Škoda Karoq: Pozsonyban fogják gyártani!

Karoq
Mladá Boleslav/Prága |

Az óriási érdeklődés, illetve a megtelt gyártási kapacitások miatt a Volkswagen (VW) konszernhez tartozó Škoda vezetése úgy döntött: jövő évtől a VW pozsonyi gyárában fogják gyártani a rendkívül népszerű Karoqot, a márka második legnagyobb SUV-modelljét.

Maga a Škoda Auto vezérigazgatója, Bernard Maier árulta el a héten az Automotive News Europe portálnak adott interjúban, hogy a Karoq pozsonyi gyártásáról már döntöttek, 2020 első negyedévében gördül ki a gyárból a legelső Karoq. A Škoda két SUV-modellje, a Kodiaq és a Kamiq hatalmas népszerűségre tett szert. Nem sokkal az eladás kezdetétől a gyártást ki kellett bővíteni, a modelleket így már nemcsak a csehországi Kvasiny gyárban, hanem a márka központi gyárában is gyártják, Mladá Boleslavban. Viszont mivel már ezek a gyártási kapacitások is megteltek, a márka kénytelen volt új helyet találni, ha nem akarta, hogy az ügyfelek hosszú hónapokat várjanak a megrendelt autókra. Ráadásul a Škoda a jövőben Mladá Boleslavban elsősorban az elektromos modellek gyártására akar összpontosítani. 
„Az új, Törökországba tervezett gyár megépítéséről még nem született döntés, s mivel év végéig ebben a kérdésben nem történik előrelépés, kénytelenek voltunk pótmegoldásokat keresni” – magyarázta Mayer azt, miért fogják a Karoqot Pozsonyban is gyártani. A törökországi gyárat az eredeti tervek szerint 2022 októberében kellett volna megnyitni, s számos modell gyártását, köztük a vadonatúj Passat vagy a Škoda SUV-modelljeinek a gyártását is itt kezdték volna el, a projekt viszont a bizonytalan törökországi politikai helyzet miatt szünetel. 
A Volskwagen szlovákiai gyára elsősorban olyan luxus-SUV-modellek gyártására összpontosít, mint a Porsche Cayenne, az Audi Q7 és Q8 vagy a Volkswagen Touareg. 2018-ban ezek a modellek képezték a gyártási kapacitás több mint 60 százalékát. A gyárat viszont az új technológiák és alternatív meghajtású modellek sem kerülték el, hiszen 2013-tól itt gyártják a VW up! elektromos meghajtású modelljét, s még idén év vége előtt beindul az első, színtiszta elektromos meghajtású, de például három elektromos meghajtású Škoda Citigo iV és a Seat Mii ugyancsak elektromos meghajtású változata. 
A Škodának egyébként a rendkívül népszerű SUV-modellek mellett van még egy „problémája”, nagyon gyorsan meg kell oldania, hol fogja gyártani a vadonatúj Octaviát, amely becslések szerint minden eddiginél sikeresebb lesz. Az eredeti tervek szerint a törökországi gyárban állították volna elő az új Octaviát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?