Ha naponta használjuk a veteránt, állapota romlik; de akkor is, ha alig indítjuk be. E két eset közti arany középutat a hétvégi veterános rendezvények jelentik, amelyek átmozgatják a régi járművet, miközben a komótos autózás-motorozás által új tájakat is megismerhetünk.
Az egykori Csehszlovákiában és a környező kelet-európai országokban egyaránt az 1970-es évekre tehető a veteránjármű-mozgalom felvirágzása. A korábbi évtizedekben a háború és az azt követő politikai-gazdasági helyzet miatt nem volt rá lehetőség, egy hobbiautó tartása elképzelhetetlen luxusnak számított. Az 1950-es években magánember szinte nem vásárolhatott új gépkocsit, nem is lett volna rá pénze. A rendszer kegyeltjei a párt által kibocsátott utalványokkal juthattak hozzá új autóhoz. Aki mégis autózni akart, az a 2. világháborút túlélő, immáron veteránkorú járművekkel tehette meg. Tulajdonosaik az utolsó pillanatokig életben tartották őket, gyakran az eredetiség rovására. A 60-as évek fordulóján háború előtti DKW-k, BMW-k, Aerók, Tatra 11-esek vagy Škoda Popularok porosodtak a pozsonyi óváros macskaköves utcáin, az újonnan épülő kassai lakótelepek sáros útjain vagy országszerte a kert végi pajtákban. Az 1970-es években nyitottabbá vált az autópiac, egyre több család fizethetett be új kocsira; a napjainkban kuriózumszámba menő veteránokat akkoriban fillérekért meg lehetett vásárolni. Emberfeletti teljesítménnyel varázsolták őket újjá. Az internetes beszerzési lehetőségek előtti korban járunk, a vasfüggönytől keletre, a hiánygazdálkodás világában. Az első veterántalálkozók klasszikus ügyességi feladatokkal tarkított összejövetelek voltak, nem ritkán a testvéri országokat összekötő sportesemények vagy történelmi évfordulók alkalmából, a propaganda árnyékában, főszerepben a szocializmus sovány otthoni körülményei között helyreállított antik darabokkal.
A veterántalálkozók
Azóta sokat változott a helyzet, országszerte újabb márkaklubok és veterános egyesületek alakultak. A tavaszi és nyári hónapokban több tucat veterántalálkozóból válogathatnak az érdeklődők, s ha a közvetlen közelünkben nem zajlik is ilyen rendezvény, a határt átlépve a magyar, cseh vagy osztrák veterános élet gazdag kínálatából szemezgethetünk. A rendezvények jellege, mérete, célcsoportja, anyagi vonzatai és nívója változó.
Az átlagos veterántalálkozó egynapos, a regisztrációt követően a résztvevők néhány tucat kilométeres körutat tesznek meg több megállóval, ahol ügyességi feladatokat teljesítenek, vagy a helyi nevezetességekkel ismerkednek meg. Rendszerint a kiindulási helyszínre visszatérve történik a kiértékelés. A legtöbb találkozó típus- és márkafüggetlen, az egyetlen megkötés a járművek minimálisan elvárt kora lehet. A találkozók időzítése gyakran egybeesik a rendezvénynek otthont adó település évfordulójával vagy ünnepségével, így sokkal több érdeklődő gyönyörködhet a régi járművekben.
A színvonalasabb, többnapos rendezvényeket általában átlagtartó versenyek formájában bonyolítják le. A cél itt nem az adott táv leggyorsabb megtétele, hanem meghatározott idő alatt egy bizonyos távolság teljesítése, egymás után percenként rajtolva. A mért szakaszok hossza néhány bója megkerülésétől több kilométerig is terjedhet. A verseny tartalmazhat ún. 1/100-as szakaszokat is, ahol a megadott idő ezredmásodperc pontosságú betartása a cél. A meghatározott időtől való eltérés ezredmásodpercenként egy büntetőponttal jár, a versenyt a legkevesebb hibapontot összegyűjtő páros nyeri. Az efféle átlagtartó versenyek résztvevői többségében tapasztalt, az évek során profi szintre lépő veteránosok. A siker kulcsa a pontos itinerolvasás, az analóg stopperórával történő mérés ismerete és természetesen sok-sok gyakorlás. A szervezés bonyolultságából és műszaki követelményeiből adódóan a részvételi díj magasabb, ám magában foglalja a teljes ellátást. A résztvevők, akik elit közösségben érezhetik magukat, értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.
Gazdagok versenye
A veteránok klasszikus, zárt pályán lebonyolított versenyei mifelénk ismeretlenek, rajtuk a világ leggazdagabb gyűjtői vesznek részt, az autósport történetének legendás versenyjárműveit hajtva a világ legismertebb versenypályáin. A nagy igyekezet sokszor súlyos károkat tesz a pótolhatatlan gépkocsikban, tulajdonosaik anyagi lehetőségei azonban megengedik az ismételt restaurálást.
A raliversenyek betétprogramjaként a régi raliautók tulajdonosai is megküzdhetnek az ún. historic kategóriában. Ez nálunk jellemzően replikákkal, azaz a korabeli versenyautók alapján pontosan megépített másolatokkal történik, külföldön azonban nem ritka, hogy egykori, gyári versenygépek gázpedálját tapossák a gyors erdei szakaszokon vagy a szűk hajtűkanyarokkal tarkított hegyi szerpentineken.
Aki teljesen utcai kivitelű vagy enyhén módosított járművel szeretné megtapasztalni, milyen is az, amikor minden egyes másodpercért meg kell küzdeni, annak az amatőr hegyi felfutók jelentik a lehetőséget. Néha a legjobb idő számít, a veterántulajdonosok számára azonban többnyire az a feladat, hogy a két menetet a legkisebb időkülönbséggel teljesítsék, azaz a második felfutás ideje a legjobban megközelítse az elsőét.
Az autós szépségversenyek ugyancsak a gazdagabbak számára jelentenek lehetőséget veteránjuk értékének növelésére. A szépségversenyben részt vevő, javarészt 2. világháború előtti járműveket a szervezők hívják meg, a különböző kategóriákban az autó formatervét, műszaki tartalmát vagy a felújítás minőségét értékelik, s az abszolút fődíjat is kiosztják. Szlovákiában Pöstyénben, Magyarországon Balatonfüreden rendeznek az utóbbi években autós szépségversenyeket, a leghíresebbek pedig az olaszországiak és az egyesült államokbeliek.
A veteránokkal kapcsolatos rendezvények sorát egészítik ki az aukcióval vagy alkatrészbörzével egybekötött kiállítások. Szlovákiában eddig még nem tartottak több száz járművet felvonultató veteránjármű-kiállítást, kisebbeket az autószalonokon vagy bevásárlóközpontokban láthat a közönség.
Ivkovič Péter
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.