Vendégségben Pénzes Tímeánál

v

Mi születtünk meg hamarabb, vagy te lettél először anya?”

Pénzes Tímea élete öt éve változott meg, amikor megszülettek ikreik, Ajna és Konrád. Ők, illetve a velük átélt pillanatok ihlették az Ikeranyaversek című kötetet, amely nemrég jelent meg a Kalligramnál. Az érsekújvári származású költő-műfordítót budapesti otthonában látogattuk meg.

Gyakran szerepel a verseidben a közös álmodás, amikor egyszerre álmodsz a gyerekekkel, összefonódnak az álmaitok, közösen vagytok az álomban, vagy ez a friss/újdonsült édesanyák kialvatlanságára rímel?

Ez érdekes megfigyelés, a kezdeti szakaszban valóban összemosódik az idő! Mivel éjjel-nappal együtt voltunk, úgy vélték, hogy az álmainkban is együtt szerepelünk, és látjuk egymás álmait, sőt számon is kérték, hogy meséljem el, kivel játszottak álmukban, mert ők elfeledték.

A kötetnek nagyon önfeledt a hangulata.

Igen, Erdős Virágnak is feltűnt ez egy ikerbabakocsis sétánk során, hogy a verseimben szereplő anya világa és a versek hangulata mennyire könnyed, miközben az első hetek az anyukák számára általában megterhelők. Számomra azonban euforikus, ösztönző időszak volt. Sokkal nehezebben élem meg, hogy a saját terveimmel ellenkező akaratukat kezeljem, mint amikor még két rúgkapáló csecsemőről kellett gondoskodnom. El tudod képzelni, hogy két különböző játszótér irányába húztak, és majdnem szétszakítottak…

Azt mondod, ez a kötet öt év termése. Közben dolgoztál más szövegekkel is?

Igen, ez készült a legtovább. Öt év alatt pár tucat vers. Persze más szövegeket is írtam, például blogot, ami mindmáig az ihletforrásom, a gyerekeimtől származó mondásokhoz, gondolatokhoz máig visszanyúlok. Fordítottam is, főként szépirodalmat, regényt és mesét. Amikor a gyerekek egy-két évesek voltak, akkor érkezett a legtöbb felkérés, mivel Szlovákia volt a budapesti könyvfesztivál díszvendége, azonban csak keveset tudtam vállalni. De ez a kötet is bizonyítja, hogy nemcsak fordítások születtek, hanem saját írások is. Mivel kikívánkoztak belőlem a versek, nekik is teret kellett adnom!

Volt esetleg pályatárs, aki inspirált?

Nem, nem is igazán, főként Weöres-verseket és kortárs gyerekprózát olvastam.

Még Bogyó és Babócát is?

Megvolt az is, persze.

Pedig sokan ellenzik.

Érthető nyelven íródott, a gyerekek mindennapi életéről szól, sok egyéb olvasnivaló mellett ezt is kézbe vettük. A magyar népmesékre nem voltak vevők, mert féltek az ördögtől. Dániel András, Tamás Zsuzsa, Vadadi Adrienn, Berg Judit vagy Janikovszky Éva könyvei azonban bejöttek nekik. Mostanában lányom a Bori-meséket, a fiam pedig Palipál és Rozsda lovag történeteit kéri tőlem leggyakrabban. Meg nagy kedvenc még Julia Donaldson.

Erre az évre mik a tervek?

Egyrészt egy újabb szlovák szerző kötetének fordításán dolgozom, másrészt elbeszéléseket írok. Ezekben a prózákban viszont már nem a versek idillikus hangulata köszön vissza, hanem problematikusabb helyzeteket dolgozok fel.

Mi az, ami nálatok probléma lehet?

A fiam például nagyon kevésféle ételt eszik. Szeretném, ha több ízt megismerne, és többféle ételt megkóstolna, de lehetséges, hogy ők így alkotnak egy egészet: a lányom az ételek mintegy nyolcvanöt százalékát eszi, a fiam kábé a fennmaradó tizenötöt.

A versekben viszont ti hárman vagytok az ikrekkel egy egész, és az apa is felbukkan néha a háttérben afféle vicces háttér-illusztrációként.

Hát, kaphatott volna a versekben is nagyobb szerepet, de csak a való életben jutott neki… Várandósságom óta egyébként szinte mindig ikrek, ikres szülők, ikres témák találnak meg. Molnár Krisztina Rita, az Ikeranyaversek szerkesztője is ikres anyuka. Ő említette, hogy az ikrei ikertársként tekintettek rá. Hasonlóképpen van ez nálunk is. Mintha nem az anyukájuk volnék. Monika Kompaníková Az ötödik hajó című könyvében is ikrek szerepelnek, várandósságom előtt fordítottam a kötetét, a kiadó igazgatója, KK Bagala szintén ikrek édesapja, és Kiss Noémi írónővel is volt egy közös szereplésünk az ikeranyaság kapcsán, ő Ikeranya címmel írt prózakötetet. Az utcán is lépten-nyomon leállítottak ikrek, nyilván az ikerbabakocsi vonzotta a tekinteteket, és még tanácsokat is kaptam.

Például?

Hogy ne válasszam külön őket, még ha nagy divat is manapság. Ilyen erős kötődést nem szabad megbontani. Másoktól pedig azt hallom, hogy járjanak külön osztályba, ne egymás hátán boldoguljanak, ne legyen viszonyítási alap. Eddig szinte minden percüket együtt töltötték, nagyon ragaszkodnak egymáshoz, de nyilván érezni fogjuk, milyen irányba haladjunk.

Életmódotokon mennyire változtattak a gyerekek? Korábban sokat utaztál, egzotikus helyszínekre is.

Hát igen, miután megszülettek, három évig a Balaton volt a maximum. Két pici gyerekkel nem lehet útra kelni például Ghánába úgy, hogy csak az első éjszakára foglalunk szállást. Nehezen bírnák azt is kivárni, hogy elinduljon a helyi busz.

Mennyit kellett várni arra a buszra, hogy elinduljon?

Órákat, de először meg kellett találni a nyüzsgő piacnak tűnő pályaudvart, aztán azt a „megállót”, ahonnan a busz indult, utána el kellett hinni, hogy ez a busz tényleg oda megy, ahova mondják, aztán még betuszkolódtak páran, felfért még egy kecske és néhány tyúk is, induláskor pedig bekapcsolták az ordító zenét, ami majdnem kirepített az ablakon. És aztán eljutottunk, mondjuk, egy világvégi cölöpfaluhoz vagy egy összetákolt vályogházhoz. De így tudtuk felkeresni a világörökség híres erődjeit és más csodákat. Diplomatikusan úgy szoktam fogalmazni, hogy a gyerekekkel másfajta utazás kezdődött.

Látom a hűtőajtóra mágnesezve a felkiáltójeles papírt, hogy „Tablet az asztalnál tilos!” Ez is egy problémaforrás?

Na, ezt le kellett volna vennem! A technika világa is beszűrődik a mindennapjainkba, és kérdés, hogyan kezeljem. Nem vagyok a híve, hogy sok mesét nézzenek, inkább olvasok nekik, de néhanapján fél óra képernyőnézés talán nem árthat. Ismerősök próbálták elmagyarázni, hogy hasznukra is válhat, és egy olyan világban élünk, ahol a szülők is állandóan a monitort vagy a telefonjukat bámulják, de az esti meséléshez mindnyájan ragaszkodunk. Előfordult, hogy az asztalnál tableteztek, és valami ráömlött, úgyhogy kiírtam a hűtőre, hogy el ne felejtsem. Mert állítólag nem árt, ha következetes az ember, főleg, ha szülő.

Hogy jönnek ki az ikrek a kürti nagymamáddal, aki nemrég múlt kilencven?

Szeretik a dédit, és a dédi is örömmel nézi, ahogy csintalankodnak. Rajta kívül csak egy nagymamájuk van, és rengeteget kérdeznek az elmúlásról. Temetőkbe is járunk, így elkerülhetetlen, hogy szóba jöjjön.

Például?

Múltkor a fiam beharangozta, hogy ha nagyok lesznek, vesznek űrhajót, felmennek vele az űrbe, és ha még marad pénzük, madzagot is vesznek, hogy odaköthessék magukat az űrhajóhoz és kilebeghessenek. És minket apával nem visztek magatokkal? Addigra ti már nagyon öregek lesztek. Vagy arról mesélt a minap, hogy mindig szeretne gyerek maradni, hogy mi ne haljunk meg. Szíve szerint megállítaná az időt. Nagyon mély és fontos gondolatokat fogalmaznak meg. A lányomtól azt a kérdést kaptam egyszer, hogy „mi születtünk meg hamarabb, vagy te lettél először anya?” Ezek olyan filozófiai mélységű, olyan horderejű kérdések, amiket nem egyszerű megválaszolni. Mikor kezd egy nő anyává válni? Hol az a pillanat? Amikor megfogan benne a gyermek? Amikor megszületik? Vagy amikor először gondol rá, vagy pontosabban, amikor már folyamatosan jelen van – vagy fennkölten fogalmazva, berendezkedik – benne a gondolat? Ilyen és hasonló kérdéseket is próbáltam körbejárni a kötetben.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 2020/7. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?