Koronával a fejünkön

Amit a múlt héten írtam, hogy készültségben dolgozunk a szerkesztőségben, mire kedden megjelent, már nem volt teljesen igaz. Pénteken az egész társaságot hazatranszportálták, tehát amikor Önök azt olvasták, hogy tartjuk a frontot, az már csak annyiban volt igaz, hogy tartjuk, de mindenki a saját otthonából, dolgozószobájából. Az ember ha ezt egy regényben olvasná, azt képzelhetné, milyen jó dolgunk van most, nem kell időre beérni, gyűlésezni, jönni-menni… Aha. Azt tényleg nem kell, viszont eszméletlen figyelmet igényel, hogy minden időre elkészüljön, hogy ami időre elkészült, az időben oda is kerüljön ahhoz, aki tovább dolgozik vele (főszerkesztő, szerkesztő, nyelvi szerkesztő, grafikus), aztán a kész oldal visszakerüljön ahhoz, aki felel érte, persze, nem levonatban, mert a postagalambot nem volna időnk kivárni vele, hanem elektronikusan. A kis képernyőkre, laptopokra meresztjük a szemünket: rendben, a kellő helyen van-e a kép, az a kép-e, amelyiket oda szántunk (hol vannak róla a lányok, ugye?), az a képaláírás-e, és hogy tényleg azon az oldalon, ahol lennie kell. És ami a szerkesztőségi létben olykor idegesítő is lehetett, hogy mondjuk, elég volt csak hátrafordulni, és odavakkantani: Rékuka, hány oldal lesz a Világ?, vagy Istványka, mikor adod az oszlopokat?, vagy Attila, hol az Újrolvasó?, vagy Évikém, leadtad a Laci anyagát?, vagy Gyurika, elolvastad már a Marit?, vagy Editke, válaszoltál a kedves olvasó levelére?, vagy Gyuri, hol a levonat?... no ez, belátom, kiválthat bizonyos stresszadagot az emberből, ám most sokkal idegesítőbb, hogy mindent levélben kell lebonyolítani, amit meg kell írni, s ugye, meg kell várni az ugyancsak írásban rá érkező választ. És ez csak a szerkesztőségi munka szerkesztőségbeli része, mert itthon még a billentyűzet sem úgy működik, mint odabent, az egyéb kapcsolódásokról nem is beszélve. Meg karanténmunka ide vagy oda, gyűlnünk is kell, hiszen az, hogy most ezt a számot összeraktuk a még előkészített anyagainkból, nem jelenti azt, hogy a jövő hetit s azt követőt (mely már a húsvéti ünnepi dupla szám lesz) nem kell megbeszélni, megrendelni, hogy nem kell ugyanúgy leosztani a munkát, mint odabent kellett a jó meleg iroda helyett a kissé huzatos tanácsteremben. Így aztán szerdán egykor ül mindenki a maga otthonában a gépe előtt, és bekapcsolódva a közös levelezésbe, írásban fejti ki véleményét, ötletel, felülértékel, korrigál… Ezen az első héten pontosan egy órával tartott tovább a gyűlésünk, mint szokott. Kettő helyett háromkor köszöntünk el egymástól, és folytatta ki-ki a maga dolgát. Szóval, nagyjából dupla munkát végzünk így, távol a munkahelytől, ám olyan fegyelemmel és olyan felelősségteljesen, hogy a maradék szabad időmben is csak arra tudok gondolni, milyen nagyszerű emberekkel adatott meg nekem dolgozni. És akkor az újságíróinkat, akik természetszerűleg attól (is) újságírók, hogy utaznak, interjúalanyokat, riporthelyeket, -helyzeteket keresnek fel, még nem is említettem. Hiszen most ők sem utazhatnak, minden egyes vasárnapos maximális felelősséggel viseltetik a kialakult helyzet iránt, de ontják ők is a javaslataikat, hogyan, kivel, mikor tudnának telefonkapcsolatot létesíteni, hogyan, kivel, mikor lehetne csetvideós interjút készíteni, hogyan, mikor, kitől megszerezni az Olvasóink számára most legfontosabb információkat, hogyan segíteni azokon, akik bennünket tisztelnek meg a bizalmukkal, akik hosszú évek óta velünk tartanak, bennünk hisznek, hogyan rászolgálni most ezekben a nehéz időkben erre az óriási bizalomra. Mi most egyelőre ezt tudjuk tenni, ugyanakkor hálával gondolunk mindazokra, akiknek ennél sokkal nehezebb a munkájuk, akik e vészhelyzetben is biztosítják számunkra a mindennapi kenyeret, akik a kórházakban, rendelőintézetekben, hivatalokban állják a sarat, hogy ez a vészhelyzet a lehető legkisebb károkat okozva mihamarabb véget érhessen.

Kedves Olvasóim, most mindnyájan hozzájárulhatunk a felelős társadalom képének kialakításához saját felelősségteljes viselkedésünkkel, a türelmünkkel és a könyörületességünkkel. Ahogy mondani szokták, attól még nem esik le a korona a fejünkről, most viszont arra várunk, hogy leessék.

Pont a korona.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/13. számában jelent meg!

George Higgins eztán remélhetőleg nem fog VASÁRNAP este sétifikálni

Anne Brontë: Agnes Grey