Bajnoknak lenni, legelsőnek, győztesnek és mindenkit legyőzőnek, úgy gondolja az ember, jó dolog lehet. De azért csak van olyan, hogy ártalmas a versengés. Olyan idők jártak mostanság, amikor ezt láttuk. A versengést. Melynek egészséges mivolta, tisztességes szabályokkal és bírákkal még elfogadható is volna. No de meg vagyok-e teljesen bolondulva, hogy a tisztesség szót használtam manapság a versengésre? Úgy látszik, felkavartak a közelmúlt eseményei, megzavarodtam a logókkal telenyomtatott golyóstollak, lufik, öngyújtók, kulcstartók tarkabarka mintázatától. Vagy a kísérőrendezvények műsorán való bámulástól elbambultam? Ahol kivénhedt rockénekesek felejtették el daluk szövegét fellépés közben. Rekedtes nótabetyárok olyan hamisan énekeltek, hogy inkább a zenei aláfestésre tolta rá a hangot a technikus. Magukat hosszú combúnak képzelő bikinis meg nagyestélyis, már az első színpadra botorkáláskor legalábbis megye szépének érző lányok gagyogtak üres frázisokat arról, hogy a hobbijuk a sport, meg a zene, meg a tánc. Járni meg valahogy nem tanultak meg, még négynegyedes ütemre se, lassú tempóban se. Combhosszúság nem az örök mérce, lányok! No, az vigye haza az ilyen lányt párnak, aki bálban választ feleséget liter pálinka után, éjféli áramkieséskor szabad a csók idején! Hanem volt olyan is, ahol harcias zengedezésű húrokba belecsapó vicinális bárdok saját nemzeti meg pártprogrami krédójukat vagy mi az izéjüket vallották meg nyilvánosan hörögve bele az északi szélbe, csak éppen az alany és az állítmány nem ért össze a Szíriusz isteneinek akaratára sem a dalban. Így az halandzsaszöveggé silányult. Langyos taps lett a hála érte, s néhány kósza kérdés a susmorgó közönség közt: te, mit akart ez a gyerek evvel? Én ezt isten bizony nem értettem. Hát így! Valóban mit is akart, mit akarhatott? Mire gondolt a költő? Ja, hogy nem az! Akkor ne gondolkodjunk rajta, akkor nem érdemes, ha se nem költő, se nem gondolkodott, én minek törjem a fejem rajta. Így megy ez, ugye?
Mindegy is már, már vége az egésznek! Itt a nagyböjt, a sonkának csak az illatát lehet kóstolgatni, kampánygulyástól zsíros szánkat bele kell törölni a jelen idő érdes konyharuhájába, ha már pártlogós szalvéta nem maradt, mert azzal mást töröltünk meg vagy ki. Egy a biztos, az elmúlt hónapokban valóban ki lehetett élvezni az efféle gátlástalan versengés ártalmasságáról mit sem tudók kampánymegnyilvánulásainak teljes skáláját. Lehetett kapkodni a fejet, mennyire nézték semmibe a polgárt, a másikat, az ellenfelet, de lehetett volna akár fogadásokat is kötni, ki mondja a nagyobb baromságot. Dőlt a szemét rendesen! Témájuk mindig a jövő volt, igen, az övék, nem pedig a jövőnk. Ami közös is lehetett volna, esetleg. De ők a jövőjükről beszéltek. Nullától semmin és semmitmondáson, közhelypufogtatáson át egészen a hülye sem hiszi el ígéreteken túli csillagos égig hangzatos nagy szavakkal hitegettek minket, a halandókat. Ezt az utóbbi dolgot, a csillagos eget a szapora káromkodásaimban én is gyakorta előfordítottam! Általában magamban s csendben morogtam! Bevallom, és higgyék el, bizony pillanatokra még én is megszédültem a kampánygulyások illatától. Volt rá példa, hogy elborította agyamat a postaládába benyomott reklámanyagokból begyújtáskor felszálló füst. Ha fehér lett volna, mint a bíborosoknak a kemencéjében meggyújtott, ott a konklávén, azt mondanám, habemus papam, azaz van már pápánk, de ez a füst sokszínű és főleg csípős meg keserű lett. Legalább volt mivel begyújtani, mondhatnánk. Megfőzni lángján egy teát annak a sok szemétnek! Micsoda pazarlás ennyi jó papírt és festéket ilyen célra…
Már ha én tudom, gondolom, más is érzi: túltoltuk a dolgot ezzel a versengéssel! Úgy jártunk, mint az óvodás kisfiúk, amikor széllel szemben próbáltak messzebbre pisilésben versengeni, aztán valahogy mindenkinek vizes lett a lába szára, meg a cipője és a nadrágja. Még anyuka sem volt kéznél, hogy kicsit ránk pirított volna, miért viselkedtünk olyan bután. Az efféle versengés ártalmas! A rosszul megalkotott versenyszabályok, vacakul és hanyagul kimért pálya, a megkülönböztetett és néha direkt személyre szóló nehezítések és futás közben a lábak elé vetett akadályok miatt tisztességtelen volt ez az egész! Az embernek káromkodni kélt kedve. Múlt idő. Tanulság? Az ártalmasságot illik hát felismerni. Versenyezni fair play módon is lehet. Talán legközelebb? Talány!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.