Feri, aki mindenkin segít

fer

Molnár Ferenc párkányi buszsofőrről Urbán Klára készített riportot, miután egy kedves olvasónk felhívta rá a figyelmünket. Utazott ugyanis vele Párkányban, s azt tapasztalta meg, hogy rendkívüli ember. Az első, ami meghökkenti a nyájas utazóközönséget, hogy köszön. Egy sofőr, aki köszön s visszaköszön az utasainak. Bizony, oda jutottunk, hogy már a köszönés is luxus. És Feri egy filozófus és egy gyermekpszichológus bölcsességével meg is állapítja, hogy a gyerekeket nem félrenevelték, hanem egyszerűen nem kapnak neveltetést. Hogy is adhatnák meg a tiszteletet, ha maguk sem ismerik, és honnan is ismerhetnék, ha sosem látják tőlünk? Ő buszozás közben, mellett tehát nevel. Meg még mesét is mond a buszon. Pedig ahogy mondta, nem kicsi a felelőssége. A sofőr azonkívül, hogy követi a forgalmat, vigyáz az utasok biztonságára, ügyel az útvonalra, foglalkozik a ki- és beszállókkal, jegyet árusít. Még nagyobb a felelősség, ha iskolásokkal teli a busz. Hogy ne hancúrozzanak, mert az veszélyes, nem üvöltve fegyelmezi őket, hanem azt találta ki, hogy két-három megállónyi kis meséket mond nekik, hogy mindenki végighallgassa, mielőtt leszáll.

Nem csoda hát, hogy felrobbant a virtuális térben, 1200-an osztották meg pillanatok alatt a Vasárnap online oldaláról, annyian, mint még semmit sosem. Feri verte a világsztárokat és a hazaiakat, a Facebookon is osztották őt tovább, megerősítették, kiegészítették, amit Urbán Klári leírt, így a Vasárnap ez évi bajnoka ő.

Válogatás a kommentekből:

Kocsis Raj Ildikó: „Szerencsés vagyok, hogy ismerhetem, és tényleg így van, remek Ember!”

Mária Szűcs: „Ismerem a fiait az úrnak: Feri és Tomás. Szorgalmasak és jól neveltek. Régen dolgoztak nálunk, máig is köszönnek, beszélgetnek, amikor találkozunk!”

Helena Lészkóová: „Pár hónapja én is utaztam ezen a buszon, amelyiken ő volt a sofőr. Nagyon meglepődtem, amikor leszállásnál minden egyes utasnak külön-külön visszaköszönt. Az egyik megállónál meg is számoltam: 15-nek.”

Mária Hangya Zsitva: „A fiam is dicsérte, azt mondta, hogy ilyen sofőrrel még nem találkozott.”

Helena Lészkóová: „Igen ez így van. Némelyiktől kérdezni se merünk, olyan mogorva”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?