Mátyás király sikerei és kudarcai

Bár a róla szóló mondák által hirdetett igazságosság inkább népmesei elem, Corvin Mátyás mégis nagyon tehetséges uralkodó volt, elsősorban talán jó szervező. Persze, minden neki sem sikerülhetett. Legnagyobb sikerei közt említhetjük a magyar államszervezet hatékonyabbá tételét és a királyi hatalom megszilárdítását. 

Vegyes megítélés alá esik külpolitikája, családi ügyei és a trónutódlás tekintetében pedig nagyon nem volt szerencséje.

 

Szerencsék és véletlenek

Hunyadi Mátyás 575 éve született Kolozsváron, és 560 éve választották magyar királlyá. Legtöbbet emlegetett uralkodóink közt is talán a legnépszerűbbnek mondható, hiszen alakja a magyar művelődéstörténet szerves része, uralkodása pedig politikai vízválasztó nemcsak a magyar, hanem az európai történelemben is. Szent István vagy Szent László kultusza vetekedhet még az övével, a szent királyok alakja azonban jellemzően egyházi ihletésű, míg Mátyásé nagyon is profán.

Zavaros időkben került trónra, és zavaros idők követték halálát is, neki viszont legalább abban szerencséje volt, hogy a trónért nem kellett különösebben megküzdenie. Édesapja, Hunyadi János 1446 és 1453 között kormányzóként vezette az országot a gyermek V. László helyett. Mátyást 1558-ban nagybátyja, Szilágyi Mihály segítette trónra azzal, hogy az első években helyette kormányzott. Pontosabban szeretett volna, végül viszonyuk megromlott, és Szilágyit egy erdélyi hadjárat során a törökök kivégezték. Ez némileg kapóra jött a fiatal királynak, aki tizenöt éves korától gyakorlatilag képesnek mutatkozott a hatékony kormányzásra.

 

Keményen beszedte az adót

Mátyást valószínűleg sokan szidták az ország lakói közül, uralkodása első szakaszában ugyanis hatékonyabbá tette az adószedést, hogy növelje az államkincstár bevételeit. Eltörölte például a kapuadót, helyette a füstadót vezette be. A kapuadó azt jelentette, hogy a jobbágycsaládok kapunként fizették az adót, ezt pedig úgy próbálták megkerülni, hogy egy kapu mögé több család is beköltözött, de csak egy adót fizettek. A füstadó viszont háztartásonként szedte a bevételt, külön család, külön tűzhely alapon. A nemesi rangúak és a korábban nagy adókedvezményt élvező társadalmi csoportok (kunok, jászok, bizonyos erdélyi nemesek, szászok) is szigorúbb adóterheket viseltek Mátyás alatt.

Már ebből is látszik, hogy az igazságosságáról és jószívűségéről szóló mondákat nem alattvalói költötték, hanem az utókor. Megtették a magukét a királyi udvarban foglalkoztatott, elsősorban Itáliából hívott történetírók is, a király ugyanis sokat adott arra, hogy számára is megfelelő képet fessenek róla. A nép közt álruhában járó uralkodó motívuma pedig korábban Nagy Lajos királlyal kapcsolatban már használatban volt, ráadásul francia és német uralkodók kapcsán is felmerült.

 

Házassági alkuk

Mátyás a nagybátyja szervezte főúri egyezségek értelmében került a trónra, viszont ekkor még Prágában raboskodott Pogyebrád György cseh királynál. Vitéz János vezette a cseh királlyal folytatott tárgyalásokat az ifjú Mátyás átadásáról. Pogyebrád feltételként szabta, hogy az új magyar király tegyen ígéretet, hogy feleségül veszi a lányát, az akkor kilencéves Katalint. Az ígéretet a tizennégy éves Mátyásnak szóban meg kellett erősítenie az átadás helyszínén, a magyar–morva határnál fekvő Strážnice faluban. 1463-ban meg is köttetett a házasság, Katalin viszont a következő évben szülés közben meghalt, mindössze tizenöt évesen. Mátyásnak korábban már szintén elhunyt egy arajelöltje: 1455-ben még apja, Hunyadi János egyezett meg az ország egyik legbefolyásosabb főnemesével, Cillei Ulrikkal, hogy Mátyás és Cillei Erzsébet házasságot kötnek, de Erzsébet még abban az évben meghalt.

 

Ölelni a harc mezején

1465 és 1475 közt a magyar diplomáciában a legtöbb energiát az kötötte le, hogy Mátyásnak méltó feleséget találjanak valamelyik európai uralkodóházból. Az ifjú király azonban nem számított túl jó partinak. Mi ma az egyik legjelentősebb magyar uralkodót tiszteljük benne, az akkori európai dinasztiák szemében viszont egy homályos származású nemesből trónra felkapaszkodott kelet-európai törtetőnek számított, akinek nincsenek megfelelő dinasztikus gyökerei.

Közben a fiatal király nagyon is élénk érdeklődést mutatott a női nem irányában, ez nem volt titok a környezetében, ráadásul több írástudó kortársa is megemlékezett róla. Janus Pannonius egy epigrammájában így írt Mátyás 1462-es havasalföldi hadjárata idején: „Bölcs a király, ha a harc mezején se felejt el ölelni, / Vénusz a csóknak örül, s megnyeri Mars kegyeit.”

Antonio Bonfini történetíró úgy fogalmaz: „néha a kis nők szerelme irányában engedékenynek mutatkozott, de a tisztes asszonyoktól távol tartotta magát”. Sziléziai hadjárata idejéből fennmaradt információk szerint viszont a tábori életben megfáradt király ilyen tekintetben nem annyira volt válogatós.

Mátyás az 1470. évi bécsi látogatásakor megismerkedett egy gazdag polgárleánnyal, Edelpeck Borbálával. Elhozta Budára, maga mellett tartotta, és a kapcsolatukból született 1473. április 2-án Corvin János. Mátyás második házassága előtt, 1475-ben azonban végkielégítést fizetett a hölgynek, és elküldte az országból, Borbálának hároméves fiát is el kellett hagynia.

 

Feleség van, utód nincs

1474-ben Mátyás a sziléziai Boroszló várában kapta a hírt, hogy Ferdinánd nápolyi király hozzáadja Beatrix nevű lányát, így nagy volt az öröme, hiszen Beatrix kasztíliai, aragóniai és Árpád-házi felmenőkkel is rendelkezett. 1476 decemberében össze is házasodtak. A királyné művelt volt, és intelligens, húsz évével a maga korában már érett nőnek számított. Mivel a király gyakran volt távol a hadjáratok miatt, a budai udvar itáliai jelleget kapott. Beatrixnek a kormányzáshoz is volt tehetsége, éppen ezért nem nézte jó szemmel, hogy miután kiderült, nem szülhet Mátyásnak utódot, a király minden erejével azon kezdett ügyködni, hogy Corvin Jánosnak trónutódlást biztosítson. Mindent, ami adományozható volt, neki adományozott, így az 1480-as évek végére Corvin János Magyarország legnagyobb birtokosa volt. Beatrix királyné nem jött ki vele jól, ő törvényes királynéként királynői minőségben is el tudta volna képzelni magát a későbbiekben. Mátyás egészségi állapota pedig egyre romlott, Bécsben váratlanul meg is halt 1490-ben. Corvin Jánost nem ismerték el a rendek jogos uralkodónak. Beatrix még a jogos trónutód, II. Jagelló Ulászló feleségeként is próbált a magyar trónon maradni, házasságukat viszont felbontotta a pápa. A szétzilált magyar közállapotok és a trónkövetelő Habsburgok szervezkedése jellemezte következő évtizedekben már csak idő kérdése volt, mikor indulnak meg komolyabb haderőkkel a törökök Magyarország déli területeiért, az 1526-os mohácsi csatában pedig el is dőlt a térség sorsa a következő százötven évre.

 

Érdekes

Nem ment neki a töröknek

Mátyás külpolitikája vitatott megítélésű. Koronázásakor a pápa azért támogatta, mert a törökverő Hunyadi János fiaként egy újabb nagy törökverőt remélt benne. Mátyás viszont óvatosan hadakozott a törökök ellen, nagy konfliktusokat nem vállalt, kicsiket is csak ősszel vagy télen, amikor tudta, hogy az oszmán haderő legütőképesebb része pihen. Közben a pápai államtól és Velencétől vagy húsz éven keresztül anyagi támogatást kapott törökellenes harcokra, melyet nem erre a célra fordított, ezért aztán végül meg is vonták tőle. Befejezte és megerősítette viszont a déli végvárrendszert, ez volt a török elleni határvédelem alapja. Inkább nyugati irányba vezetett hadjáratokat, osztrák örökös tartományokat és cseh területeket hódoltatott. Halála után ezeket szinte azonnal visszafoglalták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?