A mundér becsülete hetedszer

vitázó

Nagy örömünkre még mindig érkeznek a hozzászólások Sztakó Zsolt oktatásügyünkkel kapcsolatos vitaindító írásához, melyben felveti a kérdést, a mai gyerekek tiszteletlenek-e, vagy tényleg annyira felhígult a szakma, hogy egyre többen vannak, akik ezt a hivatást nem szívvel-lélekkel végzik, maguk is csak pár tananyaggal járnak a diákjaik előtt, és a gyereket is csak zavaró körülménynek tekintik. Szép lassan előkerül a szülők felelőssége is.

A lámpások

Valamikor így nevezték a tanítókat, mert egy közösség életében ők voltak, akik fényt vittek elődeink életébe. Fényforrások voltak. A Biblia pedig azt mondja, hogy a gyertya, mely világít, nem azért van, hogy eldugják, hanem a gyertyatartóra való, mert fényt és meleget ad a körülötte levőknek. Nálunk már szüleink életében is nagy becse volt a tanítónak, aki tiszteletet érdemelt, mert nem csak tanította, hanem nevelte is a rábízott csemetéket. Ma pedig a lámpást sok helyen eldugják, hogy ne világítson, mert akinek fényt és világosságot kellene kapnia, az a saját műfényétől megvakul. Így náluk csak annak a tanítónak van becsülete, aki megfelel annak a szülői igénynek, amelyik megmondja, hogy csemetéjének milyen jegyekre van szüksége, hogy bekerüljön a kiválasztott iskolába. Nem ösztönzi gyermekét a tanulásra, így lassan minden ereje élét veszti és elsatnyul.

Nekem nagyon erős emlékem van még a 60-as évek közepéből egy szigorú magyartanáromról, akinek mind a mai napig sokat köszönhetek. Horváth István tanár úr híres volt a szigorúságáról és arról, hogy mindenkitől megkövetelte az olvasást. Nem tiltotta a ponyvairodalmat sem, mert tudta, hogy ha később is, de általa rákapunk a szépirodalomra is. És úgy lett. Híres mondása még most is a fülemben cseng: Adynak és József Attilának olyan hosszú a keze, hogy bármikor elérhetnek bennünket. Tisztességesen is tanultunk, de az egyest nem nagyon adta meg. Egyszer dolgozatot írtunk épp József Attilából – az első órán –, én pedig lekéstem az iskolabuszt, mert a postán kellett valamit megfizetnem. Ugye, akkor nem úgy volt, hogy hazamegyek, és majd valaki elvisz autóval iskolába, mint ma, mert akkor a mi falunkban csak egy autó volt. Más megoldás nem lévén, fogtam a biciklimet, és elkerekeztem Galántára. Mire odaértem, nyolc óra jócskán elmúlt. Jelentettem a tanár úrnak, hogy miért késtem, és nekikezdtem a dolgozatírásnak. Az egyezség az volt, hogy ha ez a dolgozatom egyesre sikerül, megkapom az óhajtott egyest a bizonyítványba, de ha nem, maradok örökös kettes. Hát, az utóbbi történt. De úgy margóra a tanár úr megjegyezte, ha elmondom Jónás imáját, megadja az egyest. Persze, Babitsot még nem tanultuk, és én sem voltam olyan vasszorgalmú, hogy előre tanuljak, így maradt minden a régiben. Mindennek ellenére nagyon hálás vagyok a tanár úrnak, hogy megszerettette velem József Attilát, és innen is szívélyesen üdvözlöm. József Attila nekem sokat adott és ad a mai napig, s belőle merítve én is – remélem – tudok valamit adni másoknak.

Manapság nagyon leértékelődött a tanári pálya, mert mindent időre és mennyiségre kell teljesíteni, pedig ez nem egy termelői munkakör, ahol jól megöntözöm tápoldattal a növényeket, és máris virágozni fognak. Itt élő emberekkel kell foglalkozni, akiknek nemcsak testük, hanem lelkük is van. Tisztelet és főhajtás minden igazi LÁMPÁS előtt, akik hogy világítsanak másoknak, maguk is elfogynak, de az önzetlen szeretet sokáig élteti őket.

Bugyi Mária, Nagymácséd

 

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 2020/15-16. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti!❗️

https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?