Mónika a bölcső felett énekel

A nagylány, Moncsika már 17, Frici 14 éves, a kis Gábor „terven felül” jött a világra. Bár a csallóközcsütörtöki énekesnő mással volt elfoglalva, most az anyai teendők veszik el legtöbb idejét; de a bogárszemű kis Gábor mindenért kárpótolja. Csupa bűbáj, tele mosollyal, s ahogy belépünk, mindjárt felénk nyújtja kicsi kezét. Örömében rúgkapál, tudja, hogy megszánják, ölbe veszik. Az anyuka most szemet huny felette, de nem akarja, hogy elkényeztessék. Két hete, mióta itthon van az édesapa, aki Ausztriában ápolóként dolgozik, folyton kézben van a pici. Mi lesz, ha visszamegy?!

A két nagy testvér már nagy segítség, de keveset vannak otthon. Moncsi későn jár haza, s amikor megjön, leül tanulni. Egészségügyi iskolába jár, s teljesen el tudja látni a kisbabát; ő ad tanácsot az anyjának, mit hogyan kell csinálni. „Sok mindent elfelejtettem ennyi év alatt – ismeri be Mónika. Az apa, Sipos Frigyes közben leteszi aludni Gabikát. – Mikor megszületett, már azt sem tudtam, hogy kell tartani, pedig nem volt pici, 3660 grammot nyomott. Fricit alaposan meglepte a terhességem, de most ő dajkálja, dédelgeti. A pici annyi örömöt hozott a családba, hogy ki se lehet mondani. Minden más, én is más lettem, megértem, mert amikor a kislányom született, csak 19 éves voltam. Akkor még gondot okozott felkelni éjjel, Gabikához már örömmel kelek négyszer is.”

A kisember nagy csoda

Gabika érkezésével a család is visszafiatalodott, s még összetartóbb lett. Mónika így fogalmazza meg a változást: „Amíg ő nem volt, egyikünk ide rohant, a másik oda, mindenki végezte a munkáját. Ritkaság volt, hogy együtt leülünk beszélgetni; inkább csak vasárnap tudtunk, de azt is futtában, a hétvégeken sok volt a fellépés. Mióta Gabika megvan, többször vagyunk együtt.”

A két nagyobb gyerek a szülőkről kapta a nevét, a kicsi – lévén vallásos a család – Gábriel arkangyalról, remélik, hogy „az Isten embere, Isten ereje” (ez a jelentése) őrzi, védi Gabikát, aki a szülők szerint egészen más, mint a két nagyobb. „Fricike nagyon nyugodt volt – mondja Mónika, s az apa bólogat. – Moncsikát a toll, a papír, a pecsét érdekelte. De később mind a kettő változott. Fricike eleinte pap akart lenni, aztán ügyvéd. Tízéves koráig imádott zenélni, szerette a hegedűt, aztán hátat fordított neki, elkezdett focizni meg miegymást. Most megint visszatért a zenéhez, de órára nem jár, csak egyedül zongorázgat. S nagyon szépen énekel, de most mutál a hangja. Moncsi is imád énekelni, ő azonban főleg az iskolára figyel.”

„Most épp babázunk”

Mónika nagyon kevés fellépést vállal. „Készülünk az új cédére, videoklipekre. Jobb is, hogy leálltunk: legalább feltöltődtem, mert már egy kicsit fulladoztunk. Túl sok volt a fellépés, semmit nem tudtam lemondani.”

Kilenc év telt el azóta, hogy Bangó Margit megkoronázta, jövőre jubileumot ünnepelnek. Az évek gyorsan elszaladtak, s bár Mónika ugyanaz maradt, aki volt, jóval tapasztaltabb, kevésbé türelmetlen lett. Azelőtt hajszolta a sikert, most jobban átgondolja, mielőtt dönt, elvállal valamit. Megtanulta saját magát értékelni, azt, hogy ne adja magát áron alul. „Annak idején fiatal voltam, éretlen, rohantam egyik fellépésről a másikra. Még jó, hogy itt volt mellettem a férjem, mert nagyon sokat segített. Idősebb nálam, tapasztaltabb, megfontoltabb. Én elég önfejű vagyok; sok esetben utólag igazat kellett, hogy adjak neki.”

Akadályok árán is

A férje volt az, aki pályáján a legjobban támogatta őt. Akadtak persze barátok, ismerősök is, köztük Héger Rudolf. S arra is emlékeznek mindenütt, hogy ő az a lány, akit Bangó Margit megkoronázott. Bár híres-neves patrónus állt mögötte, azért, hogy ne felejtsék el, magának kellett a legtöbbet tennie, megtanulnia, hogy megálljon a saját lábán. Voltak nehéz időszakok, sok akadályt kellett legyőzni, de eddig mindig sikerült, s mindig ment tovább az útján. Igaz, olyan is volt, hogy fel akart hagyni az énekléssel. „Úgy voltam, hogy elmegyek dolgozni, s élem nyugodtan a családanyák életét” – vonja fel a szemöldökét Mónika, aki 17 évesen már nagy elődjével és a 100 tagú cigányzenekarral lépett fel Pozsonyban.

Szívéhez legközelebb a magyar nóták és a cigánydalok álltak és állnak ma is, a cigánynóta a vérében van. Úgy emlegetik, hogy Szlovákiában ő az egyedüli női képviselője ennek a műfajnak. Ezért küldetése van „Nagyon kellene az utánpótlás, keressük is – ezt már Frici mondja. – Iskolákból kapott ajánlatot, hogy felkészítse a tanulókat, műsort tanítson be nekik. Még börtönben is voltunk fellépni, de a baba miatt ez most abbamaradt.” „Itt helyben tanítottam roma gyerekeket énekre – szól közbe Mónika –. Az igazság az, hogy nagyon nehéz volt. Mindenki a középpontban akar lenni, s nem mindegyik szülő érti meg, hogy ez nem megy. Sajnálom, mert értelmesek, tehetségesek voltak a gyerekek, de visszaéltek a helyzettel. Háromkor kezdtük az órát, de ők már egykor elkéredzkedtek az iskolából.”

Új lemez, új a szaxofon

Mónikát gyakran láthatták a Slágertévében Lajcsival. Most újabb duettjük készül. Maga is írt dalokat, s annak idején azt tervezte, hogy a cigányzenét egy kicsit poposítja, és autentikus dalokkal próbálja megfogni a fiatalokat – ez meg is valósult. „Most készül az újabb lemezem, amin cigányzenekar van a háttérben, de már fel van poposítva. Budapesti a zenekar, de Szlovákiában is vannak tehetséges muzsikusok, így például a dunaszerdahelyi Sárközy Palika, aki most Japánban muzsikál. Sőt egy szaxofonost is hívtam, nagyon szépen játszik. Most írtam egy dalt, a kisfiam születésére, az a címe, hogy A kis hercegem. Szlovákul is, magyarul is énekeljük.”

„A szaxofont azért vettük be a zenekarba, mert találtunk egy könyvet, amelyből kiderült, hogy régi cigányzenészeknél nem a klarinét, hanem a szaxofon vitte a prímet” – magyarázza Frici.

Közben betoppan a somorjai Limpár László, aki azelőtt basszusgitáron játszott, bárzenész volt. Örült a felkérésnek, mert neki ez kihívás. Nyár óta tart az együttműködés, most épp közös duettre készülnek Mónikával, énekelni fognak együtt. A dal zenéjét és szövegét Gasparik Ferenc írta, az ő csütörtöki stúdiójában fogják feljátszani.

Mik a tervei a közeljövőre?  

„Valójában a fellépéseket fogtam lazábbra. Messziről érkező meghívásokat nem is vállalok, majd május-júniusban talán. Addig itt, a közelben maradok. S már készül az említett új cédé és öt videoklip, mind még karácsony előtt megjelenik. S van még egy nagy vágyam – árulja el Mónika –: bár a magyar nóta és cigánydalok előadójaként ismernek, szeretném az elfelejtett régi magyar slágereket feljátszani a 100 tagú cigányzenekarral.”

A vágy reális. Az is, hogy a tízéves jubileumon is ott lesz a 100 tagú. És olyan vendégek, akik ebben a tíz évben végigkísérték Mónikát a megtett úton.