Csökkenti a szieszta a vérnyomást

A naponta szunyókálók vérnyomása észrevehetően csökken azokéhoz képest, akik nem élvezhetik a délutáni szieszta előnyeit – állapították meg görög kutatók, akik az Amerikai Kardiológusok Társasága 68. éves tudományos tanácskozásán mutatták be tanulmányukat.

„A délutáni alvás, úgy tűnik, ugyanolyan mértékben csökkenti a vérnyomást, mint más életmódváltoztatások. Például a só- és az alkoholfogyasztás mérséklése 3-5 higanymilliméterrel csökkenti a vérnyomást” – mondta a tanulmány társszerzője. A kis dózisú vérnyomáscsökkentők általában 5-7 higanymilliméterrel csökkentik a vérnyomás szintjét. A rendszeres délutáni szieszta mintegy 5 higanymilliméterrel csökkentette a vérnyomást. Ráadásul minden 60 percnyi napközbeni alvás 3 higanymilliméterrel csökkentette a vérnyomást. Ez a felfedezés fontos, mert egy 2 higanymilliméteres vérnyomáscsökkenés 10 százalékkal csökkentheti a szív- és érrendszeri események, például a szívinfarktus kockázatát. A sziesztát könnyen be lehet illeszteni az életmódba, nem jár semmilyen költséggel. Ugyanez a kutatócsoport már kimutatta, hogy magas vérnyomásúak számára, akik sziesztáznak, kevesebb vérnyomáscsökkentőt kell felírni. (egeszsegkalauz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?