Kutyadoktorok

kutya

A kutyaterápia nemcsak betegeknek segíthet. Az erre kiképzett állatok őszinte reakciókat, érzelmeket, gesztusokat váltanak ki, s ezáltal a résztvevők fizikai és mentális állapota stabilizálódik, sőt – javul.

Jorek, Fantagiro és Zara már javában „dolgozik”, mire a szenci Nefelejcs Házba érek. A három fehér svájci juhászkutya ott fekszik Józsika mellett, aki születése óta genetikai eredetű betegségben szenved. Nemcsak értelmi, hanem testi fogyatékos is, teljesen mozgásképtelen. Legnagyobb problémája a légzés, a fulladás. Bár a módszer hatékonyságát növeli, ha más eljárásokkal – zeneterápia, úszás stb. – kombinálják, a fiúnál, súlyos állapotára való tekintettel, csak a kutyaterápia alkalmazható. A hatás nem marad el most sem: néhány perc elteltével a fiú köhögni kezd, felszakadozik a lerakódott váladék, s hamarosan sokkal nyugodtabban lélegzik. Sőt, a vérnyomása is csökken, később pedig ritkább lesz nála az epilepsziás roham.

Testi-lelki gyógyír

A zsolnai K-7 Physio Canis központból érkező Bátory házaspár, Ľubica és Peter havonta látogatja a Nefelejcs Házban lévő, halmozottan sérült gyermekeket. „Több hatásterület van, ahol a kutyák segíthetnek. A kezeltek pszichikailag és fizikailag is azt érzik a kutyák jelenlétében, hogy nincsenek egyedül. A fiúnál alkalmazott eljárásban az állat testének hőmérséklete, vibrációja, szívverése, szőrének érintése hat. A speciálisan kiképzett terápiás kutya segíthet különböző fizikai, értelmi, lelki és mentális problémákkal küzdőknek – gyermekbénulás, autizmus, epilepszia stb. – és magatartási zavarok – hiperaktivitás, figyelemzavar – esetén is. Ilyenkor a kutya motivációs tényezőként van jelen. Az odaadó figyelem és bizalom a testi-lelki immunrendszert egyaránt erősíti. A terápia sokat segíthet azoknak, akik traumát szenvedtek el; ugyanígy az állat fontos szerepet tölthet be az idős vagy elhagyatott emberek életében” – magyarázza Ľubica.

Egy-egy testhelyzetben körülbelül tíz percig marad a gyermek, a kevésbé mobilisaknál 3–5 perc elteltével változtatnak rajta. A kutya testén vagy alatta történő mozgatás is része a terápiának. Józsika állapota ezt nem teszi lehetővé, mert súlya mindössze egyharmada a harmincöt kilós állaténak, ezért a kezelését a Nefelejcs egy olyan munkatársa is felügyeli, aki ismeri a gyermekek diagnózisát; a terapeuták a kutyákat irányítják. Óvatosan bánnak a fiúcskával, nehogy valami baleset érje, de abból, mennyire nyugodtan reagál az állatok jelenlétére, érezhető, hogy teljes bizalommal van irántuk. Az otthonban lévő gyermekek halmozott, testi és értelmi fogyatékossággal élnek. Általánosan elfogadott vélemény, hogy a legkisebb fejlődés is életminőségük javulását jelenti.

Nem mind alkalmas

„A kutyák kiválasztása nem egyszerű. Saját nevelőközpontjainkban jól ismerjük a felmenőiket, az előző generációkat, s a kölykökről már születésük után kiderül, hogy milyen temperamentumúak, mennyire tudnak majd önálló döntéseket hozni. A kiskutya az első nyolc héten a tenyésztőnél marad, s az ötödik héten, amikor kialakul az emberhez való viszonya, a tenyésztő kiválasztja azokat a példányokat, amelyeket alkalmasnak talál terápiás feladatok ellátására. Egyébként a kutyák is átesnek serdülőkoron, s teljesen megváltozhat a természetük. Ugyancsak ki kell várni, míg fizikailag elég fejlettek lesznek, hogy bírják a terhelést. A kiképzésben részt vevő kölyköket újra tesztelik, általában 18 hónap, két év elteltével lesznek vizsgaérettek” – magyarázza a terapeuta, aki férjéhez hasonlóan építészmérnök, de miután kutyaterápiával kezdett foglalkozni, elvégezte az állatorvosi egyetemet. „Jól motiválható, magas fájdalomküszöbű kutyákból lesznek a legjobb terápiás állatok, amelyek szeretik az emberek közelségét. Nem a fajtától függ: sokféle kutya alkalmas a terápiára, mindegyik a maga módján hasznos, ezért is dolgozunk több egyeddel” – fűzi hozzá Peter.

Galéria

Milyen a hatás?

A Nefelejcs nővérei egymás után hozzák a gyerekeket. Mindegyiknél másképp folyik a kezelés, aszerint, kinek mire van szüksége. A pszichés hatásokon túl vannak fizikaiak is. Amikor simogatják az állatokat, változik a páciensek vérnyomása és a szívritmusa, nyugodtabbá válik a légzésük. Más hatása van annak, ha a kutya nyalogatja a gyermek kezét – erről is helyben meggyőződhetünk. A terápiák során a kutyákat nagyon sok területen használják: például javítható velük a mozgáskoordináció, vagy fejleszthető a finommotorika.

Manapság kórházakban, iskolákban, óvodákban, szociális és idősotthonokban is alkalmazzák ezt a terápiát, pszichés hatása jól kihasználható. Az állatok jelenléte oldja a szorongást, csökkenti a feszültséget, növeli a komfortérzetet. Jók az eredmények a tanulási folyamatok s a beszéd- és memóriafejlesztés, valamint a mozgáskoordináció terén, s a kutyák az Alzheimer-kór terápiájába is beilleszthetők. Nem elhanyagolható a szociális hatásuk: ugyanis jó szolgálatot tesznek a társakkal való kapcsolatépítésben. Segítik a kommunikációt, emellett a kapcsolatok minőségi, mennyiségi változásában is szerepet játszanak.

Életeket mentenek

Bátoryék nemcsak beteg gyermekekkel dolgoznak, hanem mentésben, eltűnt emberek felkutatásában is részt vesznek. Szakemberek állítják, hogy semmi sem tudja megközelíteni egy kutya szaglóképességét, ha emberek kereséséről van szó. A mentőkutyák bevethetők a romkutatásban, a leggyakrabban gázrobbanás és földrengés után. Bátoryékról annak idején a Japánban pusztító hatalmas cunami kapcsán is hallhattunk, akkor még német juhászkutyákkal indultak útnak, de a repülőtéren rekedtek, mert a japánok visszautasították a nemzetközi segítséget. Több esetet is felidézhetnénk. Tíz éve az ő kutyáik találták meg a Vág folyóban a hároméves Simonka holttestét. Annak idején a közvéleményt alaposan felkavarta az eset, mint kiderült, a folyóba esett kislánynak az anyja nem segített, utána pedig azt állította, hogy Simonka eltűnt.

 

A kutya az ember legjobb barátja – tartja a mondás, nem véletlenül. Számára az ember a legfontosabb: őrá figyel, az ő kedvét keresi, megérti, mi történik körülötte, és próbálja kitalálni, hogy mi fog történni, sőt azt is, miben segíthet. Kiképzés nélkül, a saját kutyusainkon is tapasztalhatjuk, hogy megérzik, ha betegek vagy szomorúak vagyunk, s őszinte szeretetet adnak előítélet, elvárások nélkül. A kutyaterápia pozitív hatása ezért is érthető: sokoldalúan tudnak segíteni az embernek.

Mire jó?

A terápiás kutyák alkalmazása jótékonyan hat a gyermekek érzelmi fejlődésére. Kutya segítségével olyan emberekkel is könnyebben alakítható ki személyes kapcsolat, akik bizonyos betegségek miatt nehezebben lépnek kapcsolatba embertársaikkal vagy akár a terápiás szakemberrel. Az eljárás sokat segíthet különböző traumákat elszenvedőknek; ugyancsak fontos lehet idős vagy elhagyatott emberek életében.

Állatasszisztált terápia

Módszerként Boris Levinson amerikai pszichológus dolgozta ki az 1960-as években, érzelmi zavarodottság állapotában levő és árva gyermekek gyógyítására. Észrevette, hogy visszahúzódóbbak is könnyebben megnyíltak, amikor a kutyája közelében tartózkodtak. A módszert később kiterjesztette súlyos, gyógyíthatatlan betegek segítésére és idősekre. Utóbbiaknál sikerült vele gátolnia vagy lassítania a magány miatti szellemi és fizikai leépülést.

A teljes cikk a Vasárnap 2020/11. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?