Nem szégyellt segítséget kérni

dfd

A pánikbetegség még ma sem az a téma, amiről szívesen beszélnének az emberek. Az utóbbi időben egyre több ismert személyiség töri meg a csendet, ezzel próbál példát mutatni, erőt adni a hasonló problémával küzdőknek. Nemrégiben az egykori tévés, Batiz András okozott meglepetést.

A Fókusz egykori műsorvezetője, akit 2004-ben, 29 évesen a Gyurcsány-kormány szóvivőjének neveztek ki, majd két év után politikai pályáját feladva kommunikációs céget alapított, elmondta, az állandó hajtás annyira felőrölte, hogy orvosi segítségre volt szüksége. Kezdetben csak kis szünetekre vonult el, de amikor többször is mentőt kellett hozzá hívni, belátta, hogy komoly a baj.

Otthon is megesett vele, hogy ájulás környékezte, majd egy értekezleten kapta el a szorongásos roham. Olyan rosszul lett, hogy ki kellett mennie a teremből. Előbb azt hitte, szélütést kapott, később derült ki, hogy pánikroham tört rá. Három hónapig nem dolgozott, s ezután tálalt ki: bevallotta, hogy ez alatt az idő alatt 275 darab gyógyszert vett be – szorongásoldókon és antidepresszánsokon élt. Kollégái is ekkor tudták meg, mi is történt vele. Bár kívülről úgy tűnt, mindenhol helyt tud állni, volt olyan értekezlet, ami előtt úgy érezte, csakis gyógyszerekkel lesz rá képes, különben jön az ájulásérzet, ki kell mennie az utcára, leülni egy padra, netán mentőt hívni. Otthon már előfordult vele, s tudta, hogy nem agyvérzés, hanem pánikroham. Kezdetben ő is nehezen nézett szembe az igazsággal. Aztán rádöbbent, hogy nem akar így élni: felvállalja problémáját, hogy példát mutasson azoknak, akik hasonló cipőben járnak. Arra biztatja őket, hogy kérjenek segítséget, mert az nem szégyen.

Az egykori műsorvezető három esztendeje jár rendszeresen pszichoanalízisre, s bár még nem gyógyult meg teljesen, de már tudja kezelni tüneteit, és sokkal jobban érzi magát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?