tönkretennünk. Orosz gázzal gyújtunk a fazekunk alá, és végül ne feledjük ki levesünkből a sót. Sóbányáink vannak, mégis volt rá példa, amikor a magukat élelmes üzletembernek nevező széltolók kínálkozó haszon reményében úti sóval ízesítették levesünket, mely nem azonos a keserű sóval, csak a története tette azzá. Átnézve a receptúrát, már csak a lényeg, a kaszakő hiányzik. Gondoljuk mi, a leves főzésében járatlanok. A kaszakő, a levesünk alapeleme, előbb került a fazekunkba, mint hogy a levesre gondoltunk volna. Mai mese szerint a kaszakőleves kíván egy kis globalizációt, kerül bele némi nemzetek fölé emelt profitorientált gazdálkodás. Friss tartozéka napjainkban a csupasz valóságot nyakunkba hullajtó, vagyis mindennapjainkat megkoronázó, a sajtó által naponta frissen fényesített koronavírus. A betegség terjedését gátló intézkedések nagyon is helyénvalók. De! Alig egy héttel a szükséges és eredményes intézkedések bevezetése után felharsant a bizonytalan ideig tartható munkabeszüntetés miatt kereset nélkül maradók javadalmazását bírálók kórusa. Mivel pénzről van szó, nagyon helyesen tárgyalás tárgyalást követ, csak az a dolog szépséghibája, hogy a nagyvállalkozókat eddig nyereséghez juttató munkavállalók valahogy kifelejtődtek a döntés hozatalából. Sajnos jelenlétüket fölényesen szükségtelennek tartották mind a nagyvállalkozók, mind az állami szervek a megoldások tervezésekor. Ez egy rossz ötlet volt. Napjainkban elsősorban ők vannak az élvonalban, és akár életük veszélyeztetése árán is teljesítik a feladatokat az egészségügyben, és mindenütt a tömegtermelés munkahelyein. Helyénvaló lenne messzemenően szem előtt tartani és honorálni ezt a valóságot, mert a munkavállalók még nem rakták a saját igényeiket tartalmazó adalékokat a köszörűkőlevesünkbe. Nehogy a COVID-19 mellett még az is keserítse a mindennapjainkat.

Gazdag József, Jányok

Hódolunk a divatnak

Régen, kisgyerek koromban nem hódoltunk a divatnak, mert abban az időben nehezen éltek az emberek. Különösen messze a nagy városoktól, mi fiatal leányok nem is nagyon ismertük. Örültünk annak, ha volt tisztességes ruhánk, amelyben iskolába jártunk, egy pár cipő, csizma. Persze, volt egy ünneplő ruhánk is, abban jártunk vasárnaponként a templomba. De ezt nagyon kellett védeni, megvigyázni, mert másikra nemigen tellett. Az iskolába egyszerű, de tiszta ruhában jártunk. Most szerencsére más a helyzet. Jó pár éve nyitva áll előttünk a világ, utazhatunk (utazhattunk ez ideig) mindenfelé, elleshetjük idegen országokban az emberek szokásait. Így aztán idehaza is azt a furcsa divatot űzik, amit máshol láttak, úgy öltözködnek, hogy az sokszor megbotránkoztató. A fiatalok zöme a hét minden napján farmernadrágot visel. Jó. Hát, ha az a divat, viseljék egészséggel. De már az nem megy a fejembe sehogyan sem, hogy miért kell annak a nadrágnak rongyosnak lennie. Mindkét térden széthasítva, a rostos szálak cafatokban lógnak belőle, félő, hogy valahol le nem hullik az egyik vagy másik nadrágszár. Istenem, hát ez a divat? Jóval túl vagyok a hetvenen, kérem, magyarázza már meg nekem valaki, hogy mi a szép és néznivaló a divatnak ebben a bizarr formájában!

Tóth Éva, Kassa

Mi, nadrágos nők

Amikor egy nő társ nélkül marad, és rászakad a család összes gondja, az nehéz pillanat. Miután az első rettegett érzés eloszlik, jön valami sokkal könnyedebb, lassanként belerázódik az irányító szerepbe. Rájön, hogy milyen jó ez a fene nagy szabadság, bár tudja, hogy ezután csak magára számíthat. Senkire nem mutogathat ujjal, ha nem úgy alakulnak a dolgai, ahogyan szeretné. Nincs kire várni, cselekedni kell! De idővel megjelenhet az életében egy olyan férfi, aki gondoskodni akar róla, szeretné levenni a terheket a válláról. Ám a nő nem tudja átadni a gyeplőt. Úgy gondolja, tőle jobban senki nem tudja irányítani a család életét. A gondoskodni vágyó férfinak ez nem tetszik. Pedig ez nem a bizalomról szól. „Látom, már megint felvetted a gatyát” – mondja csalódottan. Egy biztos: egy nadrágos nő nem könnyű eset. De hiszem, hogy türelemmel, szeretettel, odafigyeléssel minden megoldható. Ez egy barátnőm példája volt, de szerintem sokunkat érint. Engem is. Tánc közben megállított a táncpartnerem, és mosolyogva azt mondta: „Most én vezetek.” Mentségemre legyen mondva, előtte egy táncolni nem tudó férfival táncoltam. Bocsánatot kértem, mert igaza volt. Ekkor szembesültem vele, milyen automatikusan jön ez belőlem. Bár nem tartom magam férfias nőnek, a nőiességemet se hangsúlyozom: semmi műszempilla, műköröm, műkutyfütty. Vagyok, aki vagyok. Ember. A testvéred. Mindegy az, hogy szoknyát vagy nadrágot hordok-e. Azon múlik, amit a külső rejt. Én mélyebbre nézek. A lélek szavát próbálom meghallani, megérteni. Ki vagy te? És én ki vagyok? Nem csak egy nadrágos nő…

Szabó Katilla, Deáki

Évzáró a járvány előtt

A Csemadok tardoskeddi alapszervezete márciusban tartotta évzáró gyűlését a faluházban. A gyűlést Fugli Gyula elnök nyitotta meg, üdvözölte a jelen levő tagokat, majd beszámolt a kulturális tevékenységről, amit meg is tapsoltunk, hiszen az éneklőcsoportok, a Férfikar és a Fehér Akác asszonykórus ismét gyarapították arany fokozataik számát. Vanya Teréz pénztári beszámolója után az ez évi munkaterv ismertetését olvasta fel Mojzes Erzsébet. A vitában polgármesterünk, Tóth Marián mérnök sajnálatát fejezte ki a parlamenti választások eredménye miatt, amit mi is nyugtáztunk, hogy így volt. Varga Katalin egykori elnök megdicsérte a szervezet munkáját, elsősorban a Szent István-napi ünnepségek megrendezését emelte ki, mert a szombati folklórműsor nagyon szépnek és sikeresnek bizonyult.

Ezután következett a szép kultúrműsor, amelyet egy nagyon fiatal diáklány, Bíróczi Léda nyitott meg egy verssel. Utána a Fehér Akác asszonykórus adott elő egy szép dalt, majd egy csodaszép hangú iskolás lány, Petrécs Alexa énekelt, akit a közönség vastapssal jutalmazott. Nagy tapsot kapott a férfikar is, hiszen tardoskeddi lagzis nótáival sokunk eszébe juttatta a régi szép időket. Petrécs Arnold személyében volt egy vendégfellépő is, akinek gyönyörű szaxofonjátékát öröm volt hallgatni. Bencze Erika régi ismerősünk, gitárzenéjével és dalával szintén nagy sikert aratott. Zárószámként ismét a Fehér Akác asszonykórus következett, énekükkel arra szólították fel a magyar ajkú lakosságot, hogy tartson össze, próbáljunk inkább egybetömörülni, mint kettéosztódni, mert ha sokan leszünk, legközelebb talán bejutunk a parlamentbe, és az kisebb győzelem lenne. Ehhez kívánjunk vezetőinknek erőt, egészséget, főleg türelmet és kitartást, hogy sikerüljön.

Varga Katalin 84 éves olvasójuk Tardoskeddről

Márciusi események

Március 8-án, vasárnap 9.30-kor koszorúzási ünnepségre került sor Kassán a Csáky–Dessewffy-palota udvarán Esterházy János 2001-ben felállított szobránál. A Kassai Polgári Klub szervezésében Palencsár Ildikó elnök köszöntötte a résztvevőket, ünnepi beszédet Gris Emese Diána, Magyarország kassai konzulja mondott, az imát Pásztor Zoltán püspöki helynök mondta el. Az ünnepség Béres Viktor, a kassai Magyar Iparista Klub tagja versével zárult. A koronavírus-járvány miatt jóval kevesebben voltunk, mint az előbbi években. A járvánnyal kapcsolatos fejlemények kapcsán született kormányzati intézkedések a nagyobb rendezvények, közösségi találkozók lemondására szólítottak fel, ezért az alábbi hagyományos március 15-i megemlékezések idén elmaradtak: * március 14-én a Henszlmann Imre Történelmi Társaság szervezésében a kassai Köztemetőben; * március 15-én, először a rendszerváltozás után, a Csemadok kassai városi választmányának és a református lelkészi hivatal szervezésében Magyarbődön (Bidovce). Az elmaradt megemlékezések nem akadályoztak meg bennünket abban, hogy nemzeti ünnepünkön lélekben együtt legyünk, és emlékezzünk az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseire; * március 20-án, az 1848-as forradalom és szabadságharc 172. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi fogadás Magyarország Kassai Főkonzulátusán; * március 29-én, Borsiban a II. Rákóczi Ferenc születésének 344. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi megemlékezés.

Buday Ernő, Kassa

A háromfejű káposzta

A kertészkedésen belül a palántanevelés elég jól jövedelmező ágazatnak számít. Igaz, egyre zsugorodik a kereslet a palánták iránt, és nemcsak most, hogy járványidők járnak, hanem már előbb is. Egyrészt, mert egyre kevesebben ültetik be a kertjüket. Másrészt meg azért, mert sokan maguk nevelik a palántákat is, melyekből aztán adnak boldognak-boldogtalannak, aláásva ezzel azoknak az esélyeit, akik ebből a tevékenységből szeretnének éhen halni. Sok év óta állandó beszéd és vita tárgya, hogy hányasával kell ültetni a palántákat. Vannak, akik arra esküsznek, hogy a paprikát kettesével, a paradicsomot meg egyesével. Persze, akadnak olyanok is, akik fordítva tudják. A paradicsomot kell kettesével, a paprikát meg egyesével. Jómagam mindent egyesével ültetek, mert szerintem ezt az egész mizériát csak valami ügyes kolléga eszelte ki, hogy jobban fogyjon a készlete. Ez amúgy nekem is nagyon megfelel, mert ha mondjuk, valaki tíz bokor valamit akar ültetni, nem tíz palántát fog vásárolni, hanem húszat.

Egyszer odajött hozzám egy fiatalember. Paradicsompalántát kért, közben megkérdezte, hogy kettesével kell ültetni, igaz? Persze, válaszoltam neki nagy bölcsen. Utána paprikapalántát kért. Megint megkérdezte: kettesével kell ültetni? No már, hogy másként, bölcselkedtem tovább. No, de a végén káposztapalántát kért, és ismét csak megkérdezte: a káposztát is kettesével kell ültetni? Mit mondhattam volna neki, én, a palántaárus?

– Noná! És akkor egy bokorban két fej káposzta fog teremni. De ha hármasával ülteti, akkor mindjárt három!

Ám ezen a ponton alighanem lebuktam, mert a fiatalember nagyon gyanakvóan kezdett méregetni. Szerintem rájött, hogy zsiványkodtam.

Plavec Gyula, Vilke

Kedves Vasárnap!

Szomorúra borult körülöttünk a világ, szaporán hullajtja mindennapjainkra a lehangoló hírek özönét. Annál jobban esik és becsülendő kikapcsolódni ebből a mát keserítő taposómalomból a Vasárnap olvasásával. Testi bajainkat kerülgetve fontos a szellemi tőkénk karbantartása is, melyet Önök elismerést és köszönetet érdemlően végeznek. Vigyázzanak magukra ezekben a cudar időkben, hogy mi, a lap olvasói, még sokáig örülhessünk a Vasárnap érkezésének. Üdvözlettel:

Gazdag József, Jányok