Atléta akar lenni, híres és sikeres atléta. A sókszelőcei Kurucz Norbert tetoválása, az olimpiai ötkarika is arról árulkodik, hogy nagy álmokat dédelget. Egyelőre azonban útjába állt valami, ami erősebb a vágynál. A jobb felső karjában daganatot fedeztek fel, májusban műtötték
Nem nagyon ismerik őket a faluban, hiába kérdezzük; a házszámot is alig látni. Egy kis bolyongás után megtaláljuk a házat, amelynek hátsó részében laknak Kuruczék. A 19 éves Norbi, akit a látogatásunk előtti héten műtöttek az egyik pozsonyi kórház ortopédiai osztályán, már otthon van. Ő jön elénk a kapuba, aznap nem kellett kezelésre mennie.
A vékonydongájú, 176 centi magas fiúnak komor a tekintete, korához képest nagyon komoly. Hamar felnőtt, fel kellett nőnie. Édesanyjuk egyedül neveli két kisebb testvérével, mindkettő alapiskolás. Az egyik, egy nagyobbacska lány benn ül a szobában a tévé előtt, állítólag azért jött haza az iskolából, mert rosszul érezte magát.
„Szerényen élünk, de becsületesen” – szólal meg Norbi, amikor leülünk. A szlovák sokkal könnyebben megy neki, mint a magyar. „Anyánk így nevelt bennünket. Most épp munkában van.”
Atlétika – akadályokkal
Norbi gyerekkora óta imádja a sportot, a többi sráchoz hasonlóan boldogan kergette a labdát, mígnem kilencévesen, amikor még Vágsellyén laktak, és ott járt iskolába, rájött, hogy másfelé vezet az útja. Felfedezte az atlétikát, illetve az atlétika Norbit. Kiderült, hogy tehetséges, és a sellyei tornatanárnál, Róbert Mittermayernél jó alapokat szerzett; be is nevezték egy járási versenyre. Azt megnyerte, majd jött a kerületi, azt is, így rajtjogot szerzett a szlovák bajnokságban. Kezdett komolyabban foglalkozni az atlétikával, akkor már Danival együtt Nyitrán, Peter Mečiarnál. Dani gyalogolt, Norbi főleg a futást imádta: a 200 és a 400 métert, amely gyilkos kombináció. Rótta a köröket szorgalmasan, tervezgette, hogy egyszer magára öltheti a címeres mezt, eljut a világszintű, nagy versenyekre, az olimpiára. De a dolog nem volt ilyen egyszerű, az igyekezet magában nem volt elég.
„Az atlétika igényes sport, sok pénzbe kerül” – panaszolja a fiú. „Nemcsak az atlétika, hanem a többi sport is, ha valakinek magának kell előteremtenie a hozzávalót, a sportfelszerelést, a cipőt, ruhát, edző és edzéslehetőség után kell néznie, az is kerül valamibe” – magyarázom neki. Úgy érzem, jobban ismeri a problémát, mint gondolom, mert szomorúan nagyokat bólogat.
Mint már szó volt róla, szerény körülmények között él. Anyukájától nem várhat segítséget, tudja, hogy neki még két alapiskolás testvéréről is gondoskodnia kell – a legidősebb, 26 éves már nincs velük –, s egy fizetésből bizony nem telik különkiadásokra. Jó, ha azt fizetni tudja, ami létszükséglet. Norbi csendes, rendes gyerek, soha nem cigarettázott, az alkohollal sincs tapasztalata, elvégre egy leendő sportolónak ez nem is válna dicséretére és hasznára. Soha nem követelőzött, ha elrongyolódott a futócipője, azzal nyugtatta anyukáját, hogy jó lesz nekem még a régi.
Egy évig fájt a válla
Nem hiányzott belőle a tehetség. Ezt jó barátja, a válogatott gyalogló Kovács Dani, akiről a Vasárnap is írt, megerősítette, amikor a somorjai P–T–S atlétikai versenyen összefutottam vele. (Dani egyébként boldogan újságolta, hogy teljesítette az Európa-bajnoki szintet.) Norbi és Dani Peter Mečiarral, az olimpiai bajnok Matej Tóth egykori mesterével dolgozott egy ideig, de aztán jöttek a problémák, Norbi kiszállt. Ez az éve pedig elszállt. Mert nem a pénz volt az egyetlen gond, amely miatt a sport háttérbe szorult.
Jó egy éve fájlalta a vállát, pontosabban a jobb karjának felső részét, s egy idő múlva fájdalomcsillapító nélkül már alig tudott létezni. Futni meg pláne. Egy ideig a fájdalom ellenére még megpróbálta, kisebb versenyre is elment, de sokszor fel kellett adnia: érezte, hogy nem megy. Számtalan átvirrasztott éjszakát követően az anyja valahogy rávette, hogy menjen el orvoshoz. Ezúttal nem tiltakozott. Megvizsgálták, mágneses rezonanciára küldték, s az kimutatta, hogy a felkarcsontján, a vállhoz közel daganat képződött. Oszteoid oszteóma – így hangzott a diagnózis. Ez leggyakrabban a hosszú, csöves csontokban keletkezik. Az orvosok szerint a fiatal felnőttek betegsége, és rendszerint éjszaka erősödő fájdalommal jár. Tartós javulásra csak akkor lehet számítani, ha az oszteóma kis gócát sikerül megtalálni és eltávolítani.
Nagyon megijedt
Amikor az orvos megmondta, mi a baj, s hogy műteni kell, rettenetesen megrémült. Rögtön írt Daninak, kérdezze meg erről a nyitrai klub fizioterapeutáját. Teljesen összeomlott, mindenféle megfordult a fejében. Csak arra tudott gondolni, hogy mi lesz vele: hogy többé nem sportolhat, miből fog élni, ha túléli. Az éjszakák még szörnyűbbek voltak, mint azelőtt, félt behunyni a szemét, mert ijesztő képeket látott. Ült az ágyon, és zenét hallgatott. Próbálta elhessegetni magától a borús gondolatokat, de nem mindig sikerült.
Norbi annak idején Nyitrán edzett, ott járt építészeti szakközépiskolába, de abbahagyta, azt mondja, nem volt pénz, hogy utazgathasson versenyekre, edzőtáborba. A betegség elleni harcban is gondot okoz a pénzhiány. A műtét előtt Pozsonyba járt vizsgálatokra az anyukájával, az is pénzbe került. Most meg utókezelés vár rá.
Edzője ugyan elintézte neki a kollégiumot, és meghatározta a szabályokat, ahogy szokta. Rendszeres edzés és iskola. Ez teljesen világos előttem, bár a fiú első beszélgetésünkkor kicsit ködösít. Másodszor már érthetőbben fogalmaz: az edző próbált segíteni neki, ugyanúgy, mint Daninak is. Dani élt vele, Norbi nem. Arra hivatkozik, hogy nem volt pénze a kollégiumra sem, s ezt meg is mondta a mesternek. Tudom, hogy Peter Mečiar szigorú, nem véletlenül nevelt olimpiai bajnokot. Norbi egy éve hagyta ott az iskolát, szeptembertől azonban szeretné folytatni. Az elmúlt évben Vágsellyén edzett, az edzéstervet egy simonyi tréner küldte neki. „Szeretnék visszatérni Mečiarhoz, nála folytatni, de nem tudom, ad-e még egy utolsó esélyt” – közli Norbi. Csak azt tudtam neki tanácsolni, hogy álljon oda az edző elé, s őszintén mondjon el mindent, ne kerteljen.
Hosszú út áll előtte
Május 16-án műtötték, másnap haza is engedték. Szerencsére nem lépett föl szövődmény. A betegség megváltoztatta őt, más ember lett, másképp gondolkodik. Nem rosszmájúan jegyzi meg, inkább biztatásként vagy figyelmeztetésként mindazoknak, akik pitiáner dolgokon bánkódnak, elkeserednek, hogy ha hasonlót élnének meg, másképp látnák a világot, sok mindent megtanulnának jobban értékelni, mint addig.
Kitartónak, türelmesnek, odaadónak kell lenni – foglalja össze, hogy mit is követel az élsport, de azt is tudja, hogy neki még hosszú-hosszú utat kell megtennie, amíg eléri célját, míg azt, amit eddig szenvedélyből csinált, professzionális szinten folytathatja. „Szívvel-lélekkel kell csinálni” – toldja meg.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.