Gyűjtik, digitalizálják múltjuk emlékeit a bátorkesziek

Bátorkeszi-tanösvény
Bátorkeszi |

A hétvégén (május 18. és 19.) ismét látható lesz a Mi, bátorkesziek című helytörténeti kiállítás a Galambosi dűlő Vigadójának pincehelyiségeiben. A múlt hétvégén átadott erdei tanösvényt pedig mindkét nap szakmai vezetéssel tekinthetik meg az érdeklődők.

A kiállítást a Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás a múlt hétvégi Bátorkeszi Borfesztiválra készítette. „Mivel az időjárás nem igazán kedvezett a rendezvénynek, és többen jelezték szeretnék még megnézni a kiállítást, ezért úgy döntöttünk, lehetőséget adunk rá – mondta Zsok Gizella, a társulás elnöke. – Már hagyománnyá vált, hogy a borfesztiválra időzítjük tematikus időszaki kiállításunkat, a korábbi években bemutattuk például a község szőlő- és borkultúráját, színjátszó hagyományait, a lakodalmas szokásokat, ezúttal pedig a 18. és 19. század momentumait elevenítjük fel személyeket, kollektívákat, munkacsoportokat ábrázoló fotókon keresztül. Láthatók felvételek például az egykori sörgyár kollektívájáról, iskolásokról, a szövetkezeti munkacsoportokról, a Vöröskereszt korabeli tagjairól. Ezenkívül olyan neves személyiségeknek állítottunk emléket, akik itt születtek, vagy életük egy részét itt töltötték, nevük összefonódott a faluéval, sokat tettek felvirágoztatásáért. Az egyes kiállításokra összegyűjtött fotókat digitalizáljuk, már mintegy 10 ezer fényképből és dokumentumból álló digitális gyűjteményünk van.” A Vigadó pincéjében a fotókon kívül a község kataszterében előkerült régészeti leletek, valamint korabeli mezőgazdasági eszközök is láthatók.

A tanösvény szintén a borfesztiválra készült el a Galambosi dűlőben, a helyi önkormányzat, önkéntesek és a Pro Futuro Villa Kezw tagjainak összefogásával. Tulajdonképpen az erdő szélén vezető régi, elhanyagolt ösvényt tisztították ki és helyeztek ki 20 kétnyelvű tájékoztató táblát. A táblákon a község történelmét, néprajzát, emlékműveit, épített örökségét, az egyházak történetét, a térség természetrajzát, állat- és növényvilágát mutatják be.

A kiállítás szombaton és vasárnap is 10-től 20 óráig lesz látogatható, a tanösvényen pedig 14 és 20 óra között tartanak számos érdekességgel, sztorival tűzdelt szakmai vezetést.

Terveikről szólva Zsok Gizella elmondta, egy határon átnyúló sikeres pályázatnak köszönhetően, amit a szőnyi Kemence Egyesülettel közösen nyertek el, a nyáron folytatni tudják a tájház felújítását. Eredeti állapotába állítják vissza a korábbi tulajdonosok által befalazott gangot és szigetelik az 1930-ból származó épületet. Az első helyiségben, azaz, a tisztaszobában állandó kiállítást hoznak létre, az egykori konyha és hátszó szoba pedig közösségi térként szolgál majd, amit azonban szintén régi bútorokkal rendeznek be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?