Ökoesküvő, környezetkímélő és tudatos

eko

Milyen is az ökoesküvő? – merülhet fel a kérdés. Pedig nem most találták ki, valamikor régen nem is volt másféle. Csak akkor még nem hívták ökónak.

Az örömszülők kölcsönkérték a székeket, asztalokat a rokonoktól, barátoktól, levágtak egy vagy két disznót, és szóltak a prímásnak. Nem volt felesleges dekoráció és ételmaradék meg hulladék. A jegyespár nem vásárolt össze különféle partikellékeket, amelyeket aztán soha nem használt fel. Az ökoesküvő ma újra dívik, de hogyan lehet megszervezni?

1. Kézzel készített meghívók

Sokan ódzkodnak tőle, hiszen nem lesznek tökéletesen egyformák. De éppen ez a szép benne. Mindegyik egyedi, ráadásul a gyártás alatt már hangolódni tudunk a nagy napra. Készíthetjük a kedvesünkkel közösen, de barátainkat is megkérhetjük, biztosan szívesen segítenek.

2. Újrahasznosított ruha

Egy menyasszonyi ruhát egyszer viselünk. Sokan emiatt kölcsönzőből választanak – horribilis összegért –, de vannak olyanok is, akik inkább megvásárolják, és elteszik emlékbe. A szekrényben porosodik éveken keresztül, néha-néha előkerül, de a rövid nosztalgia után ismét a szekrény várja. Az ökomenyasszonyok más utat választanak. Újrahasznosított ruhában pompáznak. Szüleikét alakíttatják át, vagy használtruha-üzletben keresgélnek. Nem baj, ha elsőre nem áll tökéletesen, egy hozzáértő segítségével nagyszerűen át lehet alakítani.

3. Minimál

Ne vásároljunk olyan műanyag dekorációs elemeket, amelyeket az esküvő után többé nem fogunk használni. Mellőzük a léggömböket, a csillámport, a konfettit. Egyszer használatos szalvéta helyett rakjunk ki textilből készültet. Feleslegesek a hatalmas asztaldíszek is. Azon túl, hogy foglalják a helyet az étel elől, az esküvő után nincs hasznuk. Az élő virágból és fából levő dekoráció is csodálatos dísze lehet az esküvőnknek.

4. Szabadtéren

A szabadtéri esküvő valóban azt hirdeti, amit az ökotudatosság: minél közelebb lenni a természethez. Egy hátránya van, hogy az időjárásnak nem tudunk parancsolni, és egy nagyobb eső vagy szél az egész lakodalmat elmoshatja. Ezért aki kinti esküvőt szeretne, lehetőleg nyárra időzítse, és próbálja meg olyan időszakra, amikor általában nem esik az eső.

5. Családi erő

Ahogy már írtuk, régen nem volt olyan nagy felhajtás egy-egy esküvő körül, mint ma – pedig talán több is volt belőlük, minden hétre akadt egy. Próbáljunk meg olyat szervezni, amelybe a rokonokat is be tudjuk vonni. Ha nagy a család, akkor szerencsénk van: biztosan akad olyan nagynéni, aki szívesen süt vagy főz, lehet, hogy még zenészt is találunk a rokonságban.

6. Tortadísz

Emlékszünk még a menyasszonyi párt ábrázoló műanyag tortadíszekre? Ezeket a cukorból levők váltották fel, ám mára még inkább kedveltek lettek az élő virágból készültek. Nemcsak szépek, hanem környezetkímélők is, az ökoesküvők elengedhetetlen kellékei.

7. Műanyagmentes

Az utolsó és talán legfontosabb szabály az ökoesküvő szervezében, hogy a lehető legkevesebb műanyagot halmozzunk fel. Próbáljunk meg minél több mindent magunk elkészíteni, ha nincs megfelelő kézügyességünk, kérjük barátaink, családunk segítségét. Rengeteget megtakaríthatunk vele, s úgyis az a lényeg, hogy együtt legyünk, és jól érezzük magunkat. Az meg hatalmas plusz, ha emellett még a földet is kíméltük.

A teljes írás a 2020/13. VasárnapEsküvő mellékletben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?