Klímasztrájk és munkanélküliség

fertő

Három óra alatt vagy tíz fokot hűlt a levegő, amikor Bandika és Ervin meglátogatta a Fertő tavat.

Bandikának régi vágya teljesült ezzel, hiszen már 15 éves korában azt kérte a szüleitől, hogy hozzák el ide, csakhogy nem hozták. 16. születésnapjára ezért még merészebbet kért, méghozzá az Aral-tó meglátogatását. Ebből sem lett semmi, meg nem is lesz már, hiszen az Aral-tó eltűnőfélben van. Ervin nem akart a Fertő tóhoz menni, már csak azért sem, mert régtől állítja, hogy ez Európa legjelentéktelenebb állóvize. Mindenesetre most leültek egy kirándulók pihentetésére szolgáló rönkpadra, elővették a teástermoszt, és nézték a nádat, pontosabban a nádast, amelynek a tó sörényét köszönheti. Tudja ön, mi lett a mittudomén melyik amerikai kiadó szerint 2019-ben az év szava? – törte meg a susogó csendet Ervin. A klímasztrájk – árulta el, hozzátéve, hogy a mit tudja, melyik kiadó azt állítja, hogy százszor többször használták idén az emberek a klímasztrájk szót, mint tavaly. Bandika meglepődve ismerte el, hogy a klímasztrájk fogalmával egyáltalán nincs tisztában. Szerintem ez nem az én hibám, hiszen munkanélküli vagyok – emelte fejmagasságba csészéjét, majd ivott. Ervin elfogadta az érvet, de hozzátette, ő is régtől állástalan, a klímasztrájkról ennek ellenére már sokat hallott, hogy pontosan hol, arra viszont már nem emlékszik. Annyit azonban tud, hogy a klímasztrájk azt jelenti, amikor nyáron a nagy meleg miatt hamarabb hazaengedik az alkalmazottakat az irodákból, cserébe viszont reggel korábban kell kezdeniük a munkát – vagy valami ilyesmi. Bandika szerint a klímasztrájk kicsit más, inkább valami olyasmi, amikor az emberek azért szabotálják a munkát, hogy ne melegedjen tovább a bolygó hőmérséklete. Ha ugyanis dolgozik az ember, erőt fejt ki, teste felmelegszik, megizzad, hőt lehel ki, meg párologtat, ez a sok hő pedig összeadódik (elég csak arra a számra gondolni, hogy hétmilliárd), és felgyorsítja a forrósodást – világtengerek langyosodása, sarkvidéki jég soványodása, satöbbi. Ervin itt közbeszólt, szerinte nem pont ugyanarról beszélnek, még ha van is némi rokonság a két jelenség közt. Akkor ez olyan, mint a krematórium meg a moratórium, nem? – töltötte fel a csészéket a termoszból ismét Bandika. Ervin bólintott: így igaz! De nem is ez a lényeg, hanem hogy ha ez tovább folytatódik, hamarosan ebben a Fertőnek nevezett tóban sem nád lesz, meg compó, hanem mangrovemocsár és szürke bálna – vetítette előre a melegebb jövőt Ervin. Bandika olyan képet vágott, mintha valaki lapockán szúrta volna. Aztán elnevette magát, mivel nem gondolta volna, hogy tulajdon munkanélküliségével többet használ a bolygó egészségének, mint a fejlődésért robotoló milliók tízezrei. De egyből hozzá is tette, hogy ő aztán nem fog bálnahúst enni, az biztos. Miért, most eszik compót? – kérdezte Ervin. Nem eszek, ismerte el Bandika, aztán begyalogoltak a nádasba, és soha többé nem látta őket senki. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?