Mai írásomban egy olyan norvég irodalmi Nobel-díjasról (az első norvég Nobel-díjasról) lesz szó a Qubit cikke alapján, aki 1903-ban kapta meg az elismerést, ma mégis alig tud róla valaki. Pedig Bjørnstjerne Bjørnson (merthogy róla van szó) többek közt a norvég himnusz szerzője is, és Norvégia nemzeti függetlenségének szószólója volt.
Az 1832 és 1910 között élt író, költő, újságíró elkötelezett védelmezője volt az idegen uralom alatt élő népeknek. A korabeli Magyarország nemzetiségei közül elsősorban a szlovákság ügyét pártolta. Így 1907-ben a lex Apponyi ellen emelte fel a szavát. A törvénynek már a kortársak körében sem volt egységes a megítélése: egy képviselőházi beszédében maga Tisza István miniszterelnök is kifejtette: „valaki megtanulhat írni és olvasni talán, de különösen, ha jól megszekírozzák az iskolában, még nagyobb gyűlölője lesz a magyar nemzeti ügynek, mint addig”.
Bjørnson a cikkeiben viszont még ennél is tovább ment, és egyenesen a szlovákok elnyomásáról írt: Magyarországon „megtiltják, hogy anyanyelvükön beszéljenek, bezárják múzeumaikat, s lehetetlenné teszik kultúrájuk ápolását”, „a parlamentben »disznóknak« nevezik” a szlovákokat, „ledobják őket a lépcsőkön”, s „köpnek rájuk az újságokban”.
Az ellentét odáig fokozódott, hogy mikor 1907 nyarán Apponyit meghívták egy békekonferenciára, Bjørnson így nyilatkozott:
„Ha például gróf Apponyi Albert, aki magyar oktatási miniszter, és ebben a minőségében a szlávok szégyenletes elnyomója, mint hazájának választott képviselője a kongresszuson megjelenne, és én is ott lennék, mindent elkövetnék, és addig nem nyugodnék, amíg a teremből el nem távolítják.”
A nyilatkozat – legalábbis az Apponyi elleni támadás személyes része – Magyarországon óriási vihart kavart. Még Mocsáry Lajos, a liberális nemzetiségpolitika képviselője is visszautasította: „ahhoz, hogy nemzetet inzultáljon, senkinek sincs joga, ha százszor Bjørnsonnak hívnák is”. Apponyi egy levelében figyelmeztette a norvég írót, mondván, „egyoldalú információk alapján ne mondjon ítéletet”. Különösen, hogy a kizárólag cseh és szlovák forrásokból tájékozódó Bjørnson egy 1880. februári átutazást leszámítva sosem járt Magyarországon.
Mikszáth Kálmán pedig a Pesti Napló riporterének arra a kérdésére, hogy miközben kollégája kiáll a magyarországi szlávokért, miért nem szólalt fel a lengyelek elnémetesítése ellen, úgy válaszolt, hogy „Bjørnsonnak az volt a hibája, hogy ítéletet mondott anélkül, hogy ismerné a magyar dolgokat. De én ismerem a lengyel viszonyokat. És ha sajnálom, hogy a lengyeleknek most a nemzeti nyelve ellen törnek – amit megírtam Sienkiewicz-nek –, viszont örülök, hogy a német behatás gátat vet a jezsuita törekvéseknek. (Amit nem írtam meg neki.)”
Külön érdekesség, hogy az Apponyi-affér kapcsán Bjørnson még egy korabeli fake news-nak is áldozatul esett. Eljutott ugyanis hozzá egy Lev Nyikolajevics Tolsztojnak tulajdonított nyilatkozat, amelyből Magyarországon a Budapesti Napló 1907. október 4-i száma hozott részleteket: „azt hiszem, hogy a nemzetiségek elnyomása Apponyi részéről nem a magyar nemzet iránti szeretetéből következik, hanem kizárólag felekezeti türelmetlenségéből, amely a más vallásúak gyűlöletére és üldözésére készteti”.
Amikor viszont Bjørnson hálálkodó levelet írt Tolsztojnak, a következő választ kapta:
„Tisztelt Uram, én soha és sehol nem írtam Apponyi úrról, és az Ön levelének, valamint a témát illető újságkivágásoknak a kézhezvétele előtt fogalmam sem volt Apponyi úr létezéséről. Az ő tevékenységéről szóló cikkem csalás.”
Ebből is látszik, hogy nincs új a nap alatt, és a fake news nem a 21. század terméke. Amióta létezik sajtó, azóta vannak álhírek is. Most, ezekben a vészterhes időkben fokozottan kell, hogy ellenőrizzük az információk forrását, hogy ne terjesszük mi magunk is tovább az álhíreket, akárcsak a vírust.
Sztakó Zsolt
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/14. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.