Trianon: Rendkívüli régió a Kárpátok lábánál

kárpátalja

Vártúra, várostúra, műemléktúra, túra a természetben, a Tisza forrásának felkutatása, és ha már költőket megihlető témáknál tartunk: Huszt. Hass, alkoss, gyarapíts – utazási élményeket Kárpátalján!

A természetjárók számára valódi kavalkád: itt található például a tavasz egyik gyönyörének rendkívüli gyűjtőhelye, a nárciszok völgye; ám ha magaslati levegőre vágyunk, nekifuthatunk Ukrajna legmagasabb pontjának, Hóvárnak. Természetjárással egybekötött történelmi kalandozásokhoz a számos vár- és erődrom lehet csalogató tényező, de ha valaki még jobban elmerülne egy nemzetközi ütközőzóna világában, Kárpátalján bőven talál ehhez élményanyagot. A Magyar Királyság felbomlását követően, az 1918 és 1991 közötti időszakban kilenc államalakulat vonult át ezen a térségen, ennek pedig nyoma marad, ahogyan az utóbb említett év óta eltelt, még a közelmúltban is turbulens és a jelenben sem épp nyugodalmasságáról híres időknek is. Ezekről főleg a városok és nagyobb települések árulkodhatnak a látogatóknak, városnézés után és közben itt lehet elmerülni a gasztronómiai rendkívüliségek élvezetében, kalandozni az (egyre negatívabb jelzőkkel illetett, görbe éjszakás) legény- és leánybúcsúk ideális terepén, és persze a Leninből rögtön Lennonra váltó utcát meg az októberi forradalom irányából élesen Warhol felé kanyarodó teret sem a pusztában találjuk (hanem Alsókalánfalván meg Minajon).

Székhely az Ungnál

A Szlovákia irányából érkező látogatót rögtön Kárpátalja legnagyobb települése és székhelye fogadja, ennek minden kulturális és társadalmi előnyével, ám ebben a magyar vonások száma az idő előrehaladtával ritkul. Egyik leghíresebb látnivalóját azonban még a leghíresebb magyar ismeretlen szerző, Anonymus is tollára vette a Gesta Hungarorumban: tőle úgy tudjuk, hogy Ung várában, avagy az ungvári várban választották fejedelemmé Árpádot a honfoglalók, de ennek hitelessége… A honfoglalás mindenesetre külön toposz ezen a tájon.

A várlátogató ínyencek számára a skanzen is nyilván kötelező (esetleg a nevickei vár Ungvártól északra, maradva az Ung partján), ahogy a Vár utca is, a városközpont kötelezőségei közül pedig a kéttornyú görögkatolikus székesegyházat emlegetik, de mint egy jóravaló kulturális interferenciazónában, a római katolikusoknak, a reformátusoknak is van itt szemlélésre érdemes templomuk, ahogy a zsinagógát sem érdemes kihagyni, ahol most már a filharmónia székel. Közben pedig, akinek jut figyelme és energiája, magyar kötődésű nyomok után kutathat a szemével, és akkor már a ruszinságén is megakadhat a tekintete.

Központi pozíción

Vármániásoknak Munkácson sem nehéz bevenniük az irányt: Zrínyi Ilona híres, utolsókig kitartó várőrségének az itteni erődítmény volt az otthona (van is itt Zrínyi-szobor, sőt Mátyás királynak szentelt emléktábla is), és az 1848-as forradalom és szabadságharc is csak 1849-ben ért itt véget (keressük meg a 49-es emlékművet és Petőfi-emléktáblát is!). De persze ezzel nem ér véget a munkácsi történelmi ínyencségek sora: a belvárosban felkereshető a Fejér házként emlegetett Rákóczi-kastély (homlokzata fehér, azért hívják így) és a Kárpátalja második legnagyobb városának nevét híressé tevő festőművész, Munkácsy Mihály szülőházának helye meg a mellszobra is útba ejthető zarándokhely – előbbi helyét emléktábla jelöli. A székesegyház, a városháza, az ortodox székesegyház vagy a görögkatolikus templom Munkács néznivalóságainak sorából nem maradhat el, ha pedig elindulunk a Latorca folyó mentén, a Csernek-hegyen a Szent Mikós-kolostor vár látnivalóival.

Máig magyaros

Kárpátalja milliós lakosságának már csak töredéke a magyar, a legnagyobb magyar közösség Beregszászon él, így a város nyilván betölti valamiképp a magyarság kulturális központjának szerepét is – a magyarság történelmi nyomain túl itt a jelenkori intézményeit is felkereshetjük, ha ott járunk: a kárpátaljai magyar főiskola II. Rákóczi Ferenc nevét viseli, a gimnázium Bethlen Gáborét, és magyar drámai színház is várja a nézőket, Illyés Gyuláról elnevezve. A bedekkerek által emlegetett (sőt felrótt) gazdasági elmaradottság a látogató számára lehetőséget teremthet a fantázia megtornáztatására: a rosszabb állapotban levő régi épületekre maga képzelheti rá egykori fényüket. És a maiság jegyében érdemes látleletet venni a főtér melletti piacról is, vagy sétát tenni az évek óta rehabilitáció alatt álló Vérke patak mentén, esetleg látogatást a fürdőben.

És tovább...

Amikor Kölcsey Ferenc az 1800-as évek első felében Husztnál járt, a várat romos állapotban találta, főleg az 1700-as évek derekán bekövetkezett, villámcsapás okozta tűzvész következményeként – és ez azóta sem változott. Máig nem állította meg senki és semmi a romosodást, ám a vár még ilyen állapotában is impozáns. „Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék” – fogalmazott a költő, de aki nem áll meg Husztnál, vagy csak időlegesen teszi, és halad tovább, a Tisza forrásvidékét fedezheti fel – a Fekete-Tisza és a Fehér-Tisza összefolyása Rahó közelében van, ám a folyó elsődleges forrásának a Fekete-Tiszáét tekintik, innen is mérik a hosszát (962 kilométer). Egyébként az említett Rahó és Terebesfejérpatak között található az az emlékoszlop, amely Európa földrajzi középpontjának az Osztrák–Magyar Monarchia geográfusai által meghatározott helyét jelöli (mai hivatalosságok szerint azonban ez nem a középpont, de ettől még...). Innen pedig már csak egy ugrás – jókora, 2061 méteres ugrás – a Hoverla, avagy Hóvár, amely ma ugyan Ukrajna legmagasabb pontja, ám volt olyan időszak, bármily rövid is, amikor Magyarország legmagasabbika volt. Akinek pedig ideje és lehetősége úgy adja, az a trianoni túránk első szakaszának ugrásai közötti tereket és lehetőségeket is részletekbe menően fedezze fel Kárpátalján – ismertebb és rejtettebb kincsekből is bőven talál.

Világörökségek Ukrajnában

1. A fővárosi Szent Szófia-székesegyház. A hatalmas katedrálist valamikor a 11. században kezdték el építeni, igaz, akkor még nem hasonlított a mostani külalakjára. Végleges formáját a II. világháború után nyerte el, hiszen újjá kellett építeni. A világörökségi listára 1990-ben került fel, Ukrajnában elsőként.

2. Lviv történelmi központja. Valamikor az Osztrák–Magyar Monarchia legkeletibb nagyvárosa volt, ez a hangulatán is látszik. A belváros építészetén végigvonulnak a történelmi építészeti stílusok, amelyeknek köszönhetően a világörökségi listára is felkerült Lviv történelmi városközpontja.

3. A földmérő vonal. A 19. századi Sturve-vonal egy német csillagász nevéhez fűződik, aki eldöntötte, e vonal segítségével megméri a Föld formáját és nagyságát. A Jeges-tengertől a Fekete-tengerig húzódik, és tíz országot érint, közöttük Ukrajnát is. 4. Az ősbükkösök. Az erdőket nem lehet határok közé sűríteni, így lehet, hogy Európa legnagyobb ősbükköse 12 országot érint, Ukrajna mellett Szlovákiát is. A 77 védett terület jelentős része az Északkeleti-Kárpátokban van.

5. Az ortodox metropolitáinak székhelye. Az épületkomplexum barokk, gótikus, bizánci és helyi népművészeti elemeket is visel magán, így igazi megtestesítője a kelet-európai stílusnak. Érdekessége, hogy egy cseh építész tervezte a 19. században.

6. A fatemplomok. Lengyelországgal közös világörökségi helyszínek az ortodox fatemplomok, amelyek a 16. és a 19. század között épültek. A 16 templom közül csupán hármat használnak múzeumnak, a többi eredeti funkciójának tesz eleget.

7. Herszon – Kherszonészosz romjai. A valamikori görög városállam a Krím félszigeten van, az i. e. 5. században alapították. A kétezer évig virágzó városnak mára csak a romjai maradtak meg, ám ezek 2013-ban felkerültek a világörökségi listára.

(MÁR)

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/13. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?