A nagy kék mélység szerelmesénél

v

A keszegfalvai Horváth Tibor kiskorától a víz tisztelője és szerelmese. A kettő nem zárja ki egymást, mert a nagy kék mélység hatalmas úr, csak azt fogadja be és engedi el, aki megtartja a szabályait. Horváth Tibor ezért tud merülni már harminchárom éve, és reméli, hogy még néhány évig fog is.

Komáromi kamaszként a Dunánál és Jacques Cousteau filmjein nőtt fel. Tizenhat éves volt, amikor búvártanfolyam indult a városban, és az elsők között jelentkezett. „Annak idején búvárfelszerelést alig lehetett venni, csak a Zväzarmtól vásárolhattuk meg azt, amit a katonaság kiselejtezett. Már a hetvenes években kijutottunk Bulgáriába, mert segítettünk a hajógyárban felszedni az elgörbült síneket, amelyeken a hajókat vízre bocsátották, és a fizetség a szervezetnek ment. Ezen a pénzen vittek el bennünket a Fekete-tengerhez. Ott szerettem bele végérvényesen a merülésbe” – mondja, majd nagy meglepetésünkre hozzáteszi, hogy egy búvárnak nem feltétlenül kell tudnia úszni, a vízben úgyis megtanul. Fontosabb, hogy ne legyen szívbeteg, vagy a fülével ne legyen probléma, mert merüléskor a légzésen kívül az egyensúlyérzék is nagyon fontos. Az asztma a hiedelmekkel ellentétben nem kizáró ok, mert a búvárok szűrt, száraz levegőt lélegeznek be az oxigénpalackból. A testi erőnlét is sokat számít, hiszen a búvárkodás a szó szoros értelmében sem könnyű sport, maga a felszerelés – ruha, palack, ólom – legalább harminc-negyven kiló.

Felforrhat a vérünk

„A búvárkodás a biológia, fizika és fiziológia együttes hatásán alapul. A mai technika ugyan segíti a merülést, de az embernek is nagyon észnél kell lennie, mert a műszerek bármikor elromolhatnak. Ha palackkal merülünk, abból sűrített levegőt szívunk, amelyet olyan nyomásúra redukáltak, mint a körülöttünk lévő víz. Ezt a nyomáskülönbséget ezért nem érzékeljük, de az emberi szervezetnek vannak olyan részei, amelyekben nem egyenlítődik ki automatikusan a nyomás – ilyen a homloküreg, arcüreg, szájüreg és a középfül. Ezt a búvárnak kell kiegyenlítenie már kétméteres mélységnél is, mert a víz sokkal sűrűbb, mint a levegő. Felfelé viszont a tüdőt kell kiegyenlíteni, mert a víz nyomása fokozatosan csökken, és az embert kilövi a vízből, mint a rakétát. A testnedvekben feloldódott nitrogéntől szinte felforrhat a vére, és sérülhetnek a belső szervei. Ez az úgynevezett dekompresszió, amelynek halálos következményei is lehetnek.”

A hideg víztől a búvárok nem félnek, a mai búvárruhák tartják a testhőmérsékletet, de annyi bennük a buborék, hogy ólom nélkül nem tudnának lemerülni. Ha túl soknak tűnne a nehezék, még mindig lehet annyi levegőt fújni a búvárzsakettbe, amennyi ezt kompenzálja, de a feljövetel során pontosan meg kell tartani a dekompressziós szüneteket. „Ezért mindig számolni kell azzal, hogy a felfelé vezető út is sok időt igényel, mert ha csak öt percet töltök harminc méter mélyen, akkor felfelé már három méteren hatperces dekompressziós szünetet kell tartanom. Erre pontos táblázatok vannak, és a csuklónkon viselt komputer is mutatja, de a jó búvár fejből tudja, mert a komputer elromolhat. A búvárkodás alapelve, hogy az ember nem vízbe teremtődött, ezért nem érdemes túlfeszíteni a húrt. Ez nem az a sport, ahol lehet vagánykodni, mert a legkisebb hiba is az ember életébe kerülhet. Még a tapasztalt búvár is bármikor kerülhet váratlan vagy veszélyes helyzetbe. Edzőként próbálom ezekre is felkészíteni a tanítványaimat, például azzal, hogy kondíciós merüléseket végzünk a jég alá. Ebben az a tudomány, hogy ha elszakad a kötél, és nem találom a léket, tudjak a jég alatt akkora léket vágni, amelyen ki tudom dugni a pipát, és tudok levegőt venni. De azt mondanám, hogy még a tapasztalat is kevés, lélekjelenlét és teljes koncentráció is kell a búvárkodáshoz, mert az ember a tudását is csak akkor tudja használni, ha koncentrált és nyugodt” – magyarázza Horváth Tibor, aki vizsgázott búvároktató is.

Pazar látvány és ősi nyugalom

Az elméleti tudnivalókat egy hónap alatt sajátítják el a tanfolyamon a leendő búvárok. Csak ezután kezdenek merülni medencében vagy olyan élővízben, amely belátható távolságon belül nem mélyül. „Mindenkivel külön-külön merülök le, úgy, hogy a kezét fogom. Ez nemcsak a bizalom szempontjából fontos, hanem azért is, mert így közvetlenül érzem a reakcióit. A jó búvár azonnal tud reagálni, de nem kapkod, mert szinte automatikusan teszi, amit kell. A gyerekeket annak idején úgy edzettem a komáromi uszodában, hogy a medence aljára leraktam a holmijukat, és a víz alatt kellett odaúszniuk, majd ugyancsak a víz alatt felöltözniük. Elsőként az ólmot kellett magukra tenniük, utána következett a levegő, a maszk, amelyből ki kellett fújni a vizet, aztán az uszonyok és a ruha. A víz alatt minden megtörténhet, még az is, hogy le kell vetkőzni, mert az ember nem fér ki ugyanazon a lyukon egy hajóroncsból vagy barlangból, ahol bement. Arra az esetre, ha elfogyna a palackból a levegő, szoktak a felérkezési pontról, például a hajóról lelógatni kötélen oxigénpalackot, hogy a búvár el tudja végezni a dekompressziót. Az áramlatok is kiszámíthatatlanok, de veszélyesek az óvatlan motorcsónakosok is, akik a bóják között szlalomoznak, mert ilyenkor a búvárok azt sem tudják, hol jöhetnek fel. A búvárkodás az a sport, ahol a legszélsőségesebb helyzetre is fel kell készülni, mert a vízben nem lehet improvizálni.”

Galéria

És hogy a felsorolt nehézségek ellenére mégis miért érdemes lemerülni a mélybe? Azon túl, hogy hatalmas kihívás, elsősorban a látványért, a halakért, a korallokért meg azért az ősi nyugalomért, amelyet csak ez az érintetlen természet nyújthat. „Az ember valóban csupán látogató lehet ott lent, talán azért is vonzó. A víz kémiai összetételétől függően változó, milyen mélységig van világos; én legmélyebbre, hetvenöt méterre az Adriai-tengerben a Cornati-szigetcsoportnál merültem, ott még lehetett látni a korallokat. Barlangi merülésben is Horvátországban volt részem, huszonkét méter mélyen homárok között. Kevesen tudják, hogy a homár azért olyan drága ínyencfalat, mert legalább hét-nyolc évesnek kell lennie, hogy akkorára nőjön, amekkora a tányérra kerül. A víz optikai közeg, a piros szín három méter után teljesen eltűnik, legtovább a kéket látni. Az ott lent valóban a nagy végtelen kékség, de ez nem jelent a búvár számára korlátlan szabadságot. Mindig kell keresnie tájékozódási pontokat, például aszerint, hogyan törik a fény, milyen áramlatok vannak, honnan fúj a szél, hogy legalább hozzávetőleg ott merüljön fel, ahol lemerült. Más a helyzet, ha hajóról merülünk, ilyenkor kötelet vagy más segédeszközt is használunk.”

Süllősimogatás a víz alatt

Folyami vízbe passzióból nem merülnek a búvárok, csak akkor, ha dolguk akad ott – például hajót, zsilipet javítanak, vagy vízihullát keresnek. „A szocializmusban a vízbe fulladtak tetemének keresésére is minket hívtak, ma már van a rendőrségnek és a tűzoltóságnak is búvárcsapata. Ezt a munkát igazán nem sajnálom, máig beleborzongok, ha visszagondolok, milyen érzés volt, főleg, ha gyereket kellett kihalászni. Bősön a zsilipkaput javítottuk, miután nekiment egy orosz hajó, és letépte. A víz alatt kellett fúrnunk és újra rögzítenünk a pántokat. Érdekes volt, mert ott nem lehet átkiabálni a másiknak, hogy Józsi, tedd egy kicsit feljebb, akkor még nem voltak testre rögzíthető bodyphonok. Ma sem szívesen használjuk, mert ha az ember víz alatt beszél, sokkal több levegőt fogyaszt. De hoztunk ki autót a víz alól, és olyan esetünk is volt Sárón, hogy egy harminctonnás daru beleesett a Garamba. Az kemény dolog volt, mert erős áramlatnál dolgoztunk, kötélen engedtek le, kábeleket rögzítettünk a darura, és végül egy tank húzta ki” – meséli a mentési élményeit.

A keszegfalvai búvár igazán veszélyes helyzetbe csak egyszer került életében. A legelső tengeri merülésekor húsz méter mélyen összeroppant a foga, mert mint utóbb kiderült, légbuborék maradt a tömésben. „Csak azt éreztem, hogy tele van fogszilánkokkal a torkom, mintha homokot nyeltem volna. Próbáltam kiköpni, de mire újra levegőt akartam venni a készüléken keresztül, a légkamra is megtelt vízzel. Kékültem- zöldültem, de az egyik kolléga elkapott, és kifújta a vizet a készülékből. Felvittek a hajóra, kivittek a partra, aztán a fogorvos úgy vésegette le a gyökerekről a maradék fogszilánkokat. Ez sem szegte kedvem, nemsokára újra merültem.” Horváth Tibor szerint egyébként a víz nem veszélyes közeg, ha az ember tiszteletben tartja a benne élő állatokat, mert ott ők vannak otthon. „A cápáktól sem kell tartani, számukra nem az ember az elsődleges táplálék. Ha betolakszik a területükre, megnézik, de csak akkor támadnak, ha kiprovokálja őket. A legrosszabb, ha áldozatnak, gyengének látják az embert. Egy ausztrál szörföst például háromszor is ért cápatámadás, és kiderült, hogy azért, mert ha sokáig volt a vízben, belevizelt a ruhájába. A cápák a vizeletszagot érezték meg, és ez azt az ingert váltotta ki belőlük, hogy könnyű prédával van dolguk. De vannak nagyon szelíd ragadozó halak is, ilyen például a csuka és a süllő. Én a gyerekeket szoktam elkápráztatni azzal, hogy rákot fogok, vagy kézbe veszem és simogatom a süllőt.”

A jó búvár nem kockáztat

Búvárok nemigen szoktak vízbe fulladni, baleset azokat éri, akik túlbecsülik a képességeiket. Ilyen tragédia történt évekkel ezelőtt Turócszentmártonban, ahol három, csupán alapkiképzésen átesett búvár elvitte egy haverjukat éjszakai merülésre. Felöltöztették, bedobták a vízbe, és ott is maradt. Megkötve sem volt, lámpa sem volt rajta, hogy látták volna, hol van, neki meg sejtése sem volt a merülésről. A zsakett nemcsak a búvárt, a palackot sem bírta el, plusz még rátették az ólmot, úgyhogy elsüllyedt szegény gyerek. Mi rekonstruáltuk az esetet, egyértelmű volt, hogy túlsúlyozták őt. A rendőrség bűncselekményként zárta le az ügyet. Sajnos, ma sok elkényeztetett gazdag fiatal csak azért búvárkodik, mert megteheti, és hiányzik belőlük a kellő alázat. Én soha nem azért merültem, mert megengedhettem magamnak, hanem mert szeretem, és soha nem kockáztattam feleslegesen. Mindig azt is tanítottam, hogy a lemerülés csak a dolog egyik része, utána fel is kell jönni, lehetőleg sértetlenül.”

Az éjszakai merülés Horváth Tibor szerint tapasztalt búvárok számára is igényesebb, de megéri, mert egész más a víz alatti világ, mint napközben. És más az egyes tengerek világa is, ezért vágynak a búvárok új, ismeretlen vizekbe, leginkább a Vörös-tengerbe. Mindenhol a helyi búvárokkal érdemes merülni, mert ők ismerik a terepet. „Jártam Jordániában és Egyiptomban is. A Ras Mohammed Nemzeti Parkban láttam a tonhalak ívását: ezerszám rajzottak körülöttünk, ránk se hederítettek, annyira elfoglalta őket az udvarlás. De láttam napóleonhalat, sőt olyan közel jött, hogy játszottam vele, ami ugyancsak nagy ritkaság. Remélem, néhány helyre még eljutok, de különösen nagy vágyaim nincsenek, nem én leszek az, aki lemerül a 11 ezer méteres Mariana-árok mélyére. Sokkal közelebb is vannak kevésbé veszélyes és nagyon szép vizek, amíg elbírom a palackot, addig biztosan lesz mit felfedeznem.


A teljes írás a nyomtatott Vasárnap2020/18. számában jelent meg!

❗️Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti❗️

https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?