Hitünket a mindennapokban sokféleképpen élhetjük meg. Családon, baráti közösségeken, osztályközösségeken belül vagy akár a munkahelyünkön. Őszintén élni, döntéshelyzetekben alázattal engedni, hogy Ő döntse el helyettünk, mi számunkra a legjobb, felemelő érzés. Számos olyan családot ismerek, ahol szigorú házirend helyett feltétel nélküli szeretet és elfogadás van.
Jut hely mindenkinek
Először mátyusföldi földim, a fotóművész Lehel családjáról szerettem volna írni, akinek dicsőítő, lélekemelő dalait és gitárjátékát sokan ismerik a templomból.
Ami még ennél is felemelőbb: kiváló édesapa, és a párja mindenben számíthat rá. A család, a szülők ereje meghatványozódott, amikor harmadik gyermekük Down-szindrómával született. A bájos kislány nemcsak két bátyját varázsolta el őszinteségével és tisztaságával, hanem új távlatokat is nyitott a család előtt. Néhány év múlva Lehel és a párja örökbe fogadott egy ugyancsak Down-szindrómával élő aprócska legényt, így lett teljes a családjuk. Esélyt adtak egy Istentől kapott gyermeknek arra, hogy szerető családban nőjön fel, ahol teljesen más értékrend uralkodik. Kiemelt helyet kap a másság kincsként való fogadása. Hihetetlen erő és elszántság rejlik ezekben az emberekben. Istenbe vetett hitük példaértékű lehet sokak számára.
Jézus szavai jutottak eszembe róluk. „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Nyitott szívvel
Később úgy gondoltam, hiányérzetem lesz, ha a történetből kimaradnak mások. Olyan sok számomra kedves cserkész házaspárt ismerek, amelyek szintén megérdemelnék.
A cserkészgyerekek szülei a kicsik figyelmét egészen apró koruktól a természet, az állatok szeretetére, az igazi értékekre irányítják. Egységet alkotva a hasonló értékeket valló nagyszülőkkel, hogy az apróság többgenerációs közegben élje meg a keresztény család összetartozását. Eszembe jutott a lelkes, ma már vidéken élő pedagógus házaspár, Balázs és Hajnalka. Talán az ő példamutató életük nyújthatna sokak számára kellő inspirációt ahhoz, hogyan lehet természetesen és harmóniában élni önmagunkkal, egymással: nagy sétákat tenni, türelmesen megválaszolni a kis kíváncsi Bence minden kérdését, a tévé villogó képernyője helyett esténként inkább társasjátékozni, mesekönyveket lapozgatni, nagyokat beszélgetni. Hogyan lehet minden egyes napban megtalálni azt az apró csodát, amelyet a teremtő készített nekünk! Mert a gyerek, ha engedjük neki, még másképpen látja, mint ahogy később a reklámok, a környezetünk sulykolja belénk. Újdonságként éli meg a természet minden megnyilvánulását. Mernünk kellene tanulni tőle!
Ekkor jöttek, kopogtattak…
Valahol itt tartottam az elmélkedésben, hogy melyik keresztény családot kellene választani, bemutatni az olvasóknak, amikor betoppant Kristóf, a második osztályos kis szomszédom és barátom. A kisfiú élénken érdeklődött afelől, hogy min dolgozom éppen, miért nincs rá időm, hiszen annyi mesélnivalója volna! Piros pontot kapott szlovákból, a nyirkos, csatakos időben nem tudott nagyot sétálni a tacskójával, de egy nagyon érdekes történetet hallott a mai hittanórán. Hát lett időm. Kristóf ekkor a legapróbb részletig, időnként nevek után kutatva az emlékezetében, elmesélte Ábrahám és Sára történetét, kitérve Izsákra, a különleges feleségválasztásra, majd az apa áldásáról is hosszasan értekezett. Élményszerű volt a beszámoló, éreztem, nagyon figyelhetett a hitoktató szavaira. Amikor elmondtam neki, hogy most már folytatnám a munkát, és miféle munkát, Kristóf értetlenül nézett rám. Miért nem róla, róluk írok? Ha szeretném, ő nyugodtan meg is írja helyettem! Arról írna, milyen csodás családja van, beleértve a bolondos tacskó kutyát is. Meg arról, hogyan ünnepeltük együtt tavaly a tavaszi nap-éj egyenlőséget. Nagy tüzet raktunk, és én arra biztattam, vesse papírra az óhaját. Neki nem volt saját óhaja, ezért az anyukájának kívánta, hogy gyógyuljon meg minél hamarabb. Elsősként, bizonytalanul fűzögette össze a kérő szavakat, és eszébe sem jutott, hogy magának kívánjon bármit is. Kristófot az is érdekelte, miért nem arról írok, hogy az apukája mindent meg tud javítani, és másoknak is szívesen segít, meg arról, hogy az édesanyja mennyit dolgozik, hogy ő mindig tiszta, szép ruhában járjon, és finomakat egyen. Fodrászként hogyan teszi szebbé az emberek napját, még azokhoz is ellátogat, akik nem tudnának elmenni valamelyik szalonba. Elgondolkodtatott a kisfiú, aki látszólag egyszerű dolgokat mesélt az életéből, amelyek sokak számára mégsem adottak. Nincs annál nagyszerűbb, mint amikor együtt a család, és mindent megtesz a másiknak a boldogulásáért, boldogságáért. Kristóf jókor érkezett, látogatása ajándék volt, mert a legszebb üzenetet hozta: vigyázzunk egymásra!
Száz Ildikó, a szerző az Új Szó munkatársa
A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.