Napjainkban is hallani a kisebbségben élők megkülönböztetett státusáról: állampolgárságuk elvesztéséről, nemzeti identitásuk sérüléséről; újabban pedig nemzeti himnuszunk éneklésének vélt vagy valóságos tilalmáról is. Hogy mindezek nem új keletű megnyilvánulások, könnyen észrevehetjük, ha betekintünk az előző csehszlovák államalakulatok levéltári irataiba.
Az alábbiakban a volt Kékkői, valamint az Ipolysági, illetve Korponai járás egy-egy rendeletéből, jelentéséből emelünk ki néhányat. Több ilyen rendőrségi jelentés maradt ránk az egykori Kékkői járás összegyűjtött irataiban, egy részük cseh nyelven íródott. Ilyen az 1935. okt. 20-i keltezésű jelentés is (PÚ-MK-170/1935. Prez.), melyet a szlovákgyarmati rendőrőrs továbbított feletteseinek. A levélhez mellékelték a körzetből a politikailag megbízhatatlan személyek adatait, s közölték azt is, mi volt az oka megbízhatatlanságuknak.
Himnuszt énekel, Pestre jár
Apátújfaluból a listán találjuk Rimóczi Sándor (1906) és Rimóczi István (1897) földműveseket. Az előbbit az 1923/50. számú törvény 14. paragrafusa elleni vétség miatt jelentették fel, az utóbbit pedig azért, mert 1930-ban részt vett a budapesti Szent Imre-ünnepségeken. Csak megjegyezzük, hogy a listán szerepel a falu nagybirtokos asszonya, a lukanényei Majthényiné (1895) is, aki megengedte, hogy gyermekei saját házában az ő jelenlétében a magyar himnuszt énekeljék. De ott van a megbízhatatlanok közt a falu körjegyzője, Tornyos József is, aki elnézte, hogy gyermekei magyar állampolgárságot kérjenek.
A szép színben feltüntetett kisebbségi jogokat már az első csehszlovák köztársaságban is megpróbálták nyirbálni, korlátozni. A Prágai Magyar Hírlap 1929. jún. 20-i számában Kégl (Kégly) Elemér A kisebbségek helyzete Beneš-expozéjában és – a valóságban címmel írt egy terjedelmes cikket. A szerző, cáfolva a külügyminiszter állításait, saját helyzetét hozta fel példának. Így ír minderről: „1919. év őszén háromszor egymásután elfognak és elhurcolnak Besztercebányára, ahol egy hétig (...) vagyok becsukva, majd Komáromban és Pozsonyban magam mosom fel cellámat, végül 55 napi fogság után ejtik a vádakat. Ezalatt itthon a propagacsna emberei vagy háromszor házkutatást rendeznek...” Majd elmondja, hogy illetőségét megsemmisítették, negyedévenként kiutasítják őt az országból, csehszlovák állampolgárságért hiába folyamodik 1920 óta. Útlevelet nem kap, holott birtokának fele a magyar oldalon fekszik.
Átkelhetnek, de mégsem
1930-ban a Határátkelés problémái címmel az ipolysági A Hét című lap is közölt egy elgondolkodtató hírt, amely így szól: „A Kékkői járásban vasárnap és ünnepnap a határátkelési bizonyítvánnyal rendelkezőket nem engedik át magyar területre azzal az indoklással, hogy magyar helyen magyar istentiszteletet hallgatni mennek az emberek.” Tették ezt annak ellenére, hogy a határátlépési igazolványokban is benne volt, mire jogosították a tulajdonosaikat. Többek közt például arra is, hogy a hívő ember vallási szükségleteinek kielégítéséhez igénybe vehesse az okmányt.
Hogy Kéglt – aki még az Osztrák–Magyar Monarchia idejében nősült Nagycsalomjára a jó nevű Bolgár családba, s aki itteni lakos is volt – a csehszlovák hatóságok szemmel tartották, az egészen biztos. Konkrét dolgokról, „a köztársaság ellen elkövetett bűneiről” azonban sosem olvashatunk az iratokban. 1930-ban a kóvári határőrség parancsnoka, Pivovarnik azt jelenti feletteseinek, hogy Szent István napján Csalomján az evangélikusokon kívül senki sem dolgozott. A templomban szentmisét tartottak, ahol családjával és Schvartz Tivadar festőművész barátjával Kégl is megjelent magyaros viseletbe öltözve. (138/1930) Ugyancsak ebben az évben jelenti a járási csendőrparancsnok a megyei illetékesnek, hogy Kégl a határ menti úti igazolvánnyal naponta átlép a magyar oldalra, s nincs kizárva, hogy ott az ország számára nemkívánatos elemekkel élő kapcsolatot tart. Szent István napján nem engedi dolgozni alkalmazottait, külföldi vendégek járnak hozzá, köztük egy angol újságírónő is. Gyanús elem, de konkrétabb bizonyítékok nincsenek ellene. (976/1930. Prez.) 1930-ban a falu körjegyzője (Kišš) is ad róla egy terjedelmes jelentést, melyben leírja, hogy Kégl nemcsak a munka végett jár a túloldalra, hanem postájáért is a szomszéd falu, Dejtár vasútállomására. Baráti kapcsolatot tart az ottani tisztekkel, s gyakran jár Balassagyarmatra, a megyeházára is. Szerinte Kégl nem lojális a csehszlovák államhoz, gyakran ad cikkeket a külföldi sajtónak, melyekben bírálja az ország vezetőit, megszégyeníti a hazát.
Alkalmasok és gyanúsak
1937-ben a hídvégi bírónak el kellett készítenie azoknak hídvégi lakosoknak a jegyzékét, akik 1932 és 1937 közt elveszítették csehszlovák állampolgárságukat. Ebben szerepelt az illető neve, születési éve, születési vagy előzetes tartózkodási helye s az, amikor veszítette el állampolgárságát. Ugyancsak jelentenie kellett, hogy kik azok, akik nem vettek részt a civilvédelmi (CPO) gyakorlatokon, volt-e valamiféle zajos megmozdulás március 15-én.
A jelentések, kimutatások sorozata tovább folytatódott a második világháború utáni Csehszlovákiában is. 1945. aug. 6-án a körzeti hivatalvezető a 100 katasztrális holdon felüli birtokosok közül Csalomjáról Kéglné Bolgár Ilonát jelenti mint magyar nemzetiségűt. A „politikai megbízhatóság” rovatba ezt írta: „magyar állampolgárságú fasiszta személy (exponens) felesége”. Augusztus kilencedikén a faluban működő vállalkozók listáját adták le káderezéssel együtt. A 14 személy közül 4 szlovák nemzetiségű volt. Őket, František Korek üzletest és vendéglőst, Mária Lukáčová-Jakabová vegyeskereskedőt, Vojtech Krekáč és Korek František cséplőgép-tulajdonosokat megbízhatónak, alkalmasnak tartották a további munkára. A nagycsalomjai körzeti hivatal elöljárójának havonta kellett helyzetjelentést készítenie és küldenie a járási hivatalba arról, milyen a hangulat a településen, hogyan viselkedik a magyar lakosság, milyen hiányosságok vannak a faluban, van-e csempészkedés a környéken, stb. Fontos dolgok olvashatók ki az 1946 januárjában írt jelentésből is. Az elöljáró közli, hogy bár a 95%-ot kitevő magyarság számára a politikai szervezkedés nincs megengedve, köztük az a hír kezd terjedni, hogy a magyarok ki lesznek tiltva a Csehszlovák Köztársaság területéről. Problémát okozott, hogy Ipolybalogon és Kóváron a falu komiszárjai és a képviselő-testületi tagok is magyarok.
Határlezárás, káderezés
1946 januárjában a Kékkői Járási Hivataltól olyan leiratot kap a körzeti hivatal, melyben hivatkozva az 1945. dec. 15-i, 24493-as számú szlovák kormányhivatali rendeletre, azonnal meg kell szüntetni a Nagycsalomja és Riba községek közti határátkelést. (100/46. Prez.) 1946 februárjában a helybeli körzeti hivataltól kap a község egy bizalmasnak minősített kétnyelvű leiratot, melyben töbek közt ez áll: „A Szlovák Nemzeti Tanács Belügyi osztályának szigorú és bizalmas rendelete alapján felhívom, hívja azonnal össze a községi bizottság valamennyi tagját, valamint a községben lévő kommunista és demokrata párt képviselőit, s ezen együttes jelenlétében állapítsák meg hitelesen, hogy vannak-e a községben egyének, akik ellen a népbírósági eljárást meg kell indítani, s akik eddig még nem lettek bűnük miatt felelősségre vonva a népbíróság által, s akik jelenleg elrejtőznek. Népbíróság szempontjából tekintetbe jönnek a hazaárulók, akik a volt Csehszlovák Köztársaság szétesésén fáradoztak, vagy bármilyen tekintetben segédkeztek annak feloszlatásán, továbbá a kollaboránsok, akik az idegen fasiszta megszálló hatalmak (a volt német és a volt magyar uralom) részére teljesítettek bármilyen szolgálatot – szóval akik ellenségeik voltak a Csehszlovák egységnek és Köztársaságnak.” (14/1946. Prez.) A levélre az elöljáró azt válaszolta, hogy körzetében nincsenek olyan egyének, akiket a felsorolt hivatkozások alapján gyanúsnak, avagy bűnösnek lehetne tekinteni, ugyanis konkrét tényekkel, tanúkkal, írásos dokumentumokkal ilyet nem tudnak bizonyítani. (14/1946. Prez.) 1947. szeptember 5-én a Nagyszombati Apostoli Hivatal kéri a községi hivatalba írt levelében, hogy tájékoztassák arról, miért volt főtisztelendő Paksy László Magyarországon 1947. aug. 19-én. Amint helybeli adatközlőm elmondta, a plébános azért kereste fel Mindszenty bíborost, hogy segítségét kérje abban, hogy a szlovákiai hadifoglyok szabadulásuk után hazatérhessenek szülőföldjükre. (71/1947)
Csáky Károly
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.