Vitázó: A mundér becsülete hatodszor

emebr

Újabb hozzászólások érkeztek Sztakó Zsolt oktatásügyünkkel kapcsolatos vitaindító írásához, melyben felveti a kérdést, a mai gyerekek tiszteletlenek-e, vagy tényleg annyira felhígult a szakma, hogy egyre többen vannak, akik ezt a hivatást nem szívvel-lélekkel végzik, maguk is csak pár tananyaggal járnak a diákjaik előtt, és a gyereket is csak zavaró körülménynek tekintik.

Sokéves pedagógiai tapasztalataim alapján írok egy magyar szakközépiskolában megtörtént esetekről. Az iskola olyan, amilyen a társadalom. A pedagógusok minősége szintén a társadalomtól, továbbá a családi hátterüktől, az intelligenciájuktól, a közösségcentrikusságuktól stb. függ. A 21. század szakközépiskoláiban a tanárok 30-40 százaléka végzi becsületesen, szívesen a munkáját. A további 30-40 százalék leadja az anyagot, rutinból tanít. Míg a maradék 20 százalék „ahogy esik, úgy puffan”, azaz nem törődik a munkájával. Pályám során találkoztam olyan magyar szakossal is, aki nem ismerte a helyesírás szabályait, a dolgozatokat hibás javítással hónapok elteltével osztotta ki a tanulóknak, egy-egy dolgozatra 20 osztályzatot is adott. Szerintem az ilyen pedagógusnak nincs helye a tanításban. De szerencsére ezzel az extrém esettel csupán egyszer találkoztam, és remélem, másoknak nem volt, nem lesz ilyen élményben részük ebben a században. Elrettentő esetként megéltem, hogy voltak a pedagógusok között olyan tanárok is, akik „sakkban tartották”, érzelmileg zsarolták, üldözték egy-egy kollégájukat. Meggyőződésem, hogy ilyen szociopata-féle tanár nem egy működhet a tanításban. Egyedüli megoldás lehetne a kötelező pszichológiai vizsgálat bevezetése az iskolákban úgy, hogy tízévenként meg is kellene ismételni. A pedagógiai tanulmányokat választó diákok számára a tehetségvizsga, az intelligencia felmérése mellett ugyancsak pszichológiai teszteket lenne ajánlatos végeztetni. A középiskolás tanulók viselkedése az évek során változott, de nem oly mértékben, hogy kétségbe kellene esni emiatt a munkájukat becsületesen, szívesen végző pedagógusoknak és a gyerekeiket szerető, gondos szülőknek.

Egy pedagógiai pályáját megjárt pedagógus

 

A mundér becsülete 7.

A Vasárnap 7. számának Vitázó rovatában egy középiskolai tanár írására szeretnék reagálni, mely szerint ő abban látja az oktatásügy problémájának (egyik) gyökerét, hogy rengeteg gyermek van olyan lelkiállapotban, hogy képtelenség őket megfelelően oktatni. Ezt a lelkiállapotot pedig szerinte az elvált szülők okozta családi hangulat és otthoni helyzet okozza. Nekem ugyanez a tapasztalatom, és ez engem is elkeserít.

Néhány éve elhatároztam, hogy a lehetőségeimhez mérten igyekszem javítani ezen a helyzeten. Megismertem ugyanis azokat az eszközöket, amelyek segítségével a hűséget tudatosan ki lehet építeni. Elkezdtem 15 éveseknek egy harmincperces előadást tartani, ahol bemutatom azokat a pszichológiai és biológiai tényeket meg következményeiket, amelyek a párkapcsolatot érintik. Szót ejtek az egymáshoz illésről a személyiségtípusokon keresztül (Myers–Briggs féle típusok), a hormonokról, melyek szerelmesként hatással vannak rájuk (milyen is a „rózsaszín szemüveg” biokémiai háttere), a termékenység biológiájáról meg a szeretetnyelvekről, valamint a hűség tudatos kiépítésének lehetőségéről.

Amikor az előadás alatt valaki elérzékenyül, és nedves lesz a szeme, mert leesik neki a tantusz, hogy „csak ennyit kellett volna tudniuk a szüleimnek ahhoz, hogy hűségesek tudjanak maradni egymáshoz, hogy ne váljanak el, és ne legyen annyi fájdalom a családunkban?!”, akkor látom csak igazán, mennyire megéri ezt csinálni…

Én bízom a jövő fiataljaiban. Ha megkapják tőlünk a megfelelő eszközöket, amelyekkel tehetnek azért, hogy az ő gyermekeiknek már ne kelljen átélniük azt a sok szomorúságot, amit egy válás okoz, akkor már sokat tettünk értük.

Szívesen tartok előadást máshol is, ahova meghívnak. Sőt, ha valaki más is érez magában efféle hajlandóságot, szívesen megosztom vele a prezentációmat, hadd jusson el ez a tudás minél több diákhoz, ezzel is segítve az ő életútjukat egy tartós felnőttkori párkapcsolat felé.

Dávid Dániel, Somorja

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/12. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?