Vírusinfó: A hatékony kríziskezelésről

Miképp látja és értékeli a szociológus és digitálisgeneráció-szakértő a koronavírus körül kialakult helyzetet?

Már jól látszik, hogy az új típusú vírus terjedése történelemformálóvá tette a napokat, amelyekben élünk. Ez azt is jelenti, hogy szinte napról-napra változik a helyzet. A globalizáció és a mobilitás olyan gyors utat engedtek a COVID-19 terjedésének, hogy bármennyire gyorsan tud is a digitális térben terjedni az információ, mégis meglepetésszerűen érte a hétköznapi embereket a veszély valódisága. A kezdeti napokban még a bagatellizálás és viccelődés volt jellemző, mára inkább a csend és az egyre nagyobb fegyelem látható az embereken. Főként azért, mert a nagyon hosszú lappangási idő végtelen számú vírusátadásra teremt lehetőséget. A vírus valódi arcát társadalmi szinten még csak a következő napokban és hetekben fogjuk látni, amikor kiderül, hogy az intézkedések megelőzőek voltak-e, vagy már csak tűzoltásra voltak elegendőek.

Mit lehet leszűrni az emberek reakcióiból?

Ezek sok impulzusból táplálkoznak, a személyes félelmeinktől kezdve a média hatásán keresztül a mikrokörnyezetünkben tapasztalt esetekig vagy a megelőző intézkedések hatékonyságáról való vélekedésünkig. S miközben mindenki egyéni, csoportos, majd tömeges jelenléttel is reagál valahogy a koronavírusra, több 21. századi sajátosság is megmutatkozik a viselkedésben. Egy ausztrál lap szinte már társadalomkritikaként küldte nyomdába az aktuális számát nyolc üres oldallal, ahol a toalettpapír vágójeleit rajzolta csak fel, válaszul arra a tömeghisztériára, amely miatt felvásárolták az ország toalettpapír-készletét. Ez az egyéntől indult, de az üres polcok másokat is arra késztettek, hogy ők is betárazzanak, és a folyamat hamar pánikot keltett egy olyan iparágban, ahol egészen pontosan felmérhető az évi fogyasztás. Miközben a toalettpapír kényelmi termék, melyről ezek szerint a 21. század fogyasztója már semmilyen körülmények közt nem szeretne lemondani. Itthon egyelőre a józan ész és fegyelmezettség a jellemzőbb hozzáállás, de ez a példa jól mutatja, hogy társadalmi szinten ma bármilyen szikra képes pánikot kelteni. Pánik közben pedig bármi megtörténhet, ezért kifejezetten fontos, hogy a mostani időben igyekezzünk megőrizni higgadt ítélőképességünket, mert ez nemcsak nekünk, hanem a közvetlen környezetünkben élőknek is nagy segítség és támasz lehet.

Milyen következtetéseket lehet levonni egy-egy nemzet hozzáállásából?

A nemzetek hozzáállása a politikai vezetőké alapján változik. Az elején minden politikai vezető félt, mert hagyományosan a társadalom elvárja a krízis hatékony kezelését, de krízisek után bünteti azokat a vezetőket, akiknél azt érezte, hogy az intézkedések túlzóak voltak. Szlovákiában, ha két hónappal később választanak parlamenti képviselőket, akkor a négy év munkája helyett biztos, hogy a válságkezelésről mondanának ítéletet. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az európai országokban társadalmilag egyelőre jól vizsgázik a szabálykövetés. S bár egyéni, néha csoportos ellenállás is fel-felüti a fejét, tömegesen követik a válságstábok utasításait.

Persze, más kérdés, hogy a krízis leginkább azért következik be, mert a tömeges megbetegedésekkel az egészségügyi ellátórendszer nem tudna mit kezdeni. Ilyen helyzetre vonatkozóan akár egy háborús tábori kórház példája illusztrálná jól a helyzetet, ahol pillanatok alatt kell dönteni arról, ki milyen orvosi ellátásban részesüljön, kinek nagyobb az esélye a túlélésre, és kinek kisebb – ő ennek okán kiesne az ellátórendszerből. Ilyesmire békeidőben nem nagyon volt példa az utóbbi évtizedekben. S miközben minden politikai vezető rémálma az egészségügyi reform véghezvitele: egy ilyen krízis felvet további kérdéseket, amelyekre majd a nemzeteknek válaszokat kell találniuk, hogy mit tartanak szükséges és elégséges lépésnek a koronavírus után.

Nemzedékenként miképp reagálnak az emberek?

A legkisebbek nyilván ugyanúgy, ahogy a szüleik. És ebben nagy felelősség is van. Az iskolások, akik már régóta erről beszélgetnek, úgy látom, változóan. Vannak, akik mémekkel és a különböző koronavírusos viccekkel oldják a feszültséget, és vannak, akik komolyabban veszik a veszélyt: a statisztikai adatok szerint nekik vannak a legjobb esélyeik. A 27–45 évesek a mindennapi élet praktikus megoldásán dolgoznak, miközben már kezdik érezni, hogy komoly gazdasági válság jöhet, ha elhúzódik ez az állapot. A nagyszülők, nyugdíjasok kezdenek bezárkózni, nagyobb a félelem, és statisztikailag tudjuk, hogy nem alaptalanul, hiszen esetükben magas a kockázata az esetleges megbetegedésnek.

A társadalmi összefogás gondolata is kezd átalakulni. Hagyományosan háború vagy természeti csapás után fizikailag is közösséget alkottunk, s úgy segítettünk egymáson. Ma pedig akár a karantén intézménye is stigmatizáló és kirekesztő lehet, főként kisebb településeken. Ebben az értelemben most vizsgázik a társadalom.

Hogyan beszéljünk a gyermekekkel a koronavírusról?

Talán már az oviban is hallottak róla, de fő szabályként érdemes szem előtt tartani, hogy annyi információval lássuk el őket, amennyire az adott életkor világlátása megengedi. És természetesen ha a gyermeknek kérdése merülne fel, válaszoljunk rá.

Mit gondol, krízishelyzetben mit érzékelnek a gyerekek, diákok?

Mindannyiunk felelőssége, hogy mit közvetítünk családon belül. Ha minket a pánik és a félelem kezd el uralni, akkor ne csodálkozzunk, ha gyermekeinknek is hasonló tüneteik lesznek. Kora serdülőkorig még a szülők szemén keresztül látják a világot, így nem lehet eléggé hangsúlyozni, mekkora felelőssége van a szülőnek. Most még a diákoknak is sok a megoldatlan kérdésük, hiszen nem tudjuk, hogyan lehet majd befejezni a tanévet, mit és pontosan hogyan fognak tanulni, ha nem pár hétről lesz szó a világjárvány miatt. Ez ideig-óráig még akár felszabadító is lehet, de később sok frusztrációt okozhat. Hiszen a kieső tananyagot az oktatási rendszer egy-egy mérföldkőnél: monitor, érettségi stb. ugyanúgy számon kéri majd.

Felnőttként – szociológiai szempontból vizsgálva – hogy tudjuk krízishelyzetben garantálni a gyerekek mentális és érzelmi jóllétét?

A mentális és érzelmi jóllét szerteágazó terület, talán a legfontosabb, hogy egyénenként tegyük fel a kérdést. Mi a legtöbb, amit megtehetek szülőként? Mit tudok megtenni felelősségteljesen az osztályközösségért, ahová a gyermekem tartozik? Óvakodjunk a hangos rendszerkritikáktól, hiszen mindenki vízen próbál meg járni ezekben a hetekben. Igyekezzünk minőségi időt tölteni a kényszerű összezártság napjaiban. Teremtsünk teret a gyerekek kérdéseinek, és válaszoljunk rájuk.

Ha a gyermek életkora felől szeretnénk magyarázatot adni a világjárványra, mit javasol, mit hangsúlyozzunk egyes korcsoportok esetében?

Ne akarjuk a megmagyarázhatatlant megmagyarázni. Beszélgethetünk velük tényekről, és persze azokról a dolgokról is, amelyekre még nincs válaszunk, de biztosítsuk őket afelől, hogy bármi áll is előttük, a család előtt: ezen közösen jutunk túl. Mindezt abban a hangnemben tegyük, amelyben a nevelés többi területén is kommunikálunk velük. Úgy beszéljünk, hogy meg is értsék.

Mit mondjunk a gyerekeknek, s mit ne? Ajánlatos-e valamit tabuizálni?

A következő hetekben egyre nagyobb hangsúlyt kap majd véleményem szerint az idősekkel való foglalkozás a közbeszédben is. A koronavírus kapcsán minden általános kérdésben tabumentesen beszélhetünk a gyerekekkel, főleg, ha kérdeznek. Amitől viszont óvakodjunk, az a saját családon belüli fertőzésveszélynél a „gyermek mint hordozó” kezdetű érvelés. Tegyünk meg mindent azért, hogy az idősebbek minél kisebb veszélynek legyenek kitéve, hiszen azt senki sem szeretné egy tragédia kapcsán, ha az unoka fél életét azzal a bűntudattal élné le, hogy vélten vagy valóban az ő hibája okozta szerette elvesztését.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/14. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti!

https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene