Melyik Petőfit olvassuk?

Van élet a Nemzeti dalon túl március 15-én (meg persze innen is), ott van például A nép nevében, A szabadsághoz vagy az 1848 („Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag, / Te a népek hajnalcsillaga!”) – és persze van március 15-e(i költészet) Petőfi Sándoron kívül is. „Hah mennyi gúny! győzelmi hymnus / Harsog körűlbe mindenütt, / S a vértől megszentelt mezőkre /Szabadság fényes napja süt” – írja Gyulai Pál a Hazám című versben. „Rosz festék az a honfivér, királyok! / Midőn kiömlik, még piros, piros… /

Ha megszárad: sötét lesz mint az átok” – ez Tompa Mihály 1848 című költeményének három sora. „Március Idusára / Voltak mindig szavaim, / Olcsók és rimesek, / De akkor az volt igaz” – ezek pedig már egy később élt költő, Ady sorai. Juhász Gyula pedig szinte névsorolvas: „Aktoraid: Petőfi, Jókai, / Vasvári, Táncsics és a korai / Tavaszi mámor sok nagy ifja még, / Színésznőd Laborfalvy Róza volt, / Ki Jókainak szívére hajolt… / Ó régi szép est: jössz-e vissza még?”

Né és fi

De nem kell távolra, családon kívülre lépni Sándortól verskeresés miatt: a Vasárnap legutóbbi számából már megismerhettük felesége, Szendrey Júlia botrányhősoldalát, és azt is, hogy maga is verselgetett. „Magyar vagyok, magyar volt az apám is / Tudom isten, hogy az lesz a fiam is.” Ez a két sora pedig az ifjú Petőfihez, a forradalom kitörése után pontosan kilenc hónappal, 1848. december 15-én született, és idén épp 150 éve (ebből is látszik, hogy fiatalon) elhunyt Zoltánhoz vezet. Neki csak néhány verse maradt fenn, de érdekes olvasmányélmény összevetni akár Sándor műveivel: hasonlóságból akad bőven. Vagy visszakanyarodhatunk az apához, a Fiam születésére című vershez: „Ide, ide fiamat kezembe, Hadd szorítsam a szivemhez őt! / Mintha volnék újonnan teremtve, / Hogy éltemnek ifju lombja nőtt!”

Forradalmi költő?

Petőfi Sándor nem élvezhette sokáig az apaság örömeit, és Zoltán sem élt hosszú életet: mindössze 22 év jutott neki. A forradalmi újraolvasás szempontjából meg kell említeni, hogy keresztapja Arany János volt. Róla nem feltétlenül a szabadságharc felé asszociálunk, pedig ő sem hallgatott költőként 1848 tavaszán: „Olyan marsra lábam se billentem, / Hogy azt bántsam, aki nem bánt engem: / De a szabadságért, ha egy íznyi, / Talpon állok mindhalálig víni.”

Olvasási és újraolvasási irányokból március 15-e bőven szolgáltat, és ebben az irodalmi útvesztőben még elveszni sem baj, sőt.

A teljes cikk a Vasárnap 2020/11. számában jelent meg!

Juhász Gyula

Petőfi Zoltán

 

A kis szobában, hol e verset írom,

Lakott Zoltánka, a szép, bús gyerek

S merengett egy korai, messze síron,

Hol apja alszik. Ó, hol is lehet?

 

S borongott S. M. kisasszony szerelmén

S eszébe jutott Júlia anya

És fájt neki a titkos végtelenség

Felé sugárzó örök csillaga.

 

Borok és lányok mindhiába csalták

Rövid mámorba; nyomta valami:

Egy szent örökség roppant álmai.

 

Ez ablakból kitárta vézna karját

Felétek: élet, szabadság, halál

S már vitte gyorsan az Illés-batár!